Igen, a statisztika szerint ő a Real-történelem legjobbja
Cristiano Ronaldo érinthetetlen. Egy-egy rosszabb meccs után még Leo Messit is többször veszik elő a kritikusok, és teszik fel a kérdést, hogy éppen hova tűnt az argentin zseni, vagy miért nem passzolta le a labdát, amikor erre lett volna lehetősége. A mostani dolgozat főszereplőjét azonban nem éri kritika. Nem éri kritika a nemzetközi sportsajtóban, és nem éri kritika a bennfentes Real-szurkolók körében sem. Ha a Real Madrid véletlenül rosszabbul játszik, vagy elveszít egy meccset, akkor hol az edző, hol a védelem, hol a lusta szurkolók (!), hol Pérez elnök a hibás, de Cristiano Ronaldo sosem – mert hát őt ugye ki kell szolgálni, és arról ő mit tehet, hogy csak kettő-három használható labdát kap egy-egy ilyen meccsen. S különben is, ő már annyi mindent tett a csapatért, hogy sokmindent megengedhet magának, még azt is, hogy a nyilvánosság előtt savazza csapattársait. Nem bagatellizáljuk el, de ennyivel el is van intézve a történet, a lényeg, hogy Cristiano Ronaldo sosem, semmilyen körülmény között nem felelős a gyengébb eredményért. Személyi kultusz, ugye. Hogy Cristiano Ronaldo mekkora játékos, arról felesleges vitát nyitni, elég annyi, hogy háromszoros aranylabdás, a világ egyik legnépszerűbb sportolója, és emellett kétségkívül kőkeményen megdolgozott mindazért, amit eddig elért pályafutása során. Az mondjuk megérne egy kitérőt, hogy mennyivel könnyebb egy olyan korszakban folyamatosan a legjobbak között lenni, amikor csak négy-öt kiemelkedő klasszis van a mezőnyben, mert a többi játékos teljesen szürke, s inkább atléta, mint kivételes képességű tehetség. Cristiano Ronaldo évek óta a világ egyik legjobbja – Messi miatt többnyire második legjobbja –, de hogy tehetségét mennyire tudta ezek alatt az évek alatt alárendelni saját csapata érdekeinek, arról mindennél többet elmond egyetlen adat: mióta 2009-ben megérkezett a Real Madridhoz, a csapat mindössze négy fontosabb trófeát tudott megszerezni (két kiszenvedett Király-kupa-győzelem, egy bajnoki cím, egy ugyancsak kiszenvedett BL-elsőség). Akárhonnan nézzük, majdnem hét év alatt ez édeskevés. Pedig Cristiano Ronaldo statisztikailag mostanra szinte mindenben a Real Madrid történelmének legjobbja, vezeti az örök-góllövőlistát, és hét év alatt is bőven megelőzött olyan nagy legendákat, mint Puskás Ferenc, Di Stéfano, Santillana vagy Raúl. Cristiano Ronaldo mindazonáltal a legfontosabb mecseken valamiért mostanra rendszeresen nem hozza magát, de legalábbis közel sem játszik olyan hatékonyan, mint barcelonai riválisa, Leo Messi, aki pont ezeken a meccseken villog – elég annyi, hogy a Real ellen soha senki nem lőtt annyi gólt, mint ő.
Hogy a Real Madrid 2009 óta csak négy fontosabb címet szerzett (nem számolva a klubvilágbajnoki-győzelmet valamint az európai- és spanyol Szuperkupa-győzelmet), miközben CR7 számolatlanul dönti meg a 114 éves klub megdönthetetlennek hitt rekordjait, mi másra is utalna, mint arra, hogy ami négyszer-ötször is megy a Granada vagy az Espanyol ellen, az nem megy egyszer sem a Juventus, az Atlético Madrid vagy a Bayern München ellen, s még inkább: nem megy a legfontosabb lélektani pillanatokban, amikor igazán szükség lenne a gólokra. Egy Real Madridhoz hasonló klub sem játszik évente nyolc-tíz kulcsfontosságú meccsnél többet, a kötelezők behúzásán túl nagyjából ezek azok a találkozók, amelyek meghatározzák, milyen eredményeket érhet el a csapat az idény végére. S tetszik, nem tetszik, Cristiano Ronaldo ezenmeghatározó meccsek közül csak nagyon keveset döntött el a Real Madrid játékosaként. A kevés kivétel közé lehet sorolni a Barcelona elleni 2010-es Király-kupa döntőt, néhány El Clásicót a bajnokságból, és még mondjuk a Manchester United elleni 2013-as BL-nyolcaddöntőt, amikor mindkét meccsen fontos gólt szerzett.
De például emlékezetesen kudarcot vallott egy Király-kupa-döntőben az Atlético Madrid ellen, észrevehetetlen volt a BL-döntőben (a 11-est azért berúgta 3-1 után), a Real legutóbbi sikeres Király-kupa döntőjében pedig eleve pályára sem lépett a Barcelona ellen – vagyis ha nagyon akarjuk, az a négy fontos trófea csak három. És gyanítjuk, ez már nem lesz sokkal több…
Tóthpál Zoltán
