Szöveg Jon O’Brien
Az Aranylabdát 1956 óta osztják ki minden évben, és a legjobb teljesítményt nyújtó játékos kapja meg, 2008 és 2018 között pedig csak két játékos, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo között dőlt el a trófea sorsa. Két éve a horvát Luka Modric kapta meg, majd egy év múlva ő lett az első játékos a díj történetében, aki „címvédőként” nem került fel a szűkített listára sem.
A manapság harmincfős szűkített listára felkerülni nagy elismerés mindenki számára, és ha átnézzük a futball legrangosabb egyéni díjának közelmúltbeli történetét, találunk jó pár olyan játékost, akiről a mai drukkerek talán azt sem tudják, kicsoda, azt pedig biztosan nem, milyen nagyszerű játékosok voltak – legalább pár éven keresztül. A lehetőségek tárháza végtelen, az FFT közülük szemezgetett.
10. ADRIAN MUTU (2003)
Abban az időben kevesen vitatták Adrian Mutu helyét a 2003-as Aranylabda szűkített listáján. A Parmában a román csatár Európa egyik legjobb és legpontosabb támadó kettősét alkotta Adrianóval, és jól kezdte a karrierjét a Chelsea csapatában is (három meccsen négy gól).
Aztán nem volt további előrelépés, elsősorban egy pozitív drogtesztnek köszönhetően, ami után a játékos el is igazolt a Juventushoz majd a Fiorentinába – mindkét csapatot vétkesnek találták a 2006-os olasz vesztegetési botrányban. Így aztán Muturól is a bűnös képe maradt meg az emberekben, nem pedig a góljai.
9. NEVILLE SOUTHALL (1988)
Nehéz vitatkozni Neville Southall jelölésével abban az időben, amikor az Everton kapuját védte, az 1987/1988-as idényben egyedül a Liverpool kapott kevesebb gólt nála. A modern futball rajongói persze inkább a söprögető típusú kapusokhoz szoktak, így talán nem is emlékeznek arra, hogy Southall korának egyik legjobbja volt a posztján.
A ma már Twitter-posztjairól híres walesi játékos olyan kapusokkal együtt került fel az 1988-as Aranylabda-listára, mint a belga Michel Preud’homme, a szovjet Rinat Daszajev és az olasz Walter Zenga. Sajnos ‘Nagy Nev’ csak egyetlen szavazatot kapott, a díj pedig Marco van Bastené lett.
8. DEAN SAUNDERS (1991)
Két évvel azután, hogy Peter Shilton ötödik lett a szavazáson, a Derby County újabb játékost delegált a legjobbak közé, ami már csak azért is volt meglepő, mert a klub abban a szezonban egyébként kiesett az angol első osztályból úgy, hogy az idény során mindössze öt győzelmet tudott felmutatni.
Sean Saunders pompás társaságban találta magát Jean-Pierre Papin, Lothar Matthäus és Marco van Basten között, elsősorban annak köszönhetően, hogy az idényben 17 gólt szerzett csapatának, és a Liverpool meg is vette akkor brit rekordnak megfelelő összegért, 2.9 millió fontért. A walesi csatár remek formája az Anfielden is kitartott egy ideig, négy gólt szerzett a finn Kuusysi Lahti, és ötöt az osztrák FC Tirol ellen az UEFA-kupában, így végül 13. lett az Aranylabda-szavazáson.
7. GENNARO GATTUSO (2006)
Bár sosem volt egy labdazsonglőr, Gennaro Gattuso jelenléte a 2006-os listán nem annyira nem tűnt annyira rendkívülinek. Az AC Milan védekező középpályása éppen megnyerte a világbajnokságot Olaszországgal, 13 éves milánói karrierje közepén volt, egy évvel később pedig másodszor emelhette magasba a Bajnokok Ligája-trófeát.
A Ringhio, azaz Morgó vagy Vicsorgó becenévre hallgató futballista maga is számtalanszor beismerte, hogy nem áldotta meg az ég különleges technikai képességekkel, helyette inkább kötekedő, indulatos és nagyon agresszív játékos volt. A Milan későbbi edzője tulajdonképpen a Serie A válasza volt Dennis Wise-ra. Képzeljék el, ha ezek ketten összeakadtak volna…
6. TOMAS BROLIN (1994)
Rendszeresen rajta van azokon a listákon, amelyek a Premier League valaha volt legrosszabb játékosait gyűjtik össze, és miután 1995-ben a Leeds United játékosa lett, Tomas Brolinnak gyakran skandálták a lelátókról, hogy „ki ette meg az összes pitét?”.
Az egykor karcsú, de sérülése után súlyproblémákkal küzdő svéd középpályás makacsságának és öntörvényűségének köszönhetően egyre kevésbé élvezte az edzők támogatását, a kapcsolata katasztrofális volt Howard Wilkinsonnal és utódjával, George Grahammel is, miután láthatóan nem fogyott túl sokat.
Pedig nem szabad elfelejteni, hogy mielőtt az Elland Roadra igazolt volna, Brolin nagyon tehetséges középpályás volt, aki rengeteget tett a Parma és a svéd válogatott sikeréért, többet mint amire bárki is számított. Az 1994-es Aranylabda szavazáson pedig éppen hogy kiesett a legjobb háromból, Hriszto Stoicskov, Roberto Baggio és Paolo Maldini mögött végzett.
5. JOHN JENSEN (1992)
John Jensen egy tejesen más játékos volt, mikor magasba emelhette az 1992-es Európa-bajnoknak járó serleget, és csak akkor vesztette el minden varázsát, amikor betette a lábát az angol bajnokságba. A bajszos középpályás olyan sokáig nem talált be az ellenfél kapujába az Arsenal játékosaként (98 meccsen keresztül, hogy pontosak legyünk), hogy a szurkolók között kitüntető cím lett az „én ott voltam, amikor John Jensen gólt szerzett” feliratú kitűző.
Persze elképesztő bombája az 1992-es Európa-bajnoki döntőben azonnal Európa egyik legkeresettebb középpályásává tette, pedig a dánok csak beugróként indultak azon a kontinensviadalon Jugoszlávia kizárása miatt. George Graham, az Arsenal akkori menedzsere kicsit gyanús machinációkkal azonnal meg is szerezte a torna után a játékost, aki három szavazatot kapott az Aranylabda szavazáson – éppen annyit, mint Paolo Maldini.
4. HARRY KEWELL (2001)
Brolinnal ellentétben Harry Kewell szinte kivirult az Elland Roadon, annyira, hogy 2003-ban, mikor elhagyta a klubot, olyan nagy csapatok harcoltak az aláírásáért, mint az AC Milan és a Barcelona. Az ausztrál támadó két évvel korábban olyan fantasztikus formában játszott, hogy a Leeds csapatával egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig meneteltek és a neve felkerült az Aranylabda-jelöltek közé csapattársáéval, Rio Ferdinandéval együtt.
De míg Ferdinand előrelépett, és sikert sikerre halmozott a Manchester Uniteddel, Kewell nem tudta hozni régi formáját, mikor Liverpoolért elhagyta Leedset, sérülést is szenvedett és az önbizalma sem állt helyre az Anfielden.
3. JURIJ ZSIRKOV (2008)
Az orosz Jurij Zsirkov egy újabb európai válogatott játékos volt, aki nem tudott nyomot hagyni maga után a Premier League-ben, ahova nagy pénzért (18 millió fontért) érkezett a CSZKA Moszkvától. De mielőtt megsérült volna, és kiesett volna a formából a Chelsea játékosaként, elismert balszélső volt, akinek nagy jövőt jósoltak.
Teljesítménye az orosz válogatottal a 2008-as Európa-bajnokságon igencsak meggyőző volt, a csapattal az elődöntőig meneteltek, ennek köszönhetően aztán fel is került az az évi Aranylabda szűkített listájára. Sajnos végül egyetlen szavazatot sem kapott, abban az évben Cristiano Ronaldo kapta meg a díjat, pályafutása során először.
2. TRIFON IVANOV (1996)
Biztosan lehetett volna a kilencvenes években olyan díj, amit a rozsomák-kinézető bolgár védő, Trifon Ivanov megérdemelt volna, és ami jelképezte volna, hogy védőjátékával szinte uralta az egész évtizedet. A futballista legalább annyira híres volt szokatlan és durva külsejéről, mint távoli bombáiról és szabadrúgásairól. Igaz, szuperhős sosem volt a pályán.
Az 1996-os Európa-bajnokság után a Rapid Wien védője felkerült az Aranylabda szűkített listájára Luis Figo, Rui Costa és Zinedine Zidane közé. De ez nem volt elég ahhoz, hogy megelőzze Matthias Sammert a Borussia Dortmund és a német válogatott söprögetőjét.
1. TRAJANOSZ DELLASZ (2004)
Elismerés jár Görögországnak a futball történetének talán legváratlanabb tornagyőzelméért, bár abban mi sem vagyunk biztosak, hogy a 2004-es Európa-bajnokságon mutatott unalmas és szigorúan védekező játékstílusuk is elismerést vagy bármilyen díjat érdemelt volna.
Abban az évben viszont négy görög játékos is felkerült az Aranylabda szűkített listájára, a csapatkapitány Teodorosz Zagorakisz, a kapus Antoniosz Nikopolidisz és győztesek gólfelelőse, Angelosz Hariszteasz mellett ott volt az AS Roma csöndes, hatalmas termetű középső védője, Trajanosz Dellasz, aki korábban rövid ideig megfordult a Sheffield United csapatánál is. Dellasz egyébként Zidane és Figo előtt végzett, de jócskán lemaradt a győztes Andrij Sevcsenko mögött.
Forrás: FourFourTwo.com
