Helyzetkép az Üllői útról– Nagy a mozgás a téli szünetben az Üllői úton, ahol Détári Lajos már inkább a jövő csapatát látszik építeni, vannak áldozatok és ifjú tehetségek is érkeznek, az új stadion állami ígéretét is bíró Fradi Törökországban edzőtáborozott, nézzük a tavaszi célokat és a távlatokat zöld-fehérben – mondta Orosz Pál vezérigazgató.
A Ferencváros labdarúgócsapata inkább egy Népligetben felhúzott, ideiglenes lelátókkal megerősített pályán játszaná hazai mérkőzéseit az Albert Stadion átépítése alatt, minthogy máshol bérleti díjat fizessen.
Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Digi Sport csütörtöki Reggeli Start című műsorában azt mondta: „ha a Ferencváros számára értéket tudunk teremteni, akkor sokkal inkább arra kell költenünk, minthogy bérleti díjra kifizessük."
Orosz emlékeztetett arra, hogy a Kubatov Gábor klubelnökkel való beszélgetései során vetődött fel olyan terv, hogy a labdarúgócsapat a Népligetben játssza hazai mérkőzéseit az Albert Stadion átépítése alatt.
„A Népligetben rendbe tennénk a gyepet és egy ideiglenes stadiont húznnák fel, egy olyan 6-8 ezres lelátórendszerrel, amelynek a nagy része később is ott maradna. Ez a pálya a visszaköltözés után a második számú és az utánpótláscsapatoknak lenne az otthona, s így nekik nem kellene feltétlenül az új Albert Stadion centerpályáján játszaniuk a mérkőzéseiket" – mondta Orosz, aki hozzátette, hogy egy másik szóba jöhető megoldás a Puskás Stadion lehet, mivel azt a jelenlegi helyzet alapján mégsem építik át. Szóba kerültek más NB I-es csapatok stadionjai is, még olyanok is, ahová biztosan nem költöznének a zöld-fehérek. A vezérigazgató szerint végignézik a lehetőségeket, s a számok alapján hozzák majd meg a döntést, de szívesebben költenének fejlesztésre, mint bérleti díjra.
Orosz Pál beszélt még arról is, hogy a Ferencváros számára eddig pozitív szaldót hozott a téli játékoseladások és -vételek mérlege. Még maximum két-három új labdarúgó érkezésére lehet számítani, köztük egy korábban Magyarországon játszott külföldi játékoséra, de további konkrétumokat nem árult el erről. A vezérigazgató szerint a csapat számára az első hatba kerülés a realitás a bajnokságban, s hozzátette, Détári Lajos vezetőedző hosszú táv
A Népligetbe költözhet a Ferencváros
Orosz Pál és a Ferencváros azt tervezi, hogy a zöld-fehérek az Albert-stadion felújítása alatt a Népligetben játszanának. A vezérigazgató kettő, esetleg három játékos érkezését várja.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!