Szöveg Huw Davies
Rengeteg szurkoló gondolja azt, hogy a lelátó helyett neki kellene kedvenc csapata kispadján ülnie, mert ha esélyt kapna rá, biztos dicsőségre vezetné az együttest. Pedig a türelem fontos dolog.
Ugyanis a legtöbb olyan edzőnek, aki később komoly eredményeket ért el, és számos trófeát nyert egy-egy csapattal, időre és türelemre volt szüksége ahhoz, hegy kezdőként belerázódjon a feladatba. Sőt, nehezebb dolga volt, mint amilyennek ez a munka elsőre látszik.
A FourFourTwo összeszedte a tíz legmagasabban jegyzett edzőt, akik újonc trénerként igen csak megizzadtak a kispadon, és sikeresnek távolról sem mondható a debütálásuk.
ARSENE WENGER (NANCY)
Arsene Wenger legenda lett Londonban, de első edzői munkája a Nancy csapatának irányítása volt, ahol egyrészt a keret képessége sem volt kiemelkedő, másrészt az átigazolási hajlandóság sem volt túl magas, ellentétben a trénerre nehezedő nyomással…
„Emlékszem egy vesztes meccsünkre a Lens ellen, három vagy négy gólt kaptunk, Wenger megállította a buszt száz méterrel a stadion előtt, és az árokba hányt” – mesélte róla 2017-ben egyik első igazolása és régi barátja, Jean-Luc Arribart.
Wenger első, 1984/85-ös szezonja nem alakult rosszul, de nem történt előrelépés vezetői szinten, így jobb sem lett a helyzet. A következő idényben még elkerülték a kiesést, utána azonban már nem. A csalódott Wenger pedig egyre többet nézett Monaco felé, majd el is ment oda, és rögtön bajnokságot nyert. A többi történelem.
BOBBY ROBSON (FULHAM)
Bobby Robson második edző állomása volt az, ami hírnevet hozott neki. Az Ipswich Town élén töltött tizenhárom év alatt nagy trófeákat nyert a csapattal, amelyek egészen az angol válogatott kispadjáig röpítették. De nem kezdett ám ilyen jól ebben a szakmában.
1968-ban a Fulham kispadjára ült le először, ahol játékosként összesen tizenegy évet töltött – menedzserként tizenegy hónapot sem bírt. A gárda a huszonegyedik helyen állt, mikor Robson átvette, végül huszonkettedik lett és simán kiesett az élvonalból.
Az edzőt a következő szezonban, novemberben rúgták ki, mikor a gárda még mindig csak a nyolcadik helyen állt a másodosztályban, de a legkegyetlenebb talán az volt, hogy a tréner az újságból tudta meg, hogy kereshet új munkahelyet.
ANTONIO CONTE (AREZZO)
Mielőtt Antonio Conte híres és elismert edző lett volna, az olasz másodosztályú Arezzo és Bari együtteseinél próbálkozott. Az első esetben talán túlzás lenne „edzősködésről” beszélni, hiszen az újonc trénert kilenc meccs után lapátra tette a vezetőség, helyére Maurizio Sarri ült, aki azóta is szívesen veszi át Conte örökségét.
Azért Toscanában nem volt ilyen egyszerű a helyzet, mert Sarrit négy és fél hónap múlva szintén elküldték, és kit neveztek ki a helyére? Hát persze, hogy újra Contét… akit egyébként idény végén újra kirúgtak, mikor a csapat kiesett. Nem lett volna meglepő, ha valami hasonló történt volna 2018 után a Chelsea-nél is…
ZINEDINE ZIDANE (REAL MADRID CASTILLA)
Zinedine Zidane a mamutklub harmadosztályban vitézkedő B-csapatánál közel sem volt olyan sikeres, mint később a felnőttekkel, akikkel első szakaszában háromszor nyerte meg egymás után a Bajnokok Ligáját. Utólag elmondható, hogy a Real Madrid Castilla irányítása átmenet volt a játékos és az edzői karrierje között, bár ez akkor még nem nagyon látszott.
Zidane első hat meccséből ötöt elveszített a B-csapat edzőjeként, bár technikailag még edzőnek sem volt nevezhető, mert nem volt UEFA pro licence sem, így technikai igazgató volt a titulusa. Az Amorebietától elszenvedett 3–0-s zakó után három hónapra el is tiltották az edzői papírok hiánya miatt.
Zidane első teljes szezonjában a Castilla a hatodik helyen végzett a tabellán, így kimaradt a rájátszásból, pedig a klubvezetőség azt várta tőle, hogy visszajuttatja a csapatot a másodosztályba, és sztárt farag a 16 éves Martin Odegaardból és a tinédzser Borja Mayoralból. A három cél közül egyik sem sikerült neki. Ki gondolta volna ekkor, hogy nemsokára, két és fél szezon alatt majd háromszor is megnyerni a Bajnokok Ligáját a Real felnőtt csapatával?
RAFAEL BENITEZ (REAL VALLADOLID)
Jó, jó, Rafael Benítez esetében nem a legelső edzői kinevezésről van szó, hiszen az a Real Madrid fiókcsapatánál volt, amit egyébként sikeresebben irányított Zinedine Zindane-nál. Valójában csak ezután kapta meg a Real Valladolid kispadját, de a spanyol szakember vitathatatlanul a legjobb példa arra, edzőként hogyan tudja magát egy évtized alatt felépíteni valaki egy pocsék rajt után.
Benítezt ugyanis előbb kirúgták a Valladolidtól, miután a bajnokság utolsó helyén állt 23 meccsből két győzelemmel, kilenc pontnyira a bennmaradástól, majd kirúgták a másodosztályú Osasunától is, ahol kilenc bajnokiból csak egyen sikerült nyernie. És a legnyomasztóbb: mindkét csapat bennmaradt a bajnokságban, miután Benítezt kirúgták…
Az Extremadura edzőjeként aztán volt része egy kiesésben és egy újbóli feljutásban is a spanyol élvonalba, de ezután döntött úgy, hogy egy év szünet talán jót tenne. 2000-ben visszatért, a Tenerife kispadjára ült le, onnan pedig a a patinás élklubhoz, a Valenciához vezetett az út. Ez volt a nagy lehetőség, Benítez pedig meg is ragadta: két bajnokságot és egy UEFA-kupát nyert az együttessel, később pedig máig emlékezetes Bajnokok Ligája-döntőt nyert meg a Liverpoolal.
VITTORIO POZZO (OLASZORSZÁG)
Vittorio Pozzo óriási hatást gyakorolt az olasz futballra, szövetségi kapitányként két egymás után követező világbajnoki címet szerzett Olaszországgal 1934-ben és 1938-ban, előtte pedig óriási szerepet játszott a Torino alapításában, és az európai futball taktikai forradalmasításában.
Nem vitás, edzőóriás volt, bár első tréneri munkája az olasz csapat élén nem alakult valami jól. 1912-ben Stockholmban az azzurri először vett részt olimpián, de rögtön kiestek, miután első meccsüket elveszítették 3-2-ra a hosszabbításban a finnek ellen, akik egyébként a bronzmeccsen 9-0-ra kaptak ki a hollandoktól. Pozzo lemondott, de az olaszok szerencséjére később visszatért.
DIEGO SIMEONE (RACING)
A 2011 óta az Atlético Madridot vezető Diego Simeone 2006-ban hagyta abba az élsportot, és visszavonulása után néhány másodperccel már edző is volt. Az akkor 35 éves argentin játékos hazájában, a Racingnél akasztotta szögre a csukáját és vette át az irányítást a kispadon azzal a céllal, hogy feljebb tornássza a csapatot a tabellán – vagy legalább megpróbálja.
Nos, az együttes tizenkilencedik helyen állt a húszcsapatos bajnokságban, amikor Simeone elkezdte a munkát, és tizennyolcadik, mikor abbahagyta. Végül is, ha számokat nézzük, valóban javított a helyezésen… A nyomasztó kezdet után a fiatal edző az Estudiantesnél próbálkozott, mellyel a klub történetében 23 év után megszerezte a bajnoki címet.
JOSÉ MOURINHO (BENFICA)
José Mourinho első edzői munkája azért nem volt akkora kudarc, hiszen a Benfica csapatát két és fél hónap alatt a hetedikről a hatodikra hozta fel a portugál bajnokságban, de nem is volt eget rengető siker, már ha összehasonlítjuk a karrierjét kísérő későbbi sikerdömpinggel.
Kezdődött azzal, hogy 2000 szeptemberében Jupp Heynckesnek elege lett a Benfica kispadjából, és segédedzője, Mourinho ült a székébe négy hétnyi portugál élvonalbeli tapasztalattal, és egyből szembe ment mindennel. A hierarchia és a tradíció alapján a klub a nála tizenhét évvel idősebb Jesualdo Ferreirát akarta kinevezni segédedzőnek, Mourinho azonban megakadályozta.
Nem sokkal később a Benfica új elnököt választott, a rivális Sporting elleni győzelem után a 37 éves edző pedig máris tesztelni akarta, hogy új főnöke mennyire bízik benne, és szerződést akart hosszabbítani. Manuel Vilarinho nemet mondott, az öntudatos José pedig le is mondott.
ROBERTO MANCINI (FIORENTINA)
Roberto Mancini 2001-es edzői kinevezése a Fiorentinánál kicsit zűrös volt. A Laziótól kölcsönben éppen a Leicester Cityben játszott, és különleges engedélyre volt szüksége az olasz szövetségtől, miután nem voltak meg az edzői papírjai, ráadásul Sven-Göran Eriksson árnyékában már segédedzőként dolgozott Laziónál is. De ha egy olasznak választania kell Leicester és Firenze között, nagyjából lehet sejteni a végeredményt.
Döntését azonban valószínűleg megbánta, mikor halálos fenyegetéseket kapott Rómából, a hírekből pedig arról értesült, hogy új klubjának tulajdonosánál rendőri razziát tartottak. A Fiorentina csődbe is ment, Mancini nem kapott fizetést, sztárjátékosai elhagyták a klubot, az ellenőrök pedig már a sarkon álltak.
Aztán valahogyan megnyerte az olasz kupát, fél évvel később a bajnokságban viszont kiesőzónába vezette a klubot. Még azelőtt lelépett, hogy kiestek volna, és a negyedik ligába száműzték volna őket. Az eset ugyan nem törte meg Mancini karrierjét, de a Fiorentina élén töltött szezonja nem is tett jót neki.
HARRY REDKNAPP (BOURNEMOUTH)
Harry Redknapp talán nem tartozik a legnagyobb edzők közé, rosszul induló pályafutása miatt azonban mégis a listánkon van a helye. A később FA-kupát és UEFA Intertoto-kupát nyerő menedzser első meccsén ugyanis csapata 9–0-s vereséget szenvedett. Nem ilyen debütálásra vágyik egy fiatal edző…
Mielőtt Redknapp 1982-ben a Bournemouth edzője lett, játékosedző volt az Egyesült Államokban, de első hívásra beugrott egykori csapatához segíteni, erre karácsony előtt egy héttel végig kellett néznie, ahogy a Lincoln City ízekre szedte az általa irányított gárdát.
A játékosok a jeges pályát hibáztatták a zakóért, de Redknapp más kifogást talált, szerinte a hetedik gól les volt. Ez a 9–0 egyébként a mai napig a negatív rekord a Bournemouth történetében.
Forrás: FourFourTwo.com
