Peter Pacult, a zöld-fehérek mestere nem is foglalkozik a felvetéssel, miszerint csapata nem győztesen hagyja el a játékteret péntek este. „Ha így állnék a meccshez, akkor már előrevetíteném a negatív végkimenetelt” – véli a szakvezető, akinek a kezdőcsapat összeállítását illetően több problémája is akad. A tréner nem számolhat a sérült Yasin Pehlivannal, Veli Kavlakkal és Hamdi Salihivel. Szintén nem állnak majd a szakvezető rendelkezésére a beteg Andreas Dober és az eltiltott Markus Heikkinen.
A sok hiányzó ellenére Pacult optimista és bízik a sikerben. Csapata a legutóbbi három meccsét megnyerte és zsinórban hat meccs óta veretlen a bajnokságban. „A három, Európa-ligában induló csapat közül egyik sem hozta eddig őszi formáját, nem igaz?” – kérdezte költőien az 50 éves szakvezető az újságírók előtt, utalva arra, hogy nem csak a Rapid, hanem a Salzburg is veszthet még pontokat.
Pacult szerint a Ried a tabellán nem a neki járó helyet foglalja el: „Bizonyos mérkőzéseken igen szerencsétlen módon nem jött össze a riedi pontszerzés. Odahaza a döntő pillanatokban nem jött ki számukra a lépés. De ez nem jelenti azt, hogy a Ried otthon ne játszana jó futballt.”
A jó focival az utóbbi időben talán éppen a Rapid adós, ráadásul a klagenfurti szégyenteljes búcsú a kupaküzdelmektől sok drukkernél a biztosítékot is kiverte. Azonban a meccs utáni rögtönzött „szurkolói ankét” jelentőségét, amely a Wörthi-tó partján fekvő stadion vendégöltözőjében zajlott, a tréner nem akarja túlbecsülni: „Miért ne jöhetnének a szurkolók képviselői a csapat öltözőjébe? Ilyen máshol is megtörténhet” – nyilatkozta Pacult.
A csapatkapitány, Steffen Hofmann ezt az eseményt „rendkívülinek” nevezte. Ennek ellenére a német légiós nem akar nagy jelentőséget tulajdonítani az esetnek. „A Rapid szurkolói nagyobb hatással vannak a klub körül zajló eseményekre, több mindenbe beleszólnak, mint más egyesületeknél, de sokkal többet is tesznek a csapatért, mint más gárdák rajongótábora. A beszélgetés egyébként is jobb megoldás, mint egyéb, kontrolálatlan szurkoló akciók” – vélekedett a középpályás.
Hofmann utóbbi időben nyújtott gyengébb szereplésével kapcsolatban több spekuláció és hír is szárnyra kapott, ezeknek azonban nem tulajdonít komolyabb jelentőséget a játékos: „Valószínűleg játszottam már jobban is, de ebben a szezonban is már 14 gólnál tartok. Ha ez formán kívüli teljesítménynek számít, akkor jövőre is szeretnék formán kívül játszani.”
A riediek teljesítményéről leginkább a számok árulkodnak. Legutóbbi 12 bajnoki meccsükön csupán egy győzelmet arattak Paul Gludovatz tanítványai. Az edző szerint hiába a hazai pálya előnye: „A Rapid nemcsak favoritnak számít, hanem győzelmi kényszerben is játszik, ez pedig doppingolni szokta soros ellenfelünket.”
Az tavalyi szezonban a felső-ausztriaiak veretlenek maradtak hazai pályán, ebben az évadban viszont már öt alkalommal is vesztesként hagyták el a játékteret odahaza. „Fő célunk, hogy ismét erős csapat legyünk hazai környezetben” – hangsúlyozta Gludovatz. A burgenlandi származású szakember az utóbbi idők kudarcai miatt valószínűleg a 3-3-3-1-es formációról vissza fog térni a 4-3-3-as felállásra.
(Simkó Balázs bundesliga.at nyomán)
A Rapid tovább kergeti bajnoki álmait
Az SK Rapid Wien pénteken, az osztrák labdarúgó bajnokság 29. fordulójának nyitó találkozóján az SV Josko Ried ellen kísérli meg a Red Bull Salzburghoz való felzárkózást. Ha a zöld-fehérek pontot vesztenének a Keine Sorgen Arénában, akkor gyakorlatilag lemondhatnának aranyos álmaikról, hiszen a Salzburg szombaton, szintén idegenben, a sereghajtó Austria Kärnten ellen lép pályára és nem valószínű, hogy Huub Stevens tanítványai botlani fognak. Egy esetleges fővárosi kudarc és egy salzburgi siker esetén akár kilenc pontra is megnőne a két gárda közötti különbség.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!