Május 24-e: történelmi BL-finálé Lisszabonban
Miért nyerhet a Real Madrid? – Carlo Ancelotti csapata tulajdonképpen hetek óta csak erre a találkozóra készül. Egy ilyen meccs előtt nem számít, hogy a bajnokságot meglehetősen gyenge formában fejezte be a csapat, a játékosok fejében ugyanis hetek óta csak ez a találkozó járt. – A tizedik győzelemnél nincs nagyobb motiváció. Mert régóta tudjuk, hogy a Real Madrid számára amolyan kötelesség a tizedik BEK/BL-siker megszerzése. És mivel 2002 óta még csak döntőben sem járt a csapat, a mostani lehetőség egy soha vissza nem térő alkalom, amelyet megbocsáthatatlan bűn lenne elszalasztani. – A Real Madrid eddig egyetlen BL-döntőt sem veszített el. Mióta nem Bajnokcsapatok Európa-kupájának, hanem Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot, a Real Madrid háromszor volt döntős, 1998-ban, 2000-ben és 2002-ben. Ezek közül mindegyik alkalommal győztesen hagyta el a pályát, a "középső" alkalommal pedig már egy házidöntőt is megnyert. Simán. – Tény, hogy az Atlético Madrid csapatként egyedülálló, de a Real Madridban több az olyan játékos, akik képesek eldönteni egy ilyen fontos találkozót. Ha a Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Gareth Bale hármasból kettő olyan formában lesz, mint a Bayern München ellen, nehéz elképzelni, hogy ne legyen meg a tizedik elsőség. – A bajnok szerencséje. A Real Madrid ugyan az elődöntőben oktatott a Bayern München ellen, a negyeddöntőben Fortuna is fogta a kezét Dortmundban. Márpedig régóta tudjuk, hogy az ilyen nehézkes továbbjutások mindig messzire mutatnak és sokat sejtetnek. Nagyon úgy néz ki, hogy a bajnoknak járó szerencse már adott… – A lisszaboni faktor. Cristiano Ronaldo saját döntője is lehet a szombati, hiszen saját szülővárosában léphet pályára. Kell ettől ideálisabb helyszín a BL-győzelemhez? Miért nyerhet az Atlético Madrid? – Örömmámorban a csapat. A bajnoki cím megszerzése egy óriási terhet vett le a Matracosokról, nem véletlen, hogy több spanyol elemző is azt mondta néhány nappal ezelőtt: amennyiben az Atlético Madrid bajnokként kerül ki a Liga utolsó fordulójából, jelentősen megnőnek az esélyei a BL-címre. – Ha van nagybetűs csapat az idei BL-ben, akkor az pontosan az Atlético Madrid. Ezt mutatja az is, hogy Diego Simeone gárdája az idei sorozatban az egyetlen olyan csapat, amely még nem ismerkedett meg a vereség fogalmával. Intő jel ez a Real Madrid számára. – A Real Madrid korábban már kilenc alkalommal megnyerte a sorozatot, az Atlético most ünnepelhet először. Vagyis történelmi lehetőség ez a klub előtt, még akkor is, ha évtizedekkel előtt a Bayern München ellen egyszer már közel volt a végső győzelemhez az Atlético. De ez most egészen más… – Néhány éve még állt a tétel, miszerint az Atlético Madrid eleve remegő lábakkal kezdi meg a Real Madrid elleni városi derbiket. Diego Simeone azonban változtatott a játékosok hozzáállásán, és egy éve, épp egy kupadöntőben már bebizonyosodott: az Atlético már nem fél a városi riválistól, és nem érzi magát alárendelve. – A nyomás a Real Madridon. Méghozzá ez a nyomás ezúttal a szokottnál is nagyobb, mert amíg az egyik oldalon már mindenki megszállott módjára készül a tizedikre, és a nagy ünneplésre, a másik oldal szépen csendben hangol a döntőre. Mondani sem kell, melyik az ideálisabb helyzet. – Az Atlético játéka nagyon nem fekszik a Real Madridnak. Ez egyrészt már bebizonyosodott ősszel, amikor a bajnokságban a Bernabéu-stadionban tudott nyerni a Simeone-csapat, másrészt elég összevetni a két stílust: a Real gyakorlatilag utánozhatatlan kontrajátéka főleg a nyílt és őszinte játékot felvállaló csapatok ellen hatékony, szemben az Atlético pontosan arra megy, hogy tönkretegye az ellenfél játékát. Ez a fajta hajtós, már-már alattomos játék ellen pedig gyűlölnek játszani a Real sztárjai. T. Z.