A mérkőzést -18 fokban, szakadó hóesésben tartották meg Lengyelországban. A meccs előtt az is felmerült, hogy későbbre halasztják, ám végül mindkét csapat és az UEFA is a játékot támogatta.
A hazaiak kezdték veszélyesebben a találkozót. Az előző Juve-Poznan összecsapás lengyel-lett hőse, a korábbi zalaegerszegi támadó Rudnevs eresztett el egy hatalmas bombát jó huszonöt méterről, ám Manninger ekkor még hárítani tudott. Két perccel később a túloldalon volt nagy helyzet, Chiellini előtt. A rosszul kifutó Kotorowski mellet próbálta meg elfejelni a labdát az olasz védő, ám a lengyel kapus javítani tudta hibáját.
A 12. percben aztán Rudnevs, a Juventus mumusa ismét villant. Egy laposan érkező szögletrúgás után Chiellinit megelőzve, ezúttal fejjel a rövid alsóba jutatta a labdát. (1-0) A lett támadó ezzel két meccs alatt összesen négy gólt akasztott az olaszok hálójába, amely nem rossz nexus egy későbbi átigazolási szerződést illetően.
Tíz perccel a bekapott gól után eszmélt a Juventus. Sissoko cselezte ki a kapus és tette középre a labdát az érkező poznani védő Arboleda pedig kis híján öngólt vétett, de ha úgy tetszik, csodálatosan mentett. Pár minutummal később Del Piero szabadrúgásból próbált egyenlíteni, ám Kotorowsi kapus védeni tudott. A labdát a hálóőr pechére Bonucci elé ütötte, ám az olasz védő ajtó-ablak helyzetben a Zrínyiként kitörő és javítani próbáló lengyel kapusba löbbölte, így az eredmény nem változott. Az első félidőben még Pepe eresztett el egy veszélyesebb lövést a lengyelek kapujára, ám a második játékrészre ezzel együtt is 1-0-ás hazai vezetéssel fordulhattak a csapatok.
A szünet aztán kissé elhúzódott a hatalmas havazás és az alig használható pálya rendbehozatala miatt. Miután nagyjából megtisztították a vonalakat (amelyeket öt perc után újra teljesen elfedett a hó) és elővették a rikító narancssárga labdát, folytatódott az összecsapás a -18 fokban.
A találkozó második félideje érthető módon technikai hibákról és lassú játékról szólt. A hazaiak ismét erősebben kezdtek, de igazán veszélyes, kaput eltaláló lövésük nem volt. Manningerre ugyan nem mondhatjuk, hogy odafagyott a lába a poznani pályára, de sok dolga nem akadt, ugyanúgy, mint a túloldalon Kotorowskinak. A legveszélyesebb lehetőség a 70. percben Del Piero előtt adódott. Az olasz veteránt egy beadással találták meg a társak, de az egyedül fejelő játékos nem tudta jól helyezni a labdát, így maradt a 0-1.
Egészen a 84. percig, amikor is az addig szinte semmit nem mutató Iaquinta egy gyors kontratámadást követően könnyedén gurította el a labdát Kotorowski mellett. (1-1) Az utolsó percbe a csereként beállt Libertazzi még megfordíthatta volna az eredményt egy Del Piero szabadrúgás utáni fejessel, de a lengyelek kapusa hárítani tudott.
Több helyzet nem volt, a Juventus tehát hiába maradt sorozatban immáron tizennegyedszer veretlen, továbbjutnia nem sikerült. A Lech Poznan hatalmas bravúrral bent van az egyenes kieséses szakaszban.
Lech Poznan – Juventus 1-1 (0-1)
Gól: Rudnevs 12’, illetve Iaquinta 84’
stumi
Koman 69 percet játszott a Sampdoriában, amely az első félidőben Pazzini fejesével még vezetett, de a szünet után Toivonen duplájával fordított a PSV, Dzsudzsák végig a pályán volt. Az I-csoportból így a PSV és a Metaliszt jutott tovább. Huszti az utolsó 20 percre jött be a Juhásszal a kezdőben felálló Anderlecht ellen, a 88. percben végképp eldöntötte a meccset. A Zenit továbbra is száz százalékos az EL-ben, az Anderlecht nehéz helyzetben várhatja az utolsó csoportkört.
További eredmények:
A-csoport: Manchester City – Salzburg 3-0 (Balotelli 18., 65., A. Johnson 78.) B-csoport: Atlético Madrid – Aris Saloniki 2-3 (Forlán 11., Agüero 16., ill. Koke 2., 51. – a másodikat 11-esből, Lazaridis 81.) Rosenborg – Bayer Leverkusen 0-1 (Sam 35.) C-csoport: Sporting – Lille 1-0 (A. Polga 28.) Gent – Levszki Szófia 1-0 (Wallace 77.)
G csoport: Zenit – Anderlecht 3-1 (Ionov 12., Bukharov 65. Huszti 88. ill. Kanu 87.)
Hajduk Split – AEK Athén 1-3 (Buljat 90. ill. Scocco 50.-11-esből, Manolas 61., Blanco 84.) H csoport: Young Boys – Stuttgart 4-2 (D. Degen 39. Sutter 82. Mayuka 85. 86. ill. Pogrebnjak 46. Schipplock 68.) Odense – Getafe 1-1 (Andreasen 92. ill. Ríos 17.) I csoport: Metaliszt – DVSC 2-1 (Bódi 52.-öngól, Olejnik 88. ill. Czvitkovics 48.) Sampdoria – PSV Eindhoven 1-2 (Pazzini 45. ill. Toivonen 51., Toivonen 90.)