Fontos mérkőzés előtt állt a Ferencváros, hiszen egy győzelemmel biztosan a dobogó harmadik fokán végezhetnek a zöld-fehérek. A találkozó előtt egy órával zivatar érte el a Népligetet, ami özönvízszerű esőzést hozott magával. A pálya nagyon felázott, de játékra alkalmas maradt. Ma kánikula volt, de ez az eső kicsit lehűtötte a levegőt.
A kezdés előtt a KEK-győztes női kézilabda csapat játékosai tettek tiszteletkört a stadionban, amit hatalmas hangorkán követett tapsviharral. Az első félidőben a Fradi játszott mezőnyfölényben, de a pápaiak szervezett védekezést nem tudták feltörni a zöld-fehérek. A vendégek sok kemény belépővel próbálták megfékezni lendületes Fradi játékosokat. A félid utolsó percében Abdi ugratta ki Schembrit, aki begyalogolt a tizenhatoson belülre és kilőtte a hosszú alsót. Parádés gól, 1-0.
A fordulás után sem állt le a Fradi és a 71. percben megszerezte a második találatát is. Rósa szerzett labdát a pápai tizenhatosnál, majd Abdinak passzolt. Abdi Moralesnek, aki higgadtan a kapuba passzolt. 2-0. A legvégén egy tetszetős baloldali támadás végén Dragóner elé került a labda, a Fradi ikonja pedig kilőtte a hosszút. 3-0.
Nemzeti Bajnokság 30. forduló Ferencvárosi TC – Pápa FC 3-0 (1-0) Albert-stadion, 6000 néző. Vezette: Fábián Mihály (Márkus Tamás, Demeter János)
FTC: Ranilovic – Balog, Csizmadia, Tutorics, Junior – Rósa, Morales (Józsi 78.), Maróti Sztanics (Dragóner 56.) – Schembri (Pölöskey 74.), Abdi Pápa: Szűcs L. – Nagy S., Tóth G., Dlusztus, Farkas A. – Zulevs, Rebryk (Szabó Zs. 60.), Bárányos, Supics – Quintero, Bali (Varga G. 67.)
Gólszerzők: Schembri (45.), Morales (71.), Dragóner (89.) Sárga lapok: Schembri (69.) Rebryk (22.), Quintero (23.), Zulevs (32.)
Tolnai Balázs
(fotó: ftc.hu)
A Fradi mehet „Európába"
A Ferencváros az első félidő végén megszerezte a vezetést, és a második félidőben már egyértelműen irányította a mérkőzést, végül 3-0-ra győzött, így újra szerencsét próbálhat a nemzetközi porondon.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!