„Az, aki játszik és az, aki eldönti, mit kezd az életével, én magam vagyok” – válaszolta Kun Agüero a Don Balón újságírójának azon kérdésre, amely a jövőjét és sógorának, Diego Armando Maradonának a játékos pályafutására gyakorolt hatását firtatta. „Az egyetlen, amit most akarok az, hogy sikeresen zárjuk a bajnokságot, és mindet elérjünk, amit lehetséges”.
Az interjúban Agüero kiemelte, hogy azért, mert felesége Maradona lánya, még nem élvez privilégiumokat az argentin válogatottban és visszautasított minden olyan feltételezést, amely a családi kapcsolatokból fakadó előjogokra irányult.
„Argentínának sok jó támadója van. Az én dolgom csupán annyi, hogy a lehető legjobb formában játsszam, és később az edző eldönti, számít-e rám. Soha nem tudtam előre, hogy abeválogatottak listáján vagyok” – mondta, majd hozzátette: Amikor a válogatottal vagyok, Maradona nem az apósom, hanem az edzőm. A privát életben természetesen egy család vagyunk, ilyenkor Diegónak vagy egyszerűen apósnak hívom”.
A fiatal argentin csatár megvallotta azt is, hogy a Bajnokok Ligájában számára a Barcelona a favorit, míg kedvenc játékosai között a védő John Terry-t és Rio Ferdinándot említette meg, a csatárok közül pedig Drogbát emelte ki. A középpályásoknál Cristiano Ronaldo mellett Gerrard, Essien, Mascherano és Lampard játékára hívta fel a figyelmet, mint olyan futballistákra, akik saját stílussal rendelkeznek.
Arra kérdésre, hogy Messi megérdemelte-e az aranylabdát Agüero egyértelmű igennel válaszolt. „Nagyon rászolgált. Egyrészt azért, mert csapatával tavaly hat olyan trófeát hódított el, amelyet minden futballista örömmel megszerezne, másrészt azért, mert talentumával kiemelkedett a mezőnyből”.
(forrás: marca.es)