A Valenciának ez a meccs sorsdöntő, olyannyira, hogy a legutóbbi – Barcelona elleni – bajnokin pár játékost pihentetett Emery. Ezt árulta el szerda este Juan Mata: „Sok meccset játszottunk eddig, ezért természetes volt, hogy az előző hétvégén a padon maradtam, hogy erre a fontos meccsre kipihent és fitt legyek. Mindenkinek óriási csalódás lenne, ha holnap kiesnénk ebből a nagyszerű versenysorozatból. Meg akarjuk mutatni, hogy a bírói tevékenykedés ellenére tovább tudunk jutni egy ilyen nagy csapat ellen, mint a Werder." – jegyezte meg Mata, továbbá elmondta, a múltkori vitatható bíráskodásra már nem gondolnak, csak az Európa-liga találkozóra koncentrálnak. „Holnap jön egy új meccs, egy új játékvezetővel.” Arra a kérdésre, csapata milyen hozzáállással fogja várni a Brémát csütörtök este, Emery azt mondta: „Természetesen a Valencia holnap is agresszívan és keményen fog játszani. Ez a mi stílusunk. Egy tudatos intenzitás mindenekelőtt idegenben szükséges. Ezen kívül meg kell próbálnunk a test-test elleni harcokból kedvezőbben kijönni, jobb erőnléti állapot szükséges a német csapatok ellen.” Taktikailag nem vár semmi meglepetést ellenfelétől: „Azt gondoljuk, hogy a brémaiak ugyanúgy állnak ki a meccsre, mint múlt héten. Schaaf hasonlóan fog eljárni, ugyanazokat a játékosokat nevezi a kezdőbe, és újból nyomás alatt akar majd tartani minket. A baj, hogy a brémaiak most jobbak lesznek, hiszen számíthatnak szurkolói támogatásra hazai környezetben. Hihetetlenül erős védelemmel rendelkeznek, ennek ellenére magabiztosak vagyunk, végül is Hamburgba akarunk menni, döntőbe akarunk jutni, ezért nyíltan kell játszani és nem szabad hibázni. Figyelnünk kell a játékra és száz százalékot kell nyújtanunk." Számíthat-e Emery a vállsérüléséből nemrég felépült David Villára? „Attól függ, a meccs előtti utolsó tréningen nem sérül-e meg újra, de úgy tűnik, tudja vállalni a játékot. Egy nagyon nehéz feladat előtt állunk. Semmi esetre sem szabad gólt kapnunk, de mindenképpen lőnünk kell egyet."
(werder.de)
Várhelyi Dominica
A Valencia feláldozta a Barca elleni meccset a Bréma miatt
A Valencia meg akarja szakítani rossz sorozatát, és játékosai jobb teljesítményt szeretnének nyújtani. A Bréma elleni mérkőzés pont jókor jöhet, hiszen lehetőségük van megmutatni, valójában mire képesek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!