Hétfőn befejeződött a Premjer Liga ötödik fordulója, ahol a záró mérkőzésen a bajnoki címvédő Rubin Kazany a Premjer Liga idei meglepetéscsapatát, a Szpartak Nalcsikot fogadta a Centralnyi Stadionban. A mérkőzés remek iramban kezdődött. Az első komolyabb helyzet Fatih Tekke nevéhez fűződött, de a lehetőséggel nem tudott élni, így elmaradt a gól. A török csatár helyzete után a két csapat felváltva alakította ki a lehetőségeket, de mégis gól nélüli döntetlennel vonulhattak a félidő végén az öltözőbe a csapatok. A második félidő vendég helyzettel kezdődött. A Nalcsik brazil védője, Leandro jobb oldalról passzolt középre, melyre Patrick Echkini érkezett, de lövése centiméterekkel kerülte el Szergej Rizsikov kapuját. Aztán az 59. percben a sok kihagyott helyzet után, Christian Noboa találatával a hazaiak megszerezték a vezetést (1–0). Meglepő módon, a vendégek nem estek össze a bekapott gól után, a kontrajátékról támadójátékra váltottak. Egészen a 87. percig tartották a hazaiak az egy gólos előnyt, ám Marat Bikmaev passzát követően Dejan Rusics szembe találta magát Rizsikovval, és döntő helyzetben nem hibázott (1–1). A hátralévő öt percben már újabb gól nem született, és ezzel a vendégek újabb meglepetéssel szolgáltak. A Kazany a döntetlennel feljött a negyedik helyre, míg a vendégek öt forduló után továbbra is vezetik a Premjer Liga pontvadászatát.
Rubin Kazany 1–1 Szpartak Nalcsik
Gólok: Noboa (’59) ill. Rusics (’87)
Fatalin József
A Szpartak Nalcsik a bajnokot is megtréfálta
Az ötödik forduló utolsó mérkőzésén a bajnok Rubin Kazany a Premjer Liga idei meglepetés csapatát, a Szpartak Nalcsikot látta vendégül. A meglepetés itt sem maradt el, ugyanis a találkozó döntetlennel ért véget.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!