A City vitte a manchesteri derbit
Óriási tempóban kezdtek a csapatok – alig hittük el, hogy ilyen gyorsan is járhat a labda a pályán. Ennek ellenére komolyabb helyzet nem alakult ki az első félidőben, a gólszerzéshez valamivel közelebb állt a United, amely Rafael révén lőtt egy kapufát, gólt azonban nem tudott szerezni.
A szünet után aztán nem lassultak az események, de ami a gólokat illeti, jelentősen növekedett a termés: az 51. percben James Milner 16 méterről talált a kapuba, ezzel megszerezte a vezetést a Manchester City, nem sokkal később azonban egy komoly kavarodás után egyenlítettek a hazaiak – a gólt végül Vincent Kompanynak írták jóvá, tehát öngól lett a vége.
A végjátékban mindkét csapat bátran játszott, ide is és oda is eldőlhetett volna a három pont sorsa: végül a City járt több szerencsével, merthogy a 79. percben Sergio Agüero mattolta David de Geát, ezzel másodszor is vezetéshez juttatta csapatát, és mint később kiderült, ezzel el is döntötte a manchesteri városi derbit. A rangadót tehát megnyerte a City, de a bajnokságot úgyis a rivális fogja…!
Manchester United-Manchester United 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Kompany (59. – öngól) ill. Milner (51.), Agüero (79.)
