A legutóbbi két bajnoki találkozón a Vidi nem tudott gólt szerezni a Sóstói Stadionban. A Diósgyőr elleni kivételével minden hazai bajnokiján kapott ellenben gólt. Paulo Sousa együttese csütörtökön – nagy sikert elérve, a Sporting 3-0-s legyőzésével – Európa-szerte visszhangot kiváltó eredményt ért el a nemzetközi porondon.
A kupameccsek utáni bajnoki forma vegyes az elért eredmények alapján az őszi idényben, hat nemzetközi mérkőzés után játszott eddig bajnokit a Videoton, 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel. A Ferencváros ugyan több gólt szerzett, mint a fehérvári csapat, de hátrább áll egy hellyel a táblázaton. Ricardo Moniz eddig öt mérkőzésen irányította a bajnokságban a csapatot, egy vereség és egy döntetlen után javult a mérleg, két győzelem és egy döntetlen. A legutóbbi négy meccsen veretlen maradt a zöld-fehér gárda az NB I-ben. Ugyanakkor az idegenbeli mérlege szerény, az első kilenc fordulót figyelembe véve is még nyeretlen, három döntetlen mellett egy vereség áll a neve mellett. A két csapat egymás elleni székesfehérvári mérlege a Fradi fölényét mutatja, noha a legutóbbi bajnokit a Videoton nyerte meg. Azt megelőzően azonban 1993. november 27. óta nem nyert a Vidi hazai bajnoki meccset a zöld-fehérek ellen.
mlsz.hu
A Fradi bánhatja a Vidi európai parádéját
A székesfehérváriak hetedszer játszanak hazai bajnoki mérkőzést a szezonban, az eddigi mérlegük szerényebb annál, mint amilyet a papírforma ígért: két győzelem, két döntetlen, két vereség. A Videoton-Ferencváros bajnoki délután fél öttől kezdődik a Sóstói Stadionban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!