A Real Madrid jelenlegi helyzetéről a magát Különlegesnek és Egyetlennek becéző edző röviden csak ennyit mondott: "A csapat csinálja az edzőt. Pont."
Majd más kérdések felé terelődött a beszélgetés, így szóba került például, hogy Mourinho mit szól a pletykákhoz, miszerint adott esetben ki is rúghatják a Fehér Házból, ezért állandóan hatalmas a nyomás rajta: "Hozzászoktam a nyomáshoz. Az elmúlt hét akár nagyon rossz is lehetett volna, mégis számomra fantasztikusan sikerült" – lazított kicsit a kötélen, miután azt is elmondta, egy nap majd szeretné edzeni a portugál válogatottat, de csakis a megfelelő időben – ezt külön is hangsúlyozta.
M&M – avagy Mourinho és Maradona egymás mellett (Fotó: Marca)
Mourinho kitért a sajtóval ápolt viszonyára is: ezen a ponton megemlítette, hogy megérti az újságírókat, akiknek érzelgés nélkül egy terméket kell eladniuk, s ehhez hozzátartozik, hogy olykor hazugságot kell írniuk a siker érdekében.
Végül viccelődött egy kicsit – ami nagy szó, hiszen a közelgő Manchester United elleni Bajnokok Ligája-rangadóról volt szó. "Ismerve Ferguson ízlését a borok iránt, jó pár száz euróba fog kerülni nekem ez a manchesteri út…" – tréfálkozott, szakmailag azonban egy szót sem ejtett a párharcról.
A dubai konferencián egyébként felvonult a labdarúgás krémje – ott volt Fabio Capello, Diego Maradona, Sandro Rosell, Michel Platini, Radamel Falcao vagy Michel Salgado, azaz egy igazán díszes társaság.