A Bayer Leverkusen csikócsapata hónapokig állt a Bundesliga tabellájának élén, mi több, huszonöt mérkőzésen keresztül veretlen maradt. Azóta azonban megváltozott a helyzet. A gárda a legutóbbi hét meccséből csupán egyet tudott megnyerni, legutóbb egymás után háromszor is vereséget szenvedtek, idegenben pedig a 2010-es évben mindössze egyszer tudtak összeszedni három pontot.
És bár szombaton egy esetleges Bayern München elleni győzelemmel alighanem újra visszaszállnának a bajnoki címért folytatott küzdelembe, azért ők is tudják, hogy nem ártana elsősorban visszafelé nézni a táblázaton, hiszen a jelenleg harmadik (vagyis BL-selejtezős) helyen álló gyógyszergyáriak előnye az elmúlt hetek botladozásai következtében már csupán egy pont a Borussia Dortmund előtt.
Mik lehetnek a leverkuseni krízis okai? Nos, mindet alighanem lehetetlen lenne felsorolni, ám elnézve a legutóbbi (és talán az azt megelőző) találkozókat, négy negatív tendencia igen erősen jellemzi a gyógyszergyári csapat teljesítményét. Íme, a négy ok:
1. Buta hibák Eren Derdiyok büntetőt érő szabálytalansága még 0–0-nál, valamint Daniel Schwaab piros lapja egyaránt döntő befolyással voltak az Eintracht Frankfurt elleni végeredmény kialakulására.
2. Hiányos koncentráció „Nem akarom tudni, hány pontot ajándékoztunk el a nyolcvanadik perc után” – mondta Wolfgang Holzhäuser, a leverkuseni klub elnöke. Eláruljuk: ezzel a mérkőzéssel együtt kilencet. Sőt, ebben az évadban hat alkalommal is hiába vezettek a gyógyszergyáriak, ennek ellenére egy találkozót sem sikerült azok közül megnyerniük. Így ezzel összesen tizenegy pontot buktak…
3. Hiányzó tapasztalat A csikócsapatnak nincs még meg a kellő rutinja ahhoz, hogy tartósan az élen tudjon maradni. Öt játékosnak pedig ez az első Bundesliga-idénye.
4. Kevés alternatíva Simon Rolfes és Renato Augusto kiválása érzékenyen érintette a Leverkusent. A kispad vékony, és alkalmatlan a nagy dobásokhoz. Jupp Heynckes vezetőedző nemhiába mondogatja hetek óta, hogy szélesebb merítési lehetőségre van szükség…
Pánik ugyan nincs Leverkusenben, szombat este viszont a listavezető Bayern München érkezik hozzájuk. Heynckes szerint jó alkalom ez a bizonyításra: „Talán a legjobb időpontban jön ez a mérkőzés. Jobb alkalom nem is lehetne arra, hogy változtassunk a jelenlegi helyzetünkön.”
Forrás: bild.de Fordította: Lendvay Lajos
A leverkuseni krízis négy oka
Múlt szombaton Frankfurtban is kikapott a Bayer Leverkusen, de így sincs messze az első helytől. A klubhoz közel állók mégis attól tartanak, hogy kedvenc csapatuk megint elrontja a szezon végét – úgy, ahogyan azt már korábban párszor megtették. Mik lehetnek a krízis okai?
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!