Strootman már Anglia felé tekint (fotó: talksport.com)
Olasz sajtóhírek szerint a Roma holland középpályása, Kevin Strootman a téli átigazolási időszakban a Manchester Unitedba szerződik, ahová nagy erőkkel csábítja honfitársa, Louis van Gaal menedzser, aki a hírek szerint 40 millió eurót is megadna érte. Ezt megerősítette a játékos ügynöke, Matteo Materazzi is, aki azt mondta a raisport.rai.it-nek:
„Már csak az aláírások hiányoznak, eldőlt, Kevin Strootman januárban negyvenmillió euróért a Manchester Unitedhez szerződik." Ezt a mondatot nehéz félreérteni.
A TippMixproval az ünnepek sem telhetnek meccs nélkül. Fogadj velünk, és nyerj!
A 24 éves, 25-szörös holland válogatott Strootman 2013-ban került a PSV-ből Rómába, ahol eleinte a csapat egyik legjobbja volt, ám sérülése után nem tudta visszaszerezni a helyét a kezdőben, a sérülése után vásárolt Radja Nainggolan azóta kiszoríthatatlan Rudi Garcia csapatából. Emiatt Strootman távozásának híre nem igazán nagy meglepetés.