Ahogy Kocsisné látta a focit

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Fortepan, Getty Images

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: a Belügyminisztérium illetékesei minden disszidensről igyekeztek adatokat gyűjteni, így a klasszis labdarúgó, az 1954-es világbajnokság gólkirálya Kocsis Sándor sem kerülhette el az érdeklődésüket. Kocka az akkori értékelés szerint hazaárulónak számított, és Lovász fedőnéven körözési dossziét nyitottak róla, amelyek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok között találhatók.

Utólag diadalmenetnek tűnhet Kocsis Sándor tündöklése a Barcelonában; a katalán együttes magyar klasszisa ontotta magából a gólokat 1958 és 1965 között, ezért azt hihetnénk, hogy az olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes csatár azonnal kivívta magának a tiszteletet. Erről azonban szó sem volt, sőt a disszidens Kocsisért kezdetben még csak nem is kapkodtak a nagy klubok. A hírhedt dél-amerikai túra után, némi kitérőt követően három „disszidáló” Aranycsapat-játékos Spanyolországban telepedett le; Puskás Ferenc a Real Madrid, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor a Barcelona futballistája lett. Azonban amíg Puskás viszonylag hamar alkalmazkodott az új környezethez, addig korábbi játékostársai, különösen Kocsis, alaposan megszenvedték, míg célba értek.

„Megvizsgáltam Kocsis Sándor ügyét, és megállapítottam, hogy Kocsis Sándor v. őrgy. a HSE labdarúgó csapatában sportolt 1956. október 30-ig. Ekkor dél-amerikai túrára ment a Honvéd labdarúgó csapatával, ahonnan nem tért vissza. Időközben feleségét és családját maga után vitette és Svájcban telepedett le. […] Kocsis Sándor v. őrgy. körözését elrendelem.”1 A dossziéhoz csatolták Kocsis Sándor kézzel írott önéletrajzát, amelyet a csatár még 1953 márciusában jegyzett le. Ebből egy csöndes, visszahúzódó ember szavai olvasható ki, akinek az élete a futball körül forgott. „1929. Budapesten születtem, iskolai végzettségem kereskedelmi középiskola. Munkáscsaládból származom. Édesapám éjjeli őr volt. Édesanyám háztartásbeli. […] 1948-ban a Ferencvárosi Torna Club vezetősége egy kocsmához segített, melyet édesapám vezetett. A kocsmát 1952. okt. államosították. Az 1919-es forradalom idején még nem éltem. Mozgalmi tevékenységet nem fejtettem ki. Letartóztatva, internálva nem voltam. Sokat jártam külföldön, mint sportoló kerültem ki. Külföldi tanulmányúton nem jártam. Semmilyen pártnak tagja nem voltam. A régi hadseregben nem szolgáltam. 1950-ben vonultam be a 8413-as alakulathoz. A felszabadulás után sem voltam büntetve. Egészséges vagyok. Nőtlen. Szüleim semmilyen pártnak nem voltak tagjai.”2 A disszidálás után ellene indított nyomozás során semmilyen politikai tevékenységet nem tudtak rábizonyítani. A visszahúzódó játékos semminemű ügyben nem fejtett ki véleményt, ezért 1960-ban felülvizsgálták az ügyét és megállapították, hogy „hosszabb ideig élt Ausztriában, Olaszországban, majd 1958ban a spanyolországi Barcelona csapatába szerződött 3 évre”. A vizsgálat nem tárt fel bűncselekményt, pedig a „hazaárulása óta több oldalról igyekeztünk ellenőrizni, melynek során megállapítottuk, hogy ellenséges tevékenységgel nem gyanúsítható, végleges a kintmaradási szándéka. A szerződés lejárta után valószínűleg Olaszországban fog véglegesen letelepedni. […] A fentiek alapján javaslom Kocsis Sándor körözését megszüntetni.”3

Kocsis korántsem folytatott olyan intenzív levelezést a magyarországi ismerőseivel, mint Puskás Ferenc (amiről a FourFourTwo 2018. júliusi számában olvashattak). Ahogy felesége vallotta róla egy Grosics Gyulának címzett levélben: „Sanyi sajnos egy borzalmas rossz levélíró, egyszerűen még a szüleinek sem ír”.4 A Kocsis Sándorné által kézzel írott leveleket valószínűleg a férje diktálta le, hiszen azok tartalma jól tükrözi Kocsis gondolatait és lelkiállapotát. Az említett levél Grosics Gyula érdeklődésére íródott, miután visszatért Magyarországra, de a viszontválaszra hetekig kellett várnia. „Ne haragudjanak ránk – szabadkozott Kocsisné –, mert nem is tudják elképzelni, hogy milyen sűrűn emlegetjük magukat.” Kocsisék rokonai a világ különböző pontjain próbáltak szerencsét, és a kezdeti nehéz időszakban még velük sem tartották a kapcsolatot. „Most pedig megpróbálom röviden vázolni jelenlegi életünket és az elmúlt pár hónapot, utolsó találkozásunk óta. Amint tudják, Svájcba mentünk Bécsből a Young Fellows csapatához, ahol egy nagyon kellemes 10 hónapot töltöttünk el.”

A Young Fellows Zürich jelentős állomás volt Kocsis pályafutásában. Az ötvenes években Svájcban nem létezett profi labdarúgás, így Kocsis az eltiltása alatt a Young Fellows színeiben játszhatott, ami nagy segítség volt számára, hogy formában maradjon. „Itt minden nagyon szép lett volna, csak a Sanyi felmentése után jöttek a problémák.” Egy ilyen kvalitású futballistát ugyanis nem elégített ki az amatőr svájci bajnokság színvonala, ezért tovább akart lépni. „Ők nagyon szerették volna, ha Sanyi ott kötötte volna le a szerződését, ami nekünk is tetszett volna, de sajnos az anyagiakban nem tudtunk megegyezni. Maga is tudja, hogy ott amatőr futball van, és a clubok nem rendelkeznek olyan összeggel, ami Sanyi kívánságát kielégítette volna.” A fordulópont éppen Spanyolországban következett be, ahová a Young Fellows külföldi vendégszereplésre utazott. Kocsis fellépése olyan jól sikerült, hogy attól kezdve megrohamozták a nagy klubok. „A tárgyalások folytatása közben, ide kötöttek le egy barátságos mérkőzést, aminek lejátszása után az itteni elnök felhívatott bennünket a lakására és megtette ajánlatát. Mi nem adtunk választ azonnal, s mire visszaérkeztünk Zürichbe, úgyszólván egy invázió indult el, ajánlatok és meghívások a világ minden részéből.” Az addig meghívók nélkül tengődő klasszisjátékos hirtelen az érdeklődés középpontjába került, és annyi lehetősége adódott, hogy csak kapkodta a fejét. A választási szempontrendszerét a lehető legegyszerűbben határozta meg: aki a legtöbbet fizeti érte, azzal szerződik. Így került a Barcelonához.

Hiába volt Kocsis Sándor a világ egyik legkiválóbb gólszerzője, nagyon nehezen fogadták be a katalánok. Új otthonában a beilleszkedéssel nagy nehézségei támadtak, amit a felesége is elpanaszolt. „Ide költözésünk után jöttek a komplikációk az állampolgárságosítás miatt.” Az állampolgárság kérdése visszatérő probléma volt, amiről Kocsisné Grosicsnak is bővebben írt. „Elég szép számmal lepték el ezt az országot a magyarok, és egy szép napon megelégelvén, kijelentették, hogy egyelőre nem adnak többet, és így Sanyi pechére, hónapokon keresztül volt kénytelen várni, és így a bajnoki menetben nem is tudott játszani. Hogy ez mit jelent egy futballista számára, nem kell, hogy ecseteljem. Maga tudja talán a legjobban megérteni.”5 Kocsis nem volt annyira talpraesett, mint Puskás, ezért a folyamatos megpróbáltatásokat nehezen viselte. Talán ez is közrejátszott a kezdeti sérüléseiben, mert lelkileg képtelen volt alkalmazkodni az új környezethez. „Sanyikámról is egy pár szót. Bizony szegény elég peches mióta itt vagyunk, már többször megsérült, persze semmi komoly, de mégsem tud folyamatosan játszani.”6 „Mire ez a dolog rendeződött, 2 bajnoki meccs lejátszása után megsérült, s azóta is bajlódik vele.” Ugyan a világ néhány évvel korábban a magyar válogatott lába előtt hevert, a spanyolok mégsem várták tárt karokkal az Aranycsapat sztárjait. „Ha általánosan nézzük az ittlévő magyar játékosok helyzetét, akkor meg kell, hogy állapítsuk azt a tényt, hogy nem a legbarátságosabb a helyzetük.” Kocsis, Puskás és Czibor neve ma már fogalom Spanyolországban, de akkor kettőzött erőfeszítéssel kellett bizonyítaniuk, hogy helyük van a világ legpatinásabb bajnokságában.

„Idegen ország, idegen csapat, más stílus, s főleg sok-sok irigy ember. Borzasztó nagy a verseny, és ennél fogva mindegyik igyekszik a másikat kitúrni a helyéből, hogy azután az foglalhassa el.”7 „Itt is megy az irigység a csapaton belül, és főleg a kenyérharc. Állandóan fúrják egymást, de ezt mi már lassan megszokjuk, hogy egy idegen az soha nincs olyan elbírálás alá téve, mint egy bennszülött. Mi már megedződtünk ezalatt a 2 év alatt.”8 A problémák ellenére Kocsisék új otthonra leltek Barcelonában, és a körülményeikkel is elégedettek voltak. „Nem panaszkodhatunk. Szép kis lakásunk van, és a srácok jól érzik magukat.” Mint kiderült, a család is igyekezett gyorsan magába szívni a spanyol életet és nyelvet – leszámítva Kocsist. „Sanyi is gagyog már, csak neki kevesebb türelme van tanulni.”9 Ami pedig Puskást illeti, róla is elhangzott néhány keresetlen szó. A két csatár legendásan hideg viszonyt ápolt egymással, mert Kocka úgy érezte, hogy ő nem kap ugyanolyan bánásmódot, mint Öcsi. Utólag azonban irigylésre méltó, hogy a magyar futballtörténetnek egyazon időszakában két ennyire hatékony csatára volt. Kettejük rossz kapcsolata aztán az évek során a hazától való távolság miatt konszolidálódott. „A Puskás helyzete szintén hasonló, hol játszik, hol nem.” Kocsisné leszögezi, hogy mélyrehatóan nem ismeri Öcsi körülményeit.

„Én nem érintkezem velük, mert 800 km ide Madrid.” Viszont nem sokkal korábban sikerült vele néhány szót váltania. „De múlt héten itt játszottak az Espanyol ellen, és akkor beszélgettünk.” Az óvatos felvezetés után kiderült a lényeg, ami felér egy önvallomással. „Ahogy észrevettem, nagyon megkomolyodott és már nem az a beképzelt öntelt, mint valaha. Ő is belátta, hogy idegen földön nehezebb a babérokat learatni, és sokkal többet kell produkálni, ha azt akarják, hogy elismerjék tudásukat.”

Kocsis Sándorné a futballrajongó édesapjának írt levelében megpróbálta elemezni a spanyol labdarúgás rejtelmeit. „Írok egy kicsit a futballról is, pedig nagyon kerülgetem, mert nem szívesen teszem ezt.” Kocsis apósa beszámolót kért a bajnokságról és a két futballkultúra közötti különbségről. Az elemzés szerint óriási különbség volt a két stílus között, mert a spanyolok teljesen másképpen közelítették meg a játékot, mint a magyarok. Az 1959. januárban keltezett levél arról is árulkodik, hogy Kocsis épp csak megkezdte a beilleszkedést a Barcelonába. „Az igazság az, hogy itt Spanyolországban általános jelenség és tény az, hogy egyik fiúnak sem vált be még a játék a magyarok közül. […] Megpróbálom röviden és érthetően vázolni a helyzetet. Minthogy Apuka nagyon régen foglalkozik a labdarúgással, biztosan tudja, hogy a spanyol futball homlok egyenest más stílusú, mint a magyar.” Puskás Ferenc a leveleiben hasonlóan értékelte a felfogásbeli különbséget, és ő is sokat panaszkodott az ottani trénerekre. A magyarok úgy vélték, hogy az edzők nem a technikai finomságokkal vannak elfoglalva, hanem a fizikum fejlesztésével. „Itt az edzők csakis az erőnlétre, keménységre tanítják a játékosokat, az a jelszó, hogy az embernek gyorsabbnak kell lenni, mint a labdának. Éppen ezért minden nap 2 órás tréning van, amiből másfél órát futnak. Ezt persze, aki itt született minden további nélkül megszokja, de az idegeneknek baj van az első időben, ez vonatkozik szintén a dél-amerikai játékosokra, és nem csak a magyarokra, mert az ő stílusuk is a technikára van alapozva.”

Kocsisné példákat is felhozott. „Itt van például az Evaristo, aki most már 2 éve van itt, mindenki azt meséli, hogy 1 évig olyan rosszul ment neki a játék, hogy minden meccsen kifütyülték. Ebben a szezonban már viszont sokkal jobban szerepel.” Ezzel kapcsolatban a Barcelona orvosa a következőket mondta Kocsis Sándornak: „Ez a természetes jelenség, hogy az idegen klíma, idegen csapat, más stílus mind befolyásolják az eredményt. Lényeg, hogy a játékos ne veszítse el a türelmét, van, aki hamarabb, van, ki később szokja meg.”

Felvetődhet a kérdés, hogy a barcelonai ikon, Kubala László – aki miatt nagyobb stadiont építettek a katalánok, és akinek a lába előtt hevertek a nők – kezdetben hogyan alkalmazkodott a spanyol környezethez. Kubala ekkor már nyolc éve erősítette a Barcelonát, így bőven volt ideje akklimatizálódni. „Már ő sem érti meg magát a fiúkkal, neki is nehezére esik ezt játszani.” Persze ez nem volt mindig így, hiszen „Kubala Lacinál is volt hosszú időszak, míg elsajátította ezt a stílust, amit már annyira megszokott (sajnos)”. Kocsisné nem akart hosszan panaszkodni, ezért leszögezte, hogy „az is természetes, hogy a 2 magyarnak kell a 9 stílusát átvenni, nem pedig fordítva”. Czibor Zoltán is szóba kerül a levelezés során. Czibor Kocsishoz hasonlóan kevésbé volt alkalmazkodó típus, mint Puskás, és a nehéz természetét Barcelonába is magával vitte. „A Zoli, mint Apusék jól ismerik, egy összeférhetetlen személy, mindenkivel összebalhézik és állandóan kötekedik az edzővel.” Állítólag a csapathoz érkezésekor rögvest nézeteltérései támadtak a szintén keményfejű Helenio Herrerával. „Eléggé kiélezte a helyzetét, mert akárhogy is nézem, egy játékos alárendelt személyisége az edzőnek, itt különösen teljhatalmú joggal rendelkezik az edző, mert az év végén, ha nem produkálta az elvárt eredményt, menesztik, tehát mindent elkövet ennek érdekében.”

Puskás is megírta az ismerőseinek, hogy Herrera nem különösebben szerette a magyarokat, s erre ráerősített Kocsisné is. Amíg férje a kezdeti sérüléseivel bajlódott, addig Czibor próbált meg Herrerával elboldogulni. „Különben sem túl szimpatikusak a magyarok neki. Annak is tudatában van, hogy a legtöbb pénzt kapják a clubtól, tehát a legtöbbet követeli tőlük, nem fogad el egyszer sem közepes játékot, így most már az utolsó 2 bajnokin ő sem játszott, sőt a legutóbbin Kubala sem.” A három magyar sztárnak az lett volna a legjobb, ha nélkülük a Barcelona gyengén szerepel, de nem így történt. „Ennek dacára, mindkét meccset megnyerték, bár elég gyenge játékkal, de ez nem érdekes, a tabellán erről nem írnak, s így a vezetők felé ismét ő van igazolva. Na persze ez hosszabb távra úgysem tartós, csak ő meg akarta mutatni, hogy magyarok nélkül is nyer a csapat (kis ijesztgetés).” A beszámoló következő sorai már Kocsis Sándorról szólnak. „Ezzel szemben nézzük meg Sanyi helyzetét. Ő ellene semmi kifogása nincsen.” Illetve Herrera egy dolgot rendszeresen emlegetett vele kapcsolatban, ami meglepte Kockát. „Híznia kell, mert az edző szerint, ha játszik, akkor a meccsen leadott 2 kg-ot nem tudja visszahízni és soványnak találja őt, és vitamin injekciókat adat neki, és állandóan azt mondja, hogy sokat egyen.” Herrera a beszámoló szerint megkedvelte Kocsist és számított a játékára, amiről az általában negatív hangvételű levelek meglepően pozitívan nyilatkoztak. „Magyarázza neki, hogy a Barcelona biztos bajnok ebben az évben, most is ragyogó a csapat – pláne, ha maga is fog játszani, akkor mi lesz?” Állítólag az argentin tréner mindezt még a nagy nyilvánosság előtt is megerősítette. „Újságba is csak jól nyilatkozik Sanyiról, tehát legalább is színleg a Sanyival szemben jó indulatúnak látszik.” A mindig bizalmatlan Kocsis a túl sok dicséretre gyanakodva reagált, és nem merte magát elbízni. „Majd meglátjuk a végén, ezt sürgetni úgysem lehet, az idő mindenre válaszol. […] Tehát végeredményben sok türelemre van szükség, s remélem a végén hatásos lesz. Jelenleg a Barcelona az első a tabellán, de adok fel újságokat Apusnak, azon megláthatja az összes eredményt.” A Kocsiséktól származó levelek is azt erősítik meg, hogy abban az időben a magyar futball technikai színvonala magasan a világ előtt járt. Ma már a spanyol labdarúgás felfogása sokkal inkább a szép játékra, mintsem az erőnlétre épül.

A levéltárakban fellelhető kordokumentumok fellapozása elgondolkodtatja az embert, hogy esetleg Kocsis, Puskás, Kubala és Czibor honosította-e meg Spanyolországban a szép focit. Mert akkoriban „itt a közönség, nem mondom, értékeli a szép akciókat, ügyes cseleket, de valójában a kemény belemenéseket, a harcot szereti (úgymint az arénában a torreádor, a közönség akkor elégedett, ha vért lát)”.10 Mivel szinte pontosan ugyanezekkel a szavakkal jellemezte a spanyol labdarúgást Puskás Ferenc is, hitelt adhatunk Kocsisné értékelésének. Az utókor számára így nem csupán a túlzott romantika mondatja az idősebbekkel, hogy Puskásék alapozták meg a látványos futballt, hanem valóban a játék nagymesterei voltak és jócskán a világ előtt jártak.

Hivatkozások
1 ÁBTL 3.1.5. O-10594 3. Határozat, 1958. május 13.
2 ÁBTL 3.1.5. O-10594 5/1. Önéletrajz, 1953. március 25.
3 ÁBTL 3.1.5. O-10594 7. Felülvizsgálat, 1960. január 19.
4 ÁBTL 3.1.5. O-10594 8/6-8/8. Levél Grosics Gyulának, 1959. január 6.
5 ÁBTL 3.1.5. O-10594 8/6-8/8. Levél Grosics Gyulának, 1959. január 6.
6 ÁBTL 3.1.5. O-10594 8/2-8/4. Kocsis Sándorné levele, 1959. január 14.
7 ÁBTL 3.1.5. O-10594 8/6-8/8. Levél Grosics Gyulának, 1959. január 6.
8 ÁBTL 3.1.5. O-10594 8/2-8/4. Kocsis Sándorné levele, 1959. január 14.
9 ÁBTL 3.1.5. O-10594 8/6-8/8. Levél Grosics Gyulának, 1959. január 6.
10 ÁBTL 3.1.5. O-10594 10/8-10/10. Levél a szülőknek, 1959. január 12.