Szöveg Szilágyi László
Piros-fehér falak, asztalok, székek, képkeretek, idézetek, szájmaszkok, ropik és ülőpárnák. Túltolják? Nem, Miskolcon ez teljesen normális, az Éhes Farkas a Diósgyőr klubszíneiben pompázik július óta. Ekkor nyitotta meg Kéri Péter, a korábbi tatai nyomozó a város legújabb futballkocsmáját. Nos, Péter életútja is bővelkedik a fordulatokban, a bűnüldözés területén végzett odaadó és lelkiismeretes munkáját a vendéglátásra cserélte.
De vétek lenne ennyivel letudni a történetet, már csak azért is, mert egy kihallgatás során ismerte meg az akkori tanút, későbbi feleségét, jelenlegi üzlettársát, Katát. Aranyos történet, ugye? Hát még az, amikor Péter és Kata kapcsolata elmélyült, és kiderült, hogy a foci, azon belül is a Diósgyőr a közös pont. Innen már nem volt visszaút, a pár elköltözött a Vértes lábától, és meg sem állt Miskolcig. Péter a fejébe vette, hogy szülővárosában nyit szurkolói kocsmát – vagy inkább falatozót, vagy a kettőt együtt…? Adva volt a helyszín: az újgyőri főtéren, a buszpályaudvar mögött az Első út 610. szám alatti szendvicsező. A harmincéves, kissé zord külsejű helyiséget kellett kipofozni. Mondhatni sikerült, bár arrafelé nehéz mellé lőni a piros-fehér színekkel. Na, de itt tényleg „kimaxolták” a honi színkombinációt. Milyen is legyen egy miskolci szurkolói kocsma? Naná, hogy piros-fehér.
A vendéglátóipari egység nem lett túl nagy: bent tizenegyen, a teraszon tizenhatan férnek el, de akiknek megadatik a szerencse, hogy összezsúfolódjanak, azok imádják. A Diósgyőri Női Szurkolói Klub tagjai mindig itt melegítenek a bajnoki meccsek előtt. Mielőtt eret vágnának magukon a maszkulin olvasók, nem, nem feminista zugkocsmáról van szó. Beengedik a férfiakat is, sőt a klubot irányító menedzsment tagjai is megfordultak az Éhes Farkasban. A belső megér egy-két dicsérő szót. Az aláírt meztől és a zászlótól nem dobunk hátast, nem nagy kunszt. A Diósgyőróra viszont nagyon menő, a világító címer egyszerre az abszurd és a giccs határán egyensúlyoz, de ebben a környezetben nem zavaró, sőt! A szurkolói párnát én speciel nagyon kedvelem, nemcsak az egyre gyakrabban kínzó isiász miatt, hanem azért is, mert könnyen hordozható, ráadásul a súlyával sem kell szenvedni. Szintén elismerés illeti Pétert és kedves nejét, hogy több szurkolói sálat is fellógatott. És akkor az extrák: a kedvencem egy bekeretezett idézet Wanger Vilmos klubalapítótól: „Aki valaha felölti a DVTK címeres mezét, annak látni akarom tekintetében a fanatizmust, az erőt és a harci szellemet. Hiszem, hogy győzni fogunk, és egyszer mi leszünk a legnagyobbak!” Szép gondolat 1910-ből!
A törzsvendégek kedvelnek egy másik fotót is, ezen a csapatkapitány, Dejan Karan látható, amint a főnök születésnapját ünnepli. Ő volt a meglepetésvendég. Kedvelik a szerb védőt arrafelé. Péter felhívta a figyelmet a város másik büszkeségére: a stand up műfajban utazó Aranyosi Péter is Miskolc „kultúrterméke”. Mondjuk a futballcsapat is, persze nem a mostani. Bár a szurkoló azért szurkoló, mert tök mindegy neki, hogy Szabó Géza, Tomiszlav Szivics, Tornyi Barnabás, Fernando Fernández vagy éppen Feczkó Tamás ül a kispadon. Az első három név pozitív kontextusban hangzott el, a vendégek őket tekintik a DVTK-történet kiemelkedő edzőinek. A másik kettőt hagyjuk, hiszen tényleg nem rajtuk múlik a miskolciak boldogsága. A 110 év alatt elért két kupagyőzelemre így is nagyon büszkék, a nemzetközi szereplésre is, a Krasznodar elleni hazai 1–5-ös vereség is szép emlékké nemesült, mégpedig azért, mert ekkor volt legutóbb érdekelt a DVTK az európai kupaporondon.
Essék szó az étlapról és az italokról. Kezdjük a sörrel: Péter viccesen mondta, hogy a jövőbeli együttműködés reményében egyszer betévedt az egyik fővárosi sörgyár ügynöke. A házigazda elég gyorsan megértette vele, hogy Borsodban elég hülyén venné ki magát, ha az egyik zöld címkés sört kezdenék forgalmazni. Ezzel véget is ért a puhatolózó üzleti tárgyalás. Borsodi van itt minden mennyiségben az üdítők mellett, és nem lenne Éhes Farkas, ha nem kínálna – olaj és zsiradékmentes – ételeket; hamburgert, pizzát, hot dogot és gyrost. És DVTK sós pálcikát! A hazai vendéglátásból kiszorulni látszó hungarikum láttán mindig örülök.
A búcsúzáskor még ezt is felül tudják tudták múlni Péterék. Ügyes marketingtrükk, oké, de engem levettek a lábamról az Éhes Farkasmaszkkal. Így tovább, Wanger Vili bácsi büszke lenne rátok.
A TULAJDONOS:
Kéri Péternek (45) nem volt elég vonzó a rendőrségi életpályamodell, de talán jobb is, hogy nem hallgatja tovább a tanúkat a tatai kapitányságon, ha már egyszer kifogta az aranyhalat, mármint Katát. Az Éhes Farkas az, amiről mindig is álmodott, szurkolói kocsma, falatozó Miskolcon, a szülővárosában. A nyitó bulin gigaméretű kondérban főzte a babgulyást.
A PULTOS:
Kériné Nagy Kata (34) beáll a pult mögé, de az asztalok között is feltalálja magát. Nem az a típus, aki hagyja magát eltartatni a férjével, és hétközben plázázik, hétvégén meccsre jár. Neki legalább olyan fontos az Éhes Farkas, mint Péternek. Ha focistákról van szó, akkor nála Dejan Karan áll az első helyen, míg a magyarok közül Molnár Gábor.
A TÖRZSVENDÉG:
Lengyel Gábor (39) civilben épületgépész. Egy Fradi-meccs miatt lógott el az iskolából 1996-ban, azóta benne van a sűrűjében. De korábban tíz évet lehúzott hivatásos katonaként is. A régiek közül Kiser László és a Tornyi féle csapat egyik alapembere, Kulcsár Sándor a kedvence. Ha most kell ráböknie valakire, akkor az Mirko Ivanovszki és Molnár Gábor. Vajon mit tudhat ez a Molnár gyerek…?
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. decemberi számában.)
