10 klasszis, akit a legjobban hiányolunk az Aranylabda-listáról

---

Alexis Sánchez (Arsenal) A chilei támadó-középpályás az előző idényben is produkált remek dolgokat, volt időszak, amikor hátán vitte a klubcsapatát. A chilei válogatottal ráadásul megnyerte a Copa Américát, úgyhogy nehezen magyarázható, miért nem fért be a legjobb harminc közé.

Eden Hazard (Chelsea) Tény, hogy a Chelsea-vel nem volt sikeres az előző idénye, a belga válogatottban azonban tagadhatatlan húzóember volt. Képességeiről mi is meggyőződhettünk, amikor az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében lényegében egymaga kergette őrületbe a magyar védelmet.

Mesut Özil (Arsenal) Az Arsenal karmesterének néhány éve még bérelt helye volt a legjobbak között, a France Football szakírói most azonban valamiért megfeledkeztek róla. Igaz, ami igaz, Özil nem tudta levetkőzni, hogy időnként képes teljesen eltűnni a mezőnyben, bár azt még így sem vitathatja senki, hogy képességei alapján a legszűkebb elitben a helye.

Karim Benzema (Real Madrid) A Real Madriddal az előző idényben megnyerte a Bajnokok Ligáját, és volt olyan időszaka, amikor a híres BBC tagjai közül ő nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. A gólokkal most sem maradt adós, s bár neki is vannak hullámvölgyei és csúnya botrányai, a legjobb harmincban azért szerintünk elfért volna.

Sergio Busquets (Barcelona) Évek óta meghatározza a Barcelona egyedi játékát, kihagyhatatlan a csapatból, és nemrég az argentin edzőlegenda, César Luis Menotti is azt mondta róla: az elmúlt ötven évben nem látott hozzá hasonló középpályást. A legutóbbi idénye sem sikerült rosszra, két nagy kupát is nyert a Barcelonával, finom megmozdulásai ugyanúgy élményszámba mentek, mint az elmúlt négy-öt évben, amikor éppenséggel még felfért a harmincas listára.

Kevin Gameiro (Atlético Madrid) Az ismeretlenségből az előző idényben már klasszissá érett Gameiro, aki a Sevillával Európa-ligát nyert, és a spanyol bajnokságban is folyamatosan számíthatott góljaira csapata. Nem meglepő, hogy a nyáron a Barcelona is érdeklődött iránta, de végül az Atlético Madrid vette meg, ahol ott folytatta, ahol abbahagyta. Igazi gólgyárosként remekül érkezik a kapu elé, és egy év alatt csak kevesen fejlődtek többet nála.

Douglas Costa (Bayern München) Ha a Bayern München játéka néha unalmas és lassú volt, akkor az biztosan nem Douglas Costán múlott, aki mindig tudott valami színt vinni a bajorok játékába. Az már biztos, hogy a következő évek egyik nagy-nagy szupersztárja lehet, még úgy is, hogy a France Footballnál most megfeledkeztek zseniális megmozdulásairól és gazella-mozgásáról.

Leonardo Bonucci (Juventus) Mint ahogy már évek óta, az olasz védő az előző idényben is stabil oszlopa volt a válogatottnak és a Juventusnak, hibát csak a legritkább esetekben követett el. Játéka nem annyira látványos, de nála sokkal szürkébb játékosok, kevesebb nagy meccsel is bekerültek a legjobb harminc közé.

Marcelo (Real Madrid) Az egész idényben csapata egyik legjobbjaként játszotta be a baloldalt, emellett nemcsak látványos megoldásaival, hanem csupaszív játékával is sokszor kiemelkedett csapattársai közül. Pedig ha valahol nem könnyű ezt megtenni, akkor az éppen a Real Madrid. Értjük, hogy kell a változatosság a listára, de talán Marcelo a „legsúlyosabb” hiányzó a legjobb harminc közül.

Gerard Piqué (Barcelona) A Barcelona védőjét lehet kritizálni sokszor tapló viselkedése miatt, képességeit azonban nem lehet elvitatni. Jellemző rá, hogy a legfontosabb meccseken nyújtja a legjobb teljesítményt, a kevésbé fontos találkozókon hajlamos könnyelműsködni. Az előző idényben is vezéregyénisége volt a Barcelona hátsó alakzatának, ha reálisak vagyunk, minimum a harmincban ott lenne a helye.