A top 5 legigazságtalanabb Aranylabda-szavazás

---

---

Idén a FIFA helyett újra az eredeti ötletgazda, a France Football szaklap választja ki és adja át az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. Hírlik, hogy Cristiano Ronaldo kapja meg, akivel sajtóhírek szerint csütörtökön már el is készíti az interjút az újság. Az idén BL- és Eb-győztes portugál győzelmét aligha vitathatja majd bárki is – de az Aranylabda történetében azért akadt néhány igencsak vitatható választás. Szerintünk az alábbi 5 esetben tévedtek a legnagyobbat az ítészek.
5. Stanley Matthews, 1956 Zavartkeltően indult az Aranylabda később sikersztorivá váló története 1956-ban: az akkor 41 éves (!) angol Matthews kapta az első díjat. A zavart az okozta, hogy ez alapján akkor senki nem tudta eldönteni, hogy ez inkább életmű-díj lesz a jövőben, vagy pedig az éves teljesítmény elismerése. Úgy tűnt, a szaklap szavazói akkor inkább Matthews korábbi érdemeit díjazták, holott abban az évben nyerhetett volna inkább Di Stéfano (a Real Madrid nyerte meg az első alkalommal kiírt BEK-et). Di Stéfano lett egyébként a második, a szintén madridi Kopa a harmadik, míg Puskás (még Honvéd-futballistaként!) a negyedik.

4. Rivaldo, 1999 Ezen év nyarán még senki nem tudta elképzelni, hogy ne David Beckham kapja meg az Aranylabdát, akinek főszerepe révén a Manchester United triplázott, megnyerte az angol bajnokságot, az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is. Ráadásul az az idény tényleg a Beckham-beadások éve volt, a MU megszámlálhatatlan gólt szerzett úgy, hogy Becks levédekezhetetlen módon becsavarta a védelem mögé a labdát, amelyet aztán többnyire Yorke vagy Cole gólra váltott. A brazil Rivaldónak ellenben 1999 tavaszán nem is volt nemzetközi kupameccse, mert már ’98 őszén – köszönhetően többek között a MU-nak – már a csoportküzdelmek után elbúcsúzott a Barcával a BL-től. Való igaz, hogy az ősszel volt néhány jó meccse a katalánokkal Rivaldónak, de máig rejtély, hogyan tudta elhalványítani a tavaszi Beckham-varázslat emlékét.

3. Luis Suárez, 1960 Négy gól minden idők talán legemlékezetesebb BEK-döntőjében (Real Madrid-Eintracht Frankfurt 7:3), spanyol gólkirályi cím, Világkupa-győzelem, gól a Világkupa döntőjében – mindez kevés volt, hogy a szavazók Puskás Ferencet hozzák ki végső győztesként, egyebek mellett azért is, mert a magyar szavazó, Lukács László nem tette be a legjobb ötbe sem (igaz, még úgysem nyerhetett volna Puskás, aki csak 37 szavazatot kapott, helyette 54 vokssal Suárezt díjazták a Barcából).

2. Michael Owen, 2001 A szavazókat talán az tévesztette meg, hogy abban az évben Owen – aki akkor már nem is volt egyértelműen legjobbja klubcsapatának – a Liverpoollal öt trófeát nyert. Csak azt felejtette el mindenki, hogy azon trófeák egy része jelentéktelen, egy meccsen megnyerhető kacat volt, és az a kettő, amely ér valamit (UEFA-kupa, FA-kupa), sem vetekedhet mondjuk egy BL-győzelemmel, amelyben Owen ki sem próbálhatta magát abban az évben. Owen mellett szólt még az is, hogy Németország ellen remekelt Münchenben egy 5-1-re megnyert vb-selejtezőn. Ugyanakkor sokkal jobban játszott nála 2001-ben a Real Madridban Raúl, aki második lett a szavazáson, és legjobban Oliver Kahn érdemelte volna meg, aki bajnok és BL-győztes lett a Bayern Münchennel, ráadásul ő lett a milánói döntő hőse is, miután háromszor is hárított a végső tizenegyespárbajban. Ráadásul Totti is ebben az évben volt a csúcson, scudettót nyert a Romával és az ítélethirdetés előtt még mindenki esélyesként kezelte, de csak ötödik lett.

1. Lionel Messi, 2010 Jó kérdés, hogy mit kellett volna még elérnie 2010-ben a holland Wesley Sneijdernek, aki az Interrel bajnok, Olasz Kupa-győztes és Bajnokok Ligája-győztes lett, a holland válogatott irányítójaként bejuttatta a narancsos csapatot a vb-döntőbe, ráadásul a vb társgólkirálya lett, és például az ő két góljával búcsúztatta a negyeddöntőben Hollandia Brazíliát. Ezzel szemben annak a Messinek ítélték oda az Aranylabdát, aki „csupán” spanyol bajnok lett, és nem nyert BL-t, ráadásul a vb-n is kiábrándító teljesítményt nyújtott, még gólt sem szerzett. Sneijder még csak dobogós sem lett a szavazáson. De hát ez volt a FIFA-Aranylabda első éve, amikor már nem csupán újságírók, hanem szövetségi kapitányok és csapatkapitányok is szavaztak, és a valós teljesítmény helyett a népszerűség került előtérbe.
De ennek most vége…