A magyar bajnok a második selejtezőkörben kezd a BL-ben

Az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája, és az Európa Liga 2010–2011-es menetrendjét. Ennek értelmében a magyar bajnok a selejtező második fordulójában, 2010. július 13-án vagy 14-én léphet először pályára.

A DVSC bravúros szerepléssel képviselte a magyar színeket a 2009–2010-es évadban a Bajnokok Ligájában, miután – a Ferencváros után – második magyar csapatként feljutott a főtáblára. Ott ugyan pontot sem sikerült szerezniük a hajdúságiaknak, de bravúros szereplésükkel – az inkasszált összegeknek hála – nemcsak magukon segítettek, hanem a magyar labdarúgásnak is. A magyar bajnok – amely címre a Loki az egyik esélyes az idén is – ugyanis a BL-selejtező második fordulójában kapcsolódhat be a küzdelmekbe. Az első mérkőzéseket július 13-án vagy 14-én játsszák, a harmadik forduló első meccseit július 27-28-án, a visszavágókat augusztus 3-án és 4-én rendezik. A playoffra augusztus 17-18-án és 24-25-én kerül sor. A sorozat döntőjét 2011. május 28-án, a londoni Wembley stadionban játsszák.
A Soproni Liga 2. és 3. helyezettje az Európa Liga-selejtező 1. fordulójában, július 1-én lép először pályára, a visszavágót egy héttel később rendezik, míg a Magyar Kupa győztese számára a selejtező második körében, július 15-én kezdődik a sorozat, a visszavágót 22-én rendezik.
A Lokival kapcsolatos hír, hogy a Paks elleni, szombati bajnokin több játékos szereplése sérülés, vagy betegség miatt bizonytalan. A hét elején Polekszics, Mijadinoszki, Bodnár, és Feczesin is rosszul érezte magát, míg a Mészáros, Rudolf, Szilágyi trió sérüléssel bajlódik. A betegek közül Bodnár még nem gyógyult meg, a többiek pedig könnyített munkát végeznek, mint ahogy a sérültek is. Egyelőre tehát nem lehet tudni, melyikükre számíthat a vezetőedző az atomvárosiak ellen.
(DVSC.hu)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában