Szöveg Simon Talbot (a brit FourFourTwo 2010. februári cikke alapján)
Liverpool, 2007. augusztus 19. Fernando Torres mindössze 15 perce van a pályán a Liverpoolban játszott első meccsén, amikor megkapja a labdát Steven Gerrardtól. Rávezeti a labdát a Chelsea védőjére, Tal Ben-Háimra, elhúzza mellette, és amikor beér a büntetőterületen belülre, ellövi a labdát Petr Cech mellett a bal alsó sarokba.
Ahogy csúszik a gyepen gólörömében, a Sky kommentátorja kiabál: „Az első gólja az Anfielden, máris a debütáláson! Nincs ennél jobb módszer jó benyomást tenni a szurkolókra!„ A stadionban mindenki biztos benne, hogy itt nem fog megállni a spanyol csatár.
„Amikor a Chelsea ellen azt a gólt szereztem, már tudtam, hogy elérem a húsz gólt az idényben” – állítja Torres. Ez egy eléggé feltűnő nyilatkozat volt, mégis olyan jellegzetes, mert csendes meggyőződéssel mondta. És utólag logikusnk is tűnik, amikor a FourFourTwo két és fél évvel később, 2010 februárjában találkozik vele. Az első száz meccsen szerzett több mint 60 góljával Torresnek jobb a mutatója a Liverpoolban, mint Robbie Fowlernek, Michael Owennek, Ian Rushnak, Kenny Dalglishnak vagy Roger Huntnak. Érezte, hogy 20+ gólos idénye lesz, és így is történt.
Pedig ez nagy kihívás azoknak, akik más bajnokságokból érkeznek Angliába, még ha Spanyolországból jönnek is. A spanyolok tudták, hogy jó, de még ők sem tudták, hogy ennyire. Egyik Liverpool-játékos sem ért el 20 bajnoki gólt már egy évtizede, amióta Robbie Fowler volt képes erre. De Torres sem szerzett 20 bajnoki gólt korábban Spanyolországban sem. A 2003-2004-es a pályafutás legjobbja volt, de akkor is csak 19-ig jutott, és hat gólt büntetőből ért el. Amúgy kétszer szerzett 13-at, egyszer-egyszer 14-et és 16-ot a megelőző négy évben. „Ha a Liverpool Torresben látja azt a csatárt, aki húsz gólt szerez nekik egy idényben, akkor csalódni fognak” – vélte egy hozzászóló az interneten.
De maga Torres is elismeri, hogy a szurkolók és az FFT kételyeinek is volt alapja. „Meglepődtem, hogy mennyire jól mentek a dolgok Angliában” – mondja. – Különösen az első idényben, amit átmeneti évnek gondoltam.” De hozzáteszi: „Amikor a Chelsea ellen megszereztem azt a gólt, már tudtam, hogy sikerül.”
Honnan tudta? Talán olyan rosszak voltak az angol védők? ”Dehogy! – mosolyog, és gyorsan kifejezi csodálatát John Terry, Rio Ferdinand és a többiek iránt. – Hanem mert annyira magabiztos voltam, miután láttam, hogy mennyire jól szervezett csapat tagja lettem, és már azt is láthattam, hogy az együttes stílusa pont megfelel nekem, mert sok esélyt fogok kapni a gólszerzésre. A tulajdonságaim jobban megfelelnek az angol játéknak, ami gyorsabb, dinamikusabb, mint amit a kontinensen játszanak. Az angol labdarúgás testhez állónak tűnt nekem. Ez a futball sokkal közvetlenebb, kevésbé felépített vagy taktikus. Spanyolországban lassabb a játék, a labdát többször érintjük, mielőtt az ellenfél büntetőterületére bejut. Angliában a tempó sokkal nagyobb, és ez jobb nekem.„ Annyira, hogy Torres sokáig nem is tervezett hazatérni. ”Sokat fejlődtem – mondja. – De úgy gondolom, hogy jobban tudok játszani a Premier League-ben, mint a La Ligában.„
Az a terv, hogy Torrest a világ legjobb csatárává tegyék, nehéz napokkal indult. „Elég gyakran mondta Rafa nekem, hogy építsem fel magamat az edzőteremben – idézi fel Torres. – Azt mondta: akármilyen erősnek gondolod magad, a belső védők mind erősebbek. Mindegyik 190 centi magas és kilencven kiló legalább. Minél erősebb vagy, annál nagyobb eséllyel tudsz labdához jutni.”
Torres úgy tett, ahogy mondták neki. Igazából mindig azt teszi, amit mondanak neki. És ez a lényeg. Nem csak másik országba került, hanem közben a futball is változott. Torres perfekcionista, hisz a részletekben. És az eredmények megerősítették ezt a hitét.
„A labdarúgók túlnyomó többsége felhagy új dolgok megtanulásával, ha profivá válik és befut” – állítja. – És ez nagy hiba. Elég szerencsés voltam, hogy edzőm, mint Rafa Benítez megpróbált minden nap jobbá és jobbá tenni. Kétségtelen, hogy sokat fejlődtem.„
Torres komolyan vette, hogy az ördög a részletekben rejlik, és az eredmények őt igazolták. ”Sok olyat tanultam Rafától, amire magamtól soha nem gondoltam volna – mondja. – Olyan dolgokat, amiket előtte úgy gondoltam, nem fontosak. Néhányat nevetségesnek gondoltam, de aztán az edző bebizonyította, hogy igaza van. Én meg kipróbáltam, és tényleg működött.„
„Amikor megismertem Rafát, talán akkor vettem először észre, hogy milyen fontos is az edző. Nem csak egy ember, aki tizenegy embert kiküld a pályára, és kiválaszt egy rendszert. Minden játékosnak meg kell kapnia a legjobbat tanácsokat, és minden játékosnak másra van szüksége. Van, akit le kell tolni, másokkal beszélgetni kell, megint másokat hagyni kell, hogy átgondolják a dolgokat – mondja. – Előfordult, hogy ha két vagy három gólt szereztem egy meccsen, erre azt mondta, hogy rosszul játszottam, mert nem segítettem hátul…”
A kérdés elkerülhetetlen: nem túl fárasztó ez? Benítez rengeteg játékost égetett ki korán. „Ez attól függ – válaszol Torres. – Gondolod, hogy lehet azt csinálni, hogy egy ideig teszed, amit mond, megcsinálsz mindent, majd kiengedsz, mint aki jól végezte dolgát?” Jön egy vigyor. „Ha ezt gondolod, még mindig van mit tanulnod! Ő mindig többet követel. Lehet, hogy vannak olyan játékosok, akik ezt nem bírják, de azok hamar elvéreznek.”
„A szurkolók olyanokat mondanak, hogy többet kéne kapura lőni, meg ilyesmi. De ez nem jelent semmit. Ennél mélyebben kell nézni a dolgokat. Arra kell összpontosítani, hogy hogyan juthat el a játékos olyan helyzetbe, hogy lőjön. Azt mondani, hogy jobbnak kell lenni, banális dolog, olyan általános, hogy szinte értelmetlen. Hogyan találod meg a helyet a lövéshez? Hogyan jutsz el ebbe a pozícióba? Hogy fejezed be? Milyen módon? Ez a lényeg.„
”Rafa sokat beszélt a testtartásról is. Ha jól helyezed át a súlyodat, és gyorsabban tudsz elfordulni jobbra vagy balra, akkor nyersz egy századmásodpercnyi előnyt, amikor átveszed a labdát. Az egyik legfontosabb dolog, amit Rafától megtanultam, hogyan lehet közelebb kerülni az ellenfél büntetőterületéhez. Hogyan juthatok el a védők mögé, ha egyetlen csatár vagyok a csapatomban. Nem kell visszajönnöm és keresnem a labdát; minden attól függ, hogy foglalom el a pozíciómat.„
„Rafa mindig kielemezte nekünk a belső védőket, és a kapusedző elmondta, amit a kapusról kell tudni. Egy helyzetben a másodperc tizedrésze is fontos lehet, és az ilyen információk sokat segíthetnek. Van, hogy azt mondják: „A kapus mindig ugyanabba az irányba vetődik, és ha türelmes vagy, akkor kivárhatod ezt a pillanatot. Ezek az apró részletek valóban sokat segítettek, különösen az első évben, amikor még nem ismertem a játékosokat elég jól.”
„A taktikai felkészülés a hét elején kezdődik; edzéseinket a másik csapatának ismeretében és annak megfelelően alakítottuk ki, összpontosítva az alkalmazkodásra, hogy megkíséreljük kiismerni őket, és megtalálni ellenük az üres területeket a pályán. Angliában sok csapatnak van olyan középső védője, aki követi az egyik csatárt a pálya egy bizonyos részén. Gyakran az én feladatom csak az, hogy ezt a belső védőt vigyem magammal, és ezzel teret nyissak Gerrardnak. A mozgásomat Gerrard, Kuyt vagy Benajun helyének kialakítására használjuk fel. Én pedig elfogadom, hogy aznap nem lesz sok esélyem a gólszerzésre, de megteremtem ennek lehetőségét mások számára.„
De leginkább mégis az ő feladata a gólszerzés. „Végeredményben az egyetlen dolog, ami örökre fennmarad, az a statisztika, hogy hány gólt szereztél hány meccsen.” És ezekben a statisztikákban Benítez sokat tett Torres örökségéért. „Az a sok kis részlet, amire Rafa felhívja a figyelmet, három vagy négy gólt is jelenthet egy idényben. És így lesz egy tizenhat gólos idényből húszgólos, a különbség zongorázható.”
De Torres aztán elmosolyodik: „De a világ legjobb felkészítése sem jelenti azt, hogy mindenre fel vagy készülve. Gyakran a játékosok pillanatnyi inspirációján vagy döntésén múlik, hogy egy meccset megnyersz vagy elveszítesz. Az edző csak idáig tud elvinni. De nem mindegy, ki és hogyan visz el odáig.„
Forrás: FourFourTwo.com
