Úgy tűnik, Ronaldo és Mourinho együtt nem megy sehova
A mercato365 nevű internetes portál úgy értesült, José Mourinho és Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes az elmúlt napokban találkozott a párizsi klub képviselőivel, akik állítólag szeretnék szerződtetni a Real Madrid két portugálját – a tervek szerint a következő idénytől Mourinho lenne a PSG edzője, Cristiano Ronaldo pedig a nyár csúcsigazolásaként érkezne Párizsba.
A forrás hozzáteszi: ebben az esetben a neves játékosügynök, Jorge Mendes lenne a PSG új "erős embere", ami azt jelentené, hogy Mourinho valóban elfogadja a párizsiak ajánlatát, és követi régi ismerősét, akivel annyi ideig dolgozott együtt az elmúlt években.
Más a helyzet Cristiano Ronaldóval: a portugál aranylabdással a hírek szerint nem tud megállapodni a PSG, bármennyire is szeretné, így a gólvágó a következő idényben is a Real Madrid játékosa marad.
A PSG lehetőségei között szerepelt még Karim Benzema megszerzése is, a francia játékos azonban újra hangsúlyozta: a kritikák ellenére jól érzi magát a spanyol fővárosban, és egyelőre nem gondolkodik a távozáson. Azaz úgy néz ki, legfeljebb Mourinho érkezéséből lehet valami, a többi esetben még várnia kell a PSG-nek…
