Szöveg Szilágyi László Fotó Keresztes László Péter
Emlékszünk még Piquére? Nógrád megyéig kellett elzarándokolnunk, hogy újra felfedezzük ezt a sombrerós jószágot, a ’86-os mexikói vb kabalafiguráját. Az már csak hab a tortán, hogy Piquét Tajti Józseftől, a Mezey-stáb tagjától kapta a tulaj, bizonyos Torma úr.
Megérne egy kísérletet összeszámolni az országban fellelhető valamennyi Petőfi utat vagy utcát. Bármerre jártunk, mindenhol belebotlottunk egybe, de amilyet Bánkon láttunk, ahhoz fogható nincs az országban.
A bánki Petőfi utca a Petőfi utcák Petőfi utcája. A rohamosan fejlődő honi építőipar remekei és a szárba szökkenő beruházásdömping kutya füle ahhoz képest, ami ott megvalósult. A Nógrád megyei településen egy kézben összpontosul négy ingatlan: a Harcsa kocsma, a Tavi-Fészek Fogadó, a falatozó és a vendégház.
Az „ingatlancézárt” Torma Andrásnak hívják. A ma már 66 éves öregúr húsz éve vásárolta meg az ingatlan-együttest a Rétsági ÁFÉSZ-tól. Azóta egyeduralkodó, de ne felfuvalkodott hólyagnak képzeljék el őt. Pontosan tudja, mit minek köszönhet.
„Mint minden gyerek, én is futballistának készültem, aztán húszéves koromban utasként karamboloztam. A térdemnek annyi volt, meg a focinak is…” – más megélhetés után kellett néznie az akkor még fiatalembernek. Így először ezermesterként, víz- és fűtésszerelőként, majd lakatosként kereste a kenyerét, később megkaparintotta az országos, sőt, nemzetközi hírű Bánki-tó melletti strand üzemeltetési jogát.
Torma úr persze nem szakadt el a labdarúgástól, vagy elnöke volt a megye II-es csapatnak, vagy éppen rábeszélt egy tízessel, húszassal kevesebb fiatalt, hogy intézze a focicsapat ügyeit, mert ő inkább a vendéglátásra koncentrál. „Egy kilométerre van innen a pálya, minden meccs előtt nálunk gyülekeznek a drukkerek, és utána a kocsma alatti falatozóban vacsoráznak a játékosok. Így van ez már több mint tíz éve!” – mondja egy szuszra a főnök.
A falatozótól néhány lépcső vezet fel a kocsmába, a bejárati ajtó mellett méretes szarvasagancs vonzza a tekintetet, mellette egy kerámiából készült hal formájú tál lóg a falon. Jól megférnek egymás mellett. A pult oldalában egy oldalsó pilléren lóg az ismerős kabalafigurát, Piquét ábrázoló zászlócska.
„Tajti Józsitól kaptam, jó barátom, ő hozta nekem Mexikóból. Persze, hogy kiraktam!” – abba már nem mentünk bele, hogy miért jó tépegetni az évtizedes sebeket, de Torma urat nem különösebben izgatja, mi történt 1986-ban Irapuatóban. Neki van igaza, könnyen felejt.
A lambéria, mint a mágnes, úgy vonzza a rajzszöget, a rajzszög meg az emléklapokat. Oklevél oklevél hátán, egyik a másik után, és akkor nem szóltunk a csapatképekről, meg a romhányi teremtornáról beszerzett emléklapról. „Volt már olyan vendégünk, aki megkérdezte, hogy ennek mi köze van a rímhányóhoz. Mondtam: semmi. Romhányon rendezték a tornát. Ennyi” – magyarázta, majd kérésünkre leemelt a pult mögül egy miniatűr kupát, innen tudjuk meg, hogy a futballcsapatot 1948-ban alapították.
A BÁNK SE KERETÉT MINDENKI ISMERHETI, A PULT TARTÓGERENDÁJÁHOZ VAN SZÖGELVE, RAGASZTVA
Láttunk elmaradhatatlan csapatképet, és több serleget sikerült kikérnünk a pult mögül, amelyek érthetetlen módon nem az őket megillető helyen porosodtak. Pedig van mire büszkének lenni. „Jó lenne feljebb lépegetni, de nem tudunk osztályt váltani, mert ott már kötelező lenne indítanunk serdülőcsapatot. Hát, ez itt nem megy. A felnőttek sem edzenek, ők csak meccsre járnak. Próbálkoztunk korábban az edzéssel, de alig jöttek. Így meg minek?” – egyébként igaz. Játékosok nélkül nem könnyű edzeni.
A Bánk SE felnőttcsapatának keretét mindenki ismerheti, a pult egyik tartógerendájához van szögelve, ragasztva. Sok a védő, kevés a csatár, lehet, hogy catenacciót játszanak a Nógrád megye kettőben? Kint van az aktuális bajnoki program, látogatásunkkor a Nőtincs SE elleni rangadó volt soron.
Ne hallgassuk el a szenzációs csapoltsör-kínálatot: a Harcsában lehet inni Sopronit, és annak az IPA-változatát, az egyik legjobb kézműves fajtát az országban. Ez legalább annyira abszurd, mint belebotlani Bánkon Piquébe, az öreg Tajtitól kapott mexikói ajándékba.
Torma úr különleges figura, a bánki „ingatlanmágnásé” a fél Petőfi út, de nem csinál belőle nagy ügyet. A kocsma névválasztásán sem sokat töprengett. „Miért lett Harcsa? A tóban úsznak halak, van köztük harcsa is. Hát, innen jött a Harcsa kocsma” Ennyi. Van még kérdés?
A TULAJDONOS. Torma András a váci ipari iskolában hajóépítőnek tanult, minden reggel negyed ötkor kel. Szenvedélyes Fradi-drukker, a nosztalgiázós fajtából. Imádta Varga Zolit, nem ismeri a maiakat, régen időt és pénzt nem kímélve zarándokolt az Üllői útra, mára felhagyott ezzel a szenvedélyével.
A PULTOS. Tizenöt éve erősíti a kezdőcsapatot a „Torma-üzemben”. Hol a melegpultban, a konyhán lehet rá számítani, de a pult mögött is teljesít szolgálatot. Szereti az embereket, szereti a vendéglátást. Mártának ezúton is köszönjük, a harcsapaprikás szervírozása hibátlan volt.
A TÖRZSVENDÉG. „Beteg vagyok, ne várjanak tőlem jobbat.” Amire ránk telepedett volna a szégyen, János új erőre kapott, és hangosabban kezdte dicsőíteni Bene Ferencet és az akkori Újpestet. A maiakról lemondott. A Harcsában elvan, szereti nézni a vendégeket, és ha van ereje, beszélget is velük.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. októberi lapszámában.)
