A Salzburg az osztrák bajnok

A Red Bull Salzburg megvédte bajnoki címét az osztrák labdarúgó bajnokság 2009-2010-es szezonjában. A 36., azaz a záró fordulóban a „Bikák” idegenben arattak magabiztos győzelmet a Puntigamer Sturm Graz ellen, így Huub Stevens tanítványai nyakába kerültek az aranyérmek és a salzburgiak indulhatnak nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőiben. A múlt hét botlásaival ellentétben a Mozart-városiak csütörtök délután magabiztos játékot produkáltak és nem hagytak kétséget a győztes kilétét illetően.

Simon Cziommer 14. és Roman Wallner 16. percben szerzett góljával a vendégek hamar eldöntötték a három pont és ezzel a bajnoki cím sorsát. Hiába nyertek a fővárosi klubok (az FK Austria Wien hazai pályán 2–0-ra a Ried, az SK Rapid Wien pedig idegenben 3–1-re az SV Mattersburg ellen), a Salzburg pozícióját nem befolyásolták az üldözők eredményei. A „Bikák” egy pont előnnyel nyerték meg a bajnokságot az Austria előtt és a 2007-es, illetve a 2009-es elsőség után megszerezték a „Red Bull-korszak” harmadik aranyérmét. A Rapid három ponttal lemaradva az első helyezett mögött, harmadik lett a bajnokságban.
A mérkőzés előtt, amelyet Grazban a teltházas UPC Arénában rendeztek, nagyon sokan a graziak várható hozzáállásáról értekeztek, hiszen a Sturm számára a meccs „csupán” a becsületes küzdelemről és az esetleges pontokért járó prémiumról szólt. A stájerországiakra ugyanis vasárnap vár nagy feladat: az Osztrák Kupa döntőjében a bécsújhelyiek ellen lépnek pályára a fekete-fehérek és a tét a nemzetközi kupaszereplés. Franco Foda persze fogadkozott a találkozó előtt és kijelentette: „Ez a csapat elég jó ahhoz, hogy megnyerje a rangadót.”
A hazaiak trénerének sérülés miatt le kellett mondania Klaus Salmutterről, Jakob Jantscherről és Klemen Lavricról. A kapus, Christian Gratzei izomproblémái ellenére mindenképpen játszani akart. A Sturm végül, a vasárnapi kupadöntőben való részvétel ellenére, erős csapattal állt ki a Salzburg ellen. Különösen Peter Hlinka volt érdekelt a hazai győzelemben, hiszen a szlovák légiós a következő szezontól az Austriát erősíti majd. A „Bikák” kezdő tizenegyében kisebb változások történtek: Huub Stevens a védelem közepén Ibrahim Sekagyának szavazott bizalmat, a csatársorban pedig Wallner kezdett Marc Janko helyett.
A Sturm a kezdő sípszótól tanúbizonyságát adta annak, hogy nem adja könnyen a bőrét. Hasonlóan szembetűnő volt a vendégek idegessége is, akik a kapfenbergi 2–0-ás és a hazai pályán az Austriától elszenvedett 1–0-ás vereséggel a saját maguk számára változtatták thrillerré a bajnokság végjátékát. Sekagya már a 8. percben szívinfarktushoz közeli állapotba segítette övéit, azonban Mario Haas elhibázta az adódó ziccert. A vendégek első támadása ugyanakkor gólt eredményezett: Wallner közelről lőtt Gratzei kapujára, próbálkozása nem járt sikerrel, de a labdára lecsapott Cziommer és a 14. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek (0–1).
Nem egészen két perc múlva Wallner duplázta meg az előnyt. Ferdinand Feldhofer követett el szabálytalanságot Christoph Leitgeb ellen, a megítélt szabadrúgást Wallner 18 méterről végezhette el. Az erős, ám középre tartó lövésbe Gratzei csak beleérni tudott, így a labda a kapuban kötött ki (0–2). A Salzburg számára ennél jobban nem is alakulhattak volna az események. Az idegességnek egy csapásra nyoma veszett, a 2000 vendégszurkoló pedig óriási ünneplésbe kezdett. A 38. percben Rabiu Afolabi szerezhette volna meg a vendégek harmadik gólját, a 44. minutumban pedig a gólok után sokáig sokkos állapotban játszó hazaiak szépíthettek volna, de Heinz Dieter Arzberger hárította a graziak próbálkozását.
A második 45 percben a salzburgiak gyakorlatilag eldugták a labdát, látványos játékról szó sem volt, de ez nyilván nem érdekli a „Bikák” híveit, hiszen a bajnoki címet az övéik nyerték. A Salzburg tudatosan építkezett, agresszívan játszott és csírájában elfojtott minden hazai próbálkozást. Kisebb izgalomra csak akkor került sor, amikor a 68. percben Afolabi a büntetőterületen belül megrángatta Gordon Schildenfeld mezét, de a játékvezető, Thomas Gangl nem ítélt tizenegyest. Ezután a 82. percben Roman Kienast, a 89. percben pedig Schildenfeld előtt adódott kisebb lehetőség, de ezek már nem veszélyeztették a vendégek mindent elsöprő örömét, melyet a bajnoki cím megvédése jelent számukra.
SK Puntigamer Sturm Graz – Red Bull Salzburg 0–2 (0–2) Graz, UPC Arena, 15.327 néző
SK Puntigamer Sturm Graz: Gratzei, Ehrenreich, Feldhofer, Sonnleitner, Prawda, Bukva (Kienast, 74.), Hlinka, Muratovic, Klem (81. Weber), Beichler, Haas (Hassler 74.) Red Bull Salzburg: Arzberger, Schwegler, Sekagya, Afolabi, Ulmer, Schiemer, Tchoyi (Janko, 69.), Leitgeb, Cziommer, Svento (Opdam, 88.), Wallner (Vladavic, 81.) Gólok: Cziommer 14., Wallner 16. Vezette: Thomas Gangl
(Simkó Balázs bundesliga.at nyomán)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában