„Milánó sötétebbik felében mínusz hat fok van!” – hirdették a Rossonero szimpatizánsai, jelezve a városi riválissal szemben kiharcolt pontelőnyt. A Fiorentina elleni hazai mérkőzést a tabella éléről várhatták a piros-feketék, így mindenki győzelmet várt Massimiliano Allegri csapatától. Ennek ellenére jól kezdtek a firenzeiek, több helyzetet is kialakítottak, Gaetano D’Agostino szabadrúgását pedig a hetedik percben óriási bravúrral védte Christian Abbiati. A Milan azonban szépen lassan átvette az irányítást, Robinho lesgólig is eljutott, ám úgy tűnt, 0-0-s döntetlennel vonulhatnak szünetre a csapatok. A félidő utolsó percében aztán jött a csattanó: Cesare Natali figyelmetlenségét kihasználva Zlatan Ibrahimovic labdához jutott a kaputól nyolc méterre, majd gyönyörű mozdulattal, ollózva helyezett a bal alsó sarokba. (1-0)A svéd támadó a gól, vagy a gólöröm közben kisebb könyöksérülést szenvedett, de a második játékrészre természetesen visszatért a pályára. A másik oldalon Natalit viszont még a szünetben lecserélte Szinisa Mihajlovics, aki a védő Camporese beállítása után Mario Santana és Juan Vargas pályára küldésével próbálkozott a támadójáték felfrissítésére, de sokáig nem forgott veszélyben Abbiati kapuja. A mérkőzés vége felé többször is helyzetbe kerültek a vendégek, de akkor sem a csereemberek, hanem a korábbi Milan-játékos Alberto Gilardino, valamint Adem Ljajics voltak a legközelebb a gólszerzéshez. Az egyenlítés nem sikerült, Per Kroldrup pedig ezt nem tudta feldolgozni: az utolsó pillanatokban két sárga lapot is begyűjtött, így el kellett hagynia a pályát. A Milan visszafogottabb második félidei játéka ellenére összességében megérdemelten nyert, ezzel továbbra is vezeti a tabellát. Az Inter-szimpatizánsok kezdhetnek egyre jobban fázni…
Serie A, 13. forduló: AC Milan – Fiorentina 1-0 (1-0) Játékvezető: Antonio Damato Milan: Abbiati – Bonera, Nesta, Thiago Silva, Zambrotta – Gattuso, Ambrosini, Flamini – Seedorf (Ronaldinho, 86.) – Ibrahimovic, Robinho (Boateng, 77.) Fiorentina: Boruc – Comotto, Kroldrup, Natali (Camporese, a szünetben), Pasqual – D’Agostino, Donadel – Cerci (Santana, 60.), Ljajics, Marchionni (Vargas, 76.) – Gilardino Gól: Ibrahimovic (45.) Kiállítva: Kroldrup (90+4.)
A mérkőzés egyetlen gólja:
A Fiorentinát is legyőzte a Milan
Zlatan Ibrahimovic parádés góljának köszönhetően otthon tartotta a három pontot a milánói gárda, amely sikerével a fordulót követően is biztosan a tabella élén marad.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!