Köszönjük, és viszlát! Így is össze lehetne foglalni Wayne Rooney visszavonulását a válogatottságtól. Bizonyos értelemben jó szakítás ez. Wayne Rooney búcsúztatása ugyan valódi ünnep, mégis: miközben Anglia hódol a játékos nagyszerű pályafutásának, titkon örülhet, hogy ez az időszak is véget ért. Rooney akaratlanul is utolsó mohikánja volt egy dicstelen nemzedéknek a válogatottnál.
Ahhoz túl fiatal, hogy jóhiszeműen az „aranygeneráció” tagjai – amelyet David Beckham, Paul Scholes, Gary Neville vagy Sol Campbell képvisel – közé soroljuk, mégis szimbolizálja, magában hordozza az ő „vétkeiket” is. Azt, hogy Anglia válogatottja 1966 óta nem tudott világbajnokságot nyerni, sőt, igazán még közel sem állt hozzá. Rooney-nak is nagyszerű pályafutása volt – de nem címeres mezben. A fentebb felsorolt játékosok csodákat vittek véghez a klubjaikkal, ám a válogatottal nem.
Pedig a statisztikái jól mutatnak Rooneynak is. A Háromoroszlánosok mezében 120. alkalommal lép pályára csütörtökön az Egyesült Államok ellen, és ha a kapuba talál, az az 54. gólja lesz. Sir Bobby Charlton csak 49-ig jutott a válogatottban.
Ám egyes gólok többet érnek, mint más gólok. Charlton két gólt szerzett egy világbajnoki elődöntőben, míg Rooney összesen egyszer talált be vb-meccsen, és soha nem jutott el az elődöntőig. Ráadásul 2014-ben olyan angol válogatottnak volt a tagja, amely 1958 óta először esett ki már a csoportkörben.
És amikor a 2018-as világbajnokságon végre vállalhatóan szerepelt az angol csapat, Rooney már nem volt ott Gareth Southgate keretében. Pedig úgy tervezte, hogy azon a tornán zárja pályafutását a nemzeti csapatban, de a korai formahanyatlása idő előtt „nyugdíjba” küldte. Oroszországban aztán kevésbé neves játékosok alkottak egy jó csapatot nélküle. John Stones, a védő Panama ellen egy félidő alatt több gólt szerzett, mint Rooney három világbajnokságán összesen. Egy másik hátvéd, Harry Maguire a Svédország elleni negyeddöntőben fontosabb gólt szerzett a válogatottban, mint Rooney valaha. Kieran Trippier az elődöntőben talált be – olyan szakaszban, ahová Rooney soha nem jutott el. Ezek a magaslatok Rooney-nak megmászhatatlannak bizonyultak.
Rooney helyett Jordan Pickford lett az első Everton-játékos, aki eljutott egy világbajnoki elődöntőig. Nick Pope, Fabian Delph és Ruben Loftus-Cheek egyaránt elmondhatja magáról, hogy eljutott a legjobb négy közé. Jordan Hendersonnak, Jesse Lingardnak és Ashley Youngnak igazán jó vb-je volt. Rooney-nak soha nem volt jó vb-je.
Igazságtalan volna azonban a korábbi közös angol kudarcok miatt őt hibáztatni, és szimbolikusan bűnbakká tenni egy egész generáció nevében. Egyszerűen vele is az történt, hogy a saját hírnevének csapdájába esett. Southgate sikerének titka épp az volt, hogy szétzúzta a hírességek kultuszára építő csapatépítési hagyományokat.
Amikor Anglia a 2002-es vb negyeddöntőjében elvérzett Brazília ellen, még nem volt a csapatban, a következő nagy tornán, a 2004-es Európa-bajnokságon pedig sziporkázott Rooney, négy gólt is szerzett Portugáliában. A házigazda elleni negyeddöntőben megsérült, és nem az ő hibája, hogy Beckham és Darius Vassell elrontotta a maga lövését a tizenegyespárbajban. De a későbbiekben sem termett neki sok babér. A 2006-os világbajnokságon kiállították. A 2008-as Eb-re nem jutott ki Anglia. A 2010-es vb-n Rooney összeakasztotta a bajszát a szurkolókkal az Algéria elleni kínos 0-0 után. 2012-ben sérülten kezdte az Eb-t, és nem hagyott mély nyomot. A 2014-es brazíliai vb-n ő volt az angolok egyik legjobbja, csakhogy két meccs után már ki is esett a csapat. Aztán jött a 2016-os Eb, ahol Izland ellen Anglia elszenvedte leggyalázatosabb vereségét az 1950-es vb-n az Egyesült Államok ellen átélt fiaskó óta.
Összességében Rooney megmaradt a selejtezők királyának: 30 gólt szerzett, főleg volt szovjet és jugoszláv tagköztársaságok csapatai ellen. A keleti blokk réme volt, de a nagy tornákon ő maga blokkolt le.
Southgate eleinte még megpróbálta egy újfajta szerepkörben alkalmazni, a középpályára visszavonva, irányítóként, de nem vált be, és Dele Alli hamarosan kiszorította onnan. Látható volt, hogy elveszítette a dinamizmusát, és nem tudott annyit futni, amennyit a középpályás szerepkör megkívánt. Az oroszországi vb-n pedig Harry Kane játéka láttán világossá vált, hogy centerként Rooney végleg a múlt. És a rendszer jól működött nélküle, még akkor is, ha Horvátország ellen már Kane sem segíthetett.
A tény, hogy a jelenlegi válogatottban senkinek nincs 50-nél több válogatott meccse, hangsúlyozza, hogy a tapasztalat már nem tekinthető előnynek. Nem csak Rooney, de Jack Wilshere, Joe Hart, Chris Smalling sem lehetett már ott a 2018-as vb-n Southgate együttesében. Helyettük a szövetségi kapitány inkább a Lingard, Trippier, Maguire nevével fémjelzett korosztályra esküdött. Igaz, hogy egyiküket sem keverte össze senki a fiatal Pelével, de nem okoztak csalódást, sőt. Anglia velük egyszerű, ám annál hatékonyabb futballt játszott.
Rooney késleltetett búcsúmeccse leginkább egy különös régi, nosztalgikus gyakorlatnak felel meg. Talán ez a legkevesebb, amit megérdemel. Ha Geoff Hurstnek járt 1972-ben 49 válogatott góllal, akkor ő is jogosult rá.
Tehát Anglia csütörtökön megünnepelheti Rooney-t, akire jó szívvel emlékezhet vissza, ugyanakkor ezzel a meccsel azt is ünnepelheti, hogy a Rooney-éra véget ért a válogatottnál. Jó futballista volt, de a nemzeti csapatnál sajnos nem hagy maga után nagy űrt.
Forrás: FourFourTwo.com
