Tudom, egy sportriporternek mindig objektívnek kell maradnia. Azért van kedvenc futballcsapatod?
Vannak itthon is szimpatikus csapatok, de őszintén, szurkolni nem szurkolok senkinek. Azt szoktam mondani, akkor jó a közvetítésem, ha mindkét szurkolótábor azt mondja, hogy az ellenfélnek drukkoltam a meccsen. Nemzetközi szinten persze kicsit más a helyzet, ott lehet szorítani a magyar csapatnak. Inkább szakmai szempontokat nézek, azaz milyen a stadion, milyen ott dolgozni. Újpesten például nagyon kulturált helyről közvetíthetünk, minden körülmény adott, de volt olyan hely is, ahol csak kiültettek minket a kakasülőre, eláztunk, és kis túlzással a legközelebbi büfé fél kilométerre volt. A Fradi-pályára, Debrecenbe vagy Székesfehérvárra pedig a hangulat miatt megyek szívesen.
Mennyire értékeled sikerként a magyar válogatott utóbbi időszakát?
Minden tiszteletem Egervári Sanyié és a fiúké, látom, hogy jó úton vagyunk, de nekem az a siker, ha kijutunk egy világversenyre. Én még láttam a 86-os csapatunkat, utána pedig végighallgattam a fogadkozásokat selejtezőről selejtezőre. Annyiszor hallottam már, hogy éppen csak lemaradtunk, de majd legközelebb, hogy kicsit immunis lettem az ilyen hurráhangulatra.
Mit szólsz az U17-esek esetéhez, akik egy óvás miatt maradnak csak le a korosztályos Eb-ről?
Nagyon sajnálom a srácokat, de a szabály az szabály. Nem hibáztatom a belgákat, mert ebben a helyzetben minden csapat óvott volna a helyükben, mi is. Mindenki kint akar lenni az Eb-n, és ezért el is követ mindent.
Szerinted mennyi idő, míg a magyar futball újra sikeres lehet nemzetközi szinten?
Van egy optimistább verzió, hogy tíz év, meg egy pesszimistább, miszerint tizenöt-húsz. Én azt gondolom, hogy minden egyes elveszített év duplán vagy triplán számít, tekintettel arra, hogy nyugaton milyen őrületesen profi módon van felépítve a futball – infrastruktúra, körítés, edzésmódszerek, orvosi háttér, médiakampány –, és dübörög. Ezért szerintem évente nem csak egyetlen egy évet veszítünk, miközben próbálunk ehhez csatlakozni. És hát a háttér. Nem lehet rövidpasszos focit játszani egy olyan stadionban, olyan gyepen, ahonnan a göröngyök miatt pattog a labda. Én nem hiszek abban, hogy stadionokat kell építeni, és az majd meghozza a futballt, valószínűleg inkább sok mindent kellene egyszerre csinálni.
Külföldi szakember szerinted segíthet? Eddig nem jött be.
Az emberi, morális, szakmai körülmények miatt szerintem egyelőre hiába jön ide bárki. Ha egy José Mourinho ülne le mondjuk a Fradi vagy a válogatott kispadjára, ő sem tudna mit csinálni. A megoldást abban látom inkább, hogy nemzetközi szinten kéne áldozni, mondjuk egy BL-főtáblás csapatra. Arra felfigyelne Európa. Egyelőre, ahogy én látom, mindenki menekül külföldre már tizenévesen, mert nem bízik abban, hogy az itthoni miliőben töretlenül fejlődhet. És lehet benne valami, mert ők sajnos belülről ismerik ezt a világot. És ha ez a tendencia nem fordul meg, és a kicsit tehetségesebb magyar focisták inkább az olasz negyedosztályt választják az NB I helyett, akkor a pesszimistább forgatókönyv fog megvalósulni.
Most ráadásul nyakunkon a bundaügy. Neked rendőri végzettséged is van, te hogyan látod?
Amikor 2009-ben az MLSZ megtette a feljelentést a bochumi ügyészség papírja alapján, akkor én a Bundaügyi Bizottság szóvivője voltam. Nagyon elszomorító, hogy most 2012-t írunk, és attól hangos minden, hogy bundázik a fél NB I. Az UEFA részéről persze van presszió, nem is kicsi, én pedig remélem, hogy a Nyomozó Főügyészség nem fog megállni. Ha tiszta magyar futballt akarunk, akkor ezt végig kell csinálni. Lehet, hogy fájni fog, de le kell vágni a jobb karunkat. Ez csak szubjektív véleményem, de én keveslem ezt a 29 eddigi előállítást, ennyi idő alatt. Nézd meg az olaszokat. A Juventus bundázott? Nem teketóriáztak, kérdés nélkül kiszórták az első osztályból. Valami hasonlót várnék itthon is. És persze jó lenne, ha ez nem újabb évekbe telne, hiszen már 2009 óta megy.
A világfutball most főleg a Real-Barca tengelyre épül. Nem lett egysíkú a mai futball?
Engem annyira nem zavar, hogy két csapatra van kihegyezve a történet. Volt hasonló máskor is. Mondjuk, én Real Madrid-szurkoló vagyok, tehát nekünk pont megy a szekér, de a foci azért nem csak ebből a két csapatból áll. Kicsit médiahisztinek tartom azt, ami körülöttük megy, de Spanyolországban nagyon jól felépítették a két klub imidzsét, ma már egyértelműen ők a legjobban eladhatóak. És nem is fogják ezt abbahagyni, mert őrületes pénz, igazi aranytojást tojó tyúkok. Tulajdonképpen minden országban így van ez, van 2-3 hasonló kaliberű csapat, akik köré az egész bajnokságot felfűzik, akikkel eladják.
Nyáron Európa-bajnokság. Mit vársz?
A spanyolokat meg a németeket szeretem, utóbbiakat mióta csak az eszemet tudom, Rummenniggéék és a 86-os vébé óta. Egy időben a franciákat is szívesen néztem, de ez a mostani gárda már nem az én világom. Az olaszokra kíváncsi vagyok, mert még egyszer sem láttam őket igazi csapatként játszani. Nem tudom, kommentátorként szabad-e ilyet mondanom, de nem szeretném, hogy meglepetéscsapat nyerjen, mint 2004-ben a görög, amelynek se előtte, se utána nem volt komoly eredménye. Illetve ha mégis ilyen nyerne, akkor ne tűnjön el, hanem legyen hosszú évekig meghatározó szereplője az európai futballnak. Mint mondjuk a Berger-Poborsky-Nedved féle cseh csapat.
Tényleg, mi volt az első emléked a fociról?
A 78-as világbajnokság hat évesen. Emlékszem Mario Kempesre, és van 4-5 emlékem akkoriból. Apu kézen fogott és vitt magával a hazai bajnokikra, és ha nem volt itthon, a tévé előtt néztem és hallgattam őt.
És hogyan lettél riporter? Annak készültél?
1994-ben hagytam abba a kosárlabdázást egy sérülés miatt, egy évig tengtem-lengtem, nem tudtam, hogy mihez kezdjek magammal. Ekkor apu, a tudtom nélkül leszervezte Palik Laciékkal, hogy a 96-as atlantai olimpiára menjek be a televízióhoz kosárlabda szakkomentátornak. Palik egyik nap felhívott, „Atyád üzeni, hogy holnap tízre legyél az irodámban!". Eleinte alig mertem megszólalni, pedig nem is élesben ment. Aztán annyira megszerettem, hogy Atlanta után is ott maradtam, ma meg már el nem tudom képzelni az életem e nélkül. 16 éve ezt csinálom, és ma már nagyságrendekkel több meccset közvetítettem, mint anno apu.
Bátorított téged erre a szakmára?
Egyszer-kétszer mondta ugyan, de az igazat megvallva, én nem tudtam elképzelni, hogy egy nap ugyanazt csináljam, mint apu. Sőt, kifejezetten tiltakoztam ellene, talán dacból is. Meg féltem is. Emlékszem, játékosként miket vágtak a fejemhez apu miatt, és még belegondolni sem mertem, hogy mit fogok kapni ugyanabban a szakmában, ugyanazzal a névvel, mint az övé. Valószínűleg ő érezte, hogy nekem ez jó lenne, de szerintem valahol ő is féltett ettől a közegtől. De azért mégiscsak kockáztatott, és a hátam mögött intézkedett. Nehéz elhinni, de soha az életben nem ültünk le a szakmáról beszélgetni. Sosem mondta, mit hogyan csináljak. Csak bízott abban, hogy amit az évek alatt adott, segíteni fog.
Össze tudod magad hasonlítani vele?
Róla azt mondták, hogy borzasztóan felkészült riporter volt, precízen és feszesen közvetített mindent. Én nem ilyen vagyok. Dávid Sanyi mondta egyszer rólam, hogy ugyanolyan kőkemény vagyok, sőt, talán keményebb, mint az apám, de sokkal lazább és baráti hangulatban vezénylem le magukat a közvetítéseket. Én már egy másik generáció vagyok, nem éltem meg a magyar futball mélyrepülését, mint ő, talán ezért tudok mindent könnyebben kezelni. Ugyanő vagyok, csak egy kicsit kocsmázósabb, a néző felé kikacsintósabb kivitelben.
Így közvetít ifjabb Knézy Jenő:
Szerinted milyen a jó riporter?
Nem vagyok nagy statisztikai felolvasó. Szepesi Gyuri bácsi mondta egyszer nekem, hogy „Fiam, ha elkezded a statisztikát olvasni, az két dolgot jelenthet: vagy a meccs rossz, vagy te.” A beleélési képesség sokkal fontosabb, mert ezzel egy meccset még jobbá lehet tenni. A néző érezze, hogy te ezt szereted csinálni, és élvezed, mert akkor ő is élvezni fogja. Megtörtént eset, hogy egy riporter csak olvasta rendületlenül a statisztikákat, és mikor fölnézett, akkor vette észre, hogy az állás már 1-0. Nem szabad sem túl bennfentesnek látszani, kívülállónak pláne. És a legfontosabb, hogy bárkit mutatnak a képernyőn, a belga királytól a FIFA volt elnökéig, neked mindet meg kell ismerned. E nélkül halott vagy.
Neked voltak extrém eseteid?
Persze, bár én élvezem az ilyen váratlan helyzeteket, mert akkor derül ki, tudsz-e valami pluszt hozzátenni vagy sem. Egyszer például a nyíregyházi stadionban vihar miatt elmentek a fények, a képet ugyanakkor nem vették el tőlünk, én meg fél órát közvetítettem a sötétről. Vagy a Giro D’Italián, amikor leszállt a köd az egyik hegyi befutóra, és mivel egy kamerával csak azt mutatták, 4-5 órán át a ködöt kellett közvetítenem. Szóval lámpalázam már régen nincs, de az élő adásoknál, például a híradó végén azért még nekem is a torkomban dobog néha a szívem.
Hiányzik még valami?
Túl vagyok négy nyári, négy téli olimpián, de mindet itthonról közvetítettem végig. Ami hiányzik, az egy helyszíni világbajnokság, Európa-bajnokság vagy olimpia. Azért egy futball-világbajnoki döntő nyolcvanezer ember előtt, az biztosan hátborzongató. Olyan ez, mint a bíróknál: az a riporter, aki vb-finálét kap, szerintem felérkezett a szakma csúcsára.
Vincze Szabolcs
