A MU-nál robotot csináltak belőlem!

Nem tudni, miért éppen most, de kifakadt az Everton francia középpályása, Morgan Schneiderlin, aki szerint a Manchester Unitednél az akkori edző, Louis van Gaal robotot csinált belőle, és minden szabadságát elvette tőle a pályán.


"Te figyelj, van fogalmad arról, mit akarhat az edző?"



A francia Morgan Schneiderlin 2015 nyarán érkekett az Old Traffordra, a holland Louis van Gaal kb.27 millió fontért vásárolta meg a Southamptontól. A játékos nagy reményekkel érkezett, már csak azért is, mert a Premier League egyik legjobb középpályásaként tartották számon.
Ehhez képest másfél évvel később, 47 mérkőzés és egyetlen szerzett gól után 2017 januárjában továbbpasszolták az Evertonnak, ami csalódás volt a játékosnak és a szurkolóknak is.
"Louis van Gallal már az első évben úgy éreztem magam, mint akinek le akarnak nyomni valamit a torkán – nyilatkozta a 27 éves Schneiderlin a francia L’Equipe-nek. – Semmi örömet nem éreztem a pályán. Hiába volt sok tapasztalatom a Premier League-ben, alig kaptam valami szabadságot."
"Míg vele dolgoztam, úgy éreztem magam, mint egy robot. Olyanokat mondott nekem, hogy: 'nem mehetsz ide meg oda a pálya ezen részén, nem teheted ezt meg azt.' Egy idő után egy kicsit zavartak ezek az utasítások."
Schneiderlin szerint játékos kevésbé hatékony a pályán, ha a meccs alatt állandóan azt kérdezgeti magától, hogy az edző vajon mit szeretne tőle, mit csináljon ebben a helyzetben. Különösen a Manchester Unitednél, ahol azonnal kritikák középpontjába kerül az ember, ha valmit rosszul csinál.
A középpályás nem is tudott kiteljesedni az Old Traffordon, így nem csoda, hogy az új edző, José Mourinho már nem tartott igényt a szolgálataira.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában