A LEGJOBB: Edwin van der Sar, Steve Finnan, Brede Hangeland, Alain Goma, Jérôme Bonnissel, Tom Cairney, Danny Murphy, Mousa Dembélé, Gera Zoltán, Luis Boa Morte, Aleksandar Mitrovic.
A LEGROSSZABB: Király Gábor, Kay Voser, Ragnar Sigurðsson, Richard Stearman, John Arne Riise, Ahmad Elrich, Michael Brown, Mark Fotheringham, André Schürrle, Eddie Johnson, Darren Bent.
A LEGJOBB: Boa Morte. Mágikus játékos hatalmas tehetséggel megáldva. Elképesztő munkamorál jellemezte. Szünet nélkül futott, sosem volt számára elveszett labda. Gyakran egymaga nyerte meg a mérkőzéseket.
A LEGROSSZABB: Király fénykorában talán minden rendben lett volna, de a Watford elleni öt null mindent tönkretesz. Ha szóltunk volna a környéken egy ötvenéves kőművesnek, és ráadunk egy szürke melegítőt, ugyanez történik.
A LEGJOBB: Az Európa-liga-elődöntő győzelem a Hamburg ellen 2010-ben. Gera győztes gólja csodálatos volt.
A LEGROSSZABB: A kettő kettes döntetlen a Hull ellen 2014-ben. Tizenhárom év után kiestünk. A mérkőzés elején kettő nullra vezettünk, majd összeomlottunk.
A LEGJOBB: Mitrovics. Amikor a feljutásunk idényében, 2018 januárjában hozzánk került, tudtuk, hogy a Fulham komolyan gondolja.
A LEGROSSZABB: Schürrle. Hatalmas pompával indult a Borussia Dortmundból, de a végén nem mutatott semmit. Feltűnően önző játékos, akit csak a bombagólok érdekeltek.
A LEGJOBB: Két játékosra, Hagelandra és Aaron Hughes-ra használták a „Temze sorompója” elnevezést. A páros Roy Hodgson dicsőséges évei alatt áttörhetetlen erőt képviselt.
A LEGROSSZABB: Az első pillanattól fogva nagyon idegesített, hogy a szurkolók Woynak hívták Hodgsont. Tiszteletlenség.
A LEGJOBB: Clint Dempsey emelése, amivel kiejtettük a Juventust az Európa-ligából. Őrület, hogy egy ilyen fontos meccsen megpróbálta. Amikor a lábához ért a labda, már tudtam, hogy gól lesz.
A LEGROSSZABB: Kevin McDonald a Barnsley ellen 2017–18-ban. A labda kis híján bement egy kis tülekedés után, de végül elgurult a kapu előtt.
A LEGJOBB: „Egyszer megnyertük, egyszer megnyertük, Intertotó, egyszer megnyertük.”
A LEGROSSZABB: Azt hiszem, az elsők közt énekeltük, hogy „Mekkora sz…rok vagytok, nyerünk majd nálatok is”. Aztán általában kikaptunk idegenben.
A LEGJOBB: Nagyon szerettem Chris Colemant. Már elhalványult Mohamed al-Fajed álma, hogy a Fulham legyen a „déli Manchester United”, amikor összerakott egy csapatot szupersztárokból, és olyan egységes brigád állt össze, hogy még a Bajnokok Ligája is meglehetett volna 2003–04-ben, ha Louis Saha nem megy el az Old Traffordra januárban.
A LEGROSSZABB: Felix Magath. Pusztán csak az, hogy sajttal próbálta kezelni Hageland sérülését, mutatja, mekkora barom volt. Évekkel vetett vissza minket.
A LEGJOBB: A Puma 2003–04-es hazai szerelése, aminek fekete volt a válla, és a címerünk volt a közepén. Még mostanában is felveszem néha.
A LEGROSSZABB: A harmadik kék mez, amelyet az Európa-liga döntőjében viseltünk. Ez volt a nagy napunk, mégis alig különböztünk a Chelsea-től. Undorító.
A LEGJOBB: Kevés hasonlítható a 2006-os győzelmünkhöz a Manchester City otthonában. Két gólt szereztünk az utolsó öt percben az idény végén, miközben előtte nem sikerült az idegenbeli győzelem.
A LEGROSSZABB: 2007. december 26. A Tottenham öt egyre elkalapált.
A LEGJOBB: Nem tudom, miért, a Norwich a kedvencem. Talán mert harmincnégy év alatt csupán egyszer kaptunk ki tőlük.
A LEGROSSZABB: Reading. A Football League legborzalmasabb pályája, és úgy tűnik, a szurkolóik szerint valami nagy rivalizálás van köztünk.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. novemberi számában.)
