Szöveg Szilágyi László Fotó Keresztes László Péter
Autóval egy, gyalog legfeljebb három percre a Pasaréti úti sportteleptől terül el a puritán belsejéről és igényes kerthelyiségéről híres Sportbisztró. A névválasztás nem feltételez nagy képzelőerőt, de belépve kellemes csalódás éri a vendégeket.
Egykor Vakegér volt, de az már nagyon régen volt. Tizenkét éve jelent meg a színen Tóth Ágnes, a budai Várban található Aranyhordó étterem egykori gazdasági vezetője, és családi összefogásnak köszönhetően megvásárolta a Vasas-sportteleptől átellenben található Pasaréti úti ingatlant. „De csak a belsőt, a központi nagytermet.
A többit, a kerthelyiséget és a pókerszobaként működő kisebb területet, valamint a másik termet, ahol jelenleg a biliárdasztal van felállítva, továbbra is béreljük” – avat be a rejtelmekbe a pasaréti Sportbisztró tulajdonos-üzletvezetője. Tizenkét éve volt az adásvétel, az egykor Vakegér néven futó, sokkal szerényebb, szinte az igénytelenség határát súroló kocsmát 2008-ban kezdték felvirágoztatni. Ma már harminc-negyven ember tud minden gond nélkül elüldögélni egy-egy ital mellett, miközben kellemes háttérzajként szórakoztatja a közönséget az aktuális sportesemény.
„Érdekes, az olimpia nem vonzza a vendégeinket, de a foci, főleg amikor a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában járunk, vagy világ-, illetve Európa-bajnokságot rendeznek, annál inkább” – mondja a fiatal üzletasszony.
A Sportbisztró lelke a középső terem, ide toppan be a látogató, amint lenyomja a bejárati kilincsét. Felhajtásról szó sincs, a 2008-ban modernnek számító külső ma már a letisztult formavilággal azonos. Ha úgy tetszik, konzervatív az elrendezés, minden felesleges sallang és öncélú pompa nélkül. Mégsem a retrojelleg hangsúlyos, de talán jobb is, ha a tulajdonos nem tervez radikális átalakítást.
Teljesen jól megfér egymással Bassa László és Bródy János könyve, az Olimpia Moszkvában és lefűzve a Képes Sport 1970-ben megjele-nő valamennyi száma, nem beszélve Végh Antal köteteiről. Játékgép nincs, no, nem mintha hiányozna. Fogadóterminállal sem kedveskednek a vendégeknek, de a törzsközönség ezt nem is igényli. Van viszont biliárdszoba, erre nagyobb a kereslet, már a darts is megfordult a tulajdonos fejében, és létezik egy – a már említett – kisebb terem, ahova pókerezni vonulhatnak el a társas magányra vágyók.
És ha beköszönt a tavasz, kinyit a kerthelyiség, előkerülnek a sörpadok, bekapcsolják a projektort, minden szempár a vetítővászonra szegeződik, és jöhet a futball. Vita nincs, nem is lehet: három különböző tévén három különböző adót lehet nézni.
„AZ OLIMPIA NEM VONZZA A VENDÉGEINKET, DE A FOCI, FŐLEG AMIKOR A BAJNOKOK LIGÁJA EGYENES KIESÉSES SZAKASZÁBAN JÁRUNK, VAGY VILÁG-, ILLETVE EURÓPA-BAJNOKSÁGOT RENDEZNEK, ANNÁL INKÁBB”
Intézményesített kapcsolat nincs a kőhajításra levő Vasas sportteleppel, de a piros-kékek edzői, vezetői gyakran betérnek a Sportbisztróba. Ezen nincs mit csodálkozni, a fizikai távolság könnyen leküzdhető. A törzsvendégek körét mégsem csak a „vasasosok” alkotják, járnak ide a Hegyvidékről, sőt Óbudáról is, gyalog vagy tömegközlekedve villamossal, esetleg az 5-ös busszal, ami a bisztrótól néhány méterre áll meg.
Az üzletvezető a sors igazságtalanságaként éli meg, hogy a XII. kerületi vendéglátóipari egységekhez képest a II. kerületben hatóságilag nem engedélyezett a kerthelyiség nyitva tartása este 11 óra után. Mielőtt azt hihetnénk, hogy a Szilágyi Erzsébet fasori Majorka szipkázza el a bisztró vendégeit, erről nincs szó. A bisztró senkivel sem versenyez.
„Összetartó és befogadó közösség a miénk” – ezt a törzsvendég mondja, majd mindezt alátámasztva elmeséli, például néhány éve közösen nyaralt az egyik felszolgálóval. Nincs, ami szétrobbantaná a pasaréti Sportbisztró társaságát, és ebben bizony nagy szerepe van az üzletvezetőnek, aki nem akart túl merészet álmodni. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mit szeretne, és azt meg is tudta valósítani. Nem az a kapkodós típus, jó eséllyel ugyanilyen marad az enteriőr, mint most. A Sportbisztró megtalálta a saját közönségét, nincs rászorulva a Vasas-sporttelepről átszállingózó látogatókra, az internetes hírverés és Facebook-kampány felesleges. Ritka szerencse, hogy ilyen beteges kényszerek nélkül is jól el van a vendéglátópiacon.
A TULAJDONOS. Tóth Ágnes (39) sógora a korábbi ferencvárosi csatár, Jovánczai Zoltán. Ha komolyabbra fordul a BL, az Eb vagy a vb, ő sem tud nem odafigyelni a tévére. Már csak azért sem, mert olykor besegít a kollégáknak, beáll a pult mögé. Nem „biztos szavazó”, de ha valamelyik csapatra rá kell böknie, akkor a Barcelona az választása. A kosárlabda a világa, de az élet úgy hozta, hogy az ő helyén inkább futballt néznek vendégek.
A PULTOS. Tóth Zoltán (29) egy éve boldogítja a másik Tóthot, a főnökét. Az Újpesten felnövő ferencvárosi és Manchester United-drukkert péntek esténként elengedi a főnöke kispályára focizni, de jellemzően a bisztróban tölti a legtöbb idejét, ám a tulajdonos másik érdekeltségébe, a Pikk Dámába is beugrik néha egy-két műszakra.
A TÖRZSVENDÉG. Nagy Gábor (40) még a „Vakegérkorszak” tanúja. Több mint tizenkét éve fordul meg hetente kétszer-háromszor vagy annál is többször, néha felhajtani egy kávét, máskor – a hosszabb véget érő este megkoronázásaként – egy kilépő hosszú lépést. Azon kevés negyvenesek egyike, aki Mészöly Kálmán miatt kedvelte meg a Vasast.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. márciusi lapszámában.)
