Szöveg Szilágyi László
Augusztus 4-én történt. Úgy fél óra lehetett hátra a kezdőrúgásig, a Ferencváros a Slavia Prahát fogadta az Üllői úton. A Nagyvárad tértől néhány sarokra levő Sobieski János utcában füstöt eregető dohányosok és söröskorsóból, pohárból kortyolgató zöld-fehérbe öltözött vendégek állták el a kocsma bejáratát. Végül egy-két kéretlenül készített csoportkép, és az ebből következő rosszalló tekintet után sikerült megnyugtatni a pultost. „Mi vagyunk az újságírók. Ferit hol találjuk?” A bejelentkező szöveg megütötte az egyik törzsvendég fülét. A hatvanas úr megenyhült.
„Azt hittem, közterületesek. Ők szoktak kérés nélkül fényképezni. Így már más” – oldozott fel a bűneink alól a mezben feszítő vendég. Igaza volt, lehettünk volna körültekintőbbek. Na, de Feri? Még sehol, a tömeg közben oszlóban volt, a kezdő sípszó időpontja közeledett, így csak az maradt a Kisdunában, akinek nem volt jegye, vagy a megszokott társaságban kívánta végigszurkolni a BL-selejtezőt. Végül megjelent a főnök is, bár ő kifejezetten kerüli ezt a kifejezést. „Vezető vagyok, aki megbízik a munkatársaiban, nem ellenőrzi őket folyamatosan, nem retteg attól folyamatosan, hogy mikor verik át. Ad a véleményükre, így tudja elérni, hogy ők is kötődjenek érzelmileg a munkahelyükhöz” – magyarázza Dóka Ferenc a mellérendelés pszichológiáját. Úgy tűnik, ez működik: Zoltán a 2015-ös nyitás, Kriszta 2018 óta dolgozik nála és vele, mindketten kitartottak, még a járványidőszak alatt is hűségesek maradtak a Kisdunához. Na, már most, adja magát a kérdés: hogyan passzintható össze a Kisduna és a Ferencváros szeretete? Az egyik korábbi tulaj, Bogár Imre sietett a segítségünkre. Az eredettörténet klasszikus, ismerős motívumokkal. A hatvanas-hetvenes években két vendéglő, a Kisduna és a Tisza üzemelt az utcában. A nyolcvanas esztendők közepén lépett a színre Bogár úr, és megvásárolta az üzemeltetési jogot a tanácstól. (Az önkormányzat szó még nem létezett akkor a magyar közigazgatási szótárban.) Ő kidomborította a ferencvárosi helyben levő lehetőségeket, Kisduna Frank City Pubra keresztelte a vendéglőt. Így ment ez egészen 2006-ig, amikor Bogár megvált a tulajdonjogától.
A 2015-ig tartó korszakot legszívesebben elfelejtenék a környékbeliek: az új főbérlő megfosztotta a helyet a fradista jellegétől, barackszínűre festette a kocsmát, ahonnan érthető módon kiszorultak a drukkerek. Végül Feri adta vissza a Kisduna becsületét: novemberben lesz hatodik éve, hogy újra kidomborodik a drukkerkocsmajelleg. A jóízlés határain belül minden zöld-fehér, mégsem giccses vagy gagyi. Sőt, a lelkes elköteleződés süt minden sarokból. Feri vezetői képességét dicséri, ahogy bevonja a törzsvendégeket a profil kialakításába. Aki akart, Fradi-címert festhetett a pult melletti falra, más a bekeretezett képeket bocsátotta rendelkezésre. A Nagy-Magyarország címert egy-egy Nyilasi- és Gera-kép fogja közre. Sálak és a szokásos futballereklyék, mezek is lógnak a falról. A csocsó és a darts ingyenes, Feri ezzel sem akarja megcsapolni a vendégek pénztárcáját. Inkább bevonja őket a fejlesztésbe, és kényezteti, magához édesgeti őket. Pedig köze sincs a gondosan kialakított, piacalapú marketingstratégiához; informatikával próbálkozott egy ideig, mígnem megtalálta a számítását a vendéglátóiparban. A Karinthy Frigyes úti ZéHá Pubot is ő üzemelteti, és újabban Alsónémediben látott fantáziát egy kocsma felvirágoztatásában.
A Kisduna következő nagy dobása a freskófestés lesz. Az egyik fontos Ferencváros-mérkőzés gólja lesz majd látható a mennyezeten. A kivitelezés természetesen a vendégekre vár a közösségi élmény jegyében. És ez még nem minden: meccsnapokon sült kolbásszal kedveskedik a főnök (elnézést, a vezető), és a szolgáltatás szemlátomást nagy sikert arat. Ferit mintha beoltották volna a kapzsiság ellen, esze ágában sincs drasztikusan árakat emelni, kifosztani a vendégeket. Közben a Fradi megszerezte az első, kisvártatva a második gólját, a képernyőre tapadó drukkerek jóllakottan vették tudomásul, hogy behódolt a Slavia Praha az Üllői úton. A csaposok állják a rohamot, éjfélig mindenki megkapja a magáét. Majd másnap reggel nyolctól ugyanez folytatódik, egy kivétellel. Csak meccsnapokon jár a kolbász.
A BÉRLŐ
Dóka Ferenc (37) mintha Paulo Coelho művein nevelkedett volna, olyan öndefiníciós mondatokat képes sorban egymás mellé rakni. Kedvencünk az „Én nem főnök akarok lenni, hanem vezető”. Ez mindent elárul a bázisdemokráciába vetett hitéről, és persze arról, hogy miért kedvelik őt a munkatársai. A főbérlő horoszkópalapon toboroz, és eddig még nem vitték tévútra az aszcendensek.
A FELSZOLGÁLÓ
Selmeci Zoltán (47) és Kirchmayerné Fodor Krisztina (50). Dóka úr kérése volt a partneralapú megközelítés jegyében, hogy két kollégája szerepeljen. Kriszta futballistafeleség volt egykor, mára csak a futball szeretete maradt meg a frigyből. Zoltán őszinte áhítattal mesélte, milyen felemelő volt látni, amint Gera búcsúmeccsére érkeznek angol szurkolók a Kisdunába.
A TÖRZSVENDÉG
„Dartsban profi vagyok!” – vágta ki magát a bútorszállító Rátosi István Ferenc (45), aki két sarokra lakik a Kisdunától, és akkor is hazatalál, ha többet fogyaszt a kelleténél. Öt éve boldogítja a Kisdunát, a társaság és a közös fogyasztás élménye vonzza ide. Néhány emberi szó neki elég a boldogsághoz. Anno Nyilasi látványa is kellett ehhez, de az már rég volt. Lipcsei és Gera óta keresi kedvencét.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számában.)
