Steve McManaman (1999-2003)
A Bootle-ban született középpályás volt az első angol játékos, aki elhagyta a Premier League-et a Real Madrid kedvéért, még akkor, amikor a Liverpoolt erősítette 1999-ben. A kimondottan pengés játékosnak számító McManaman négy év alatt nyolc gólt szerzett a spanyol fővárosban, ettől többet mond azonban szerepéről, hogy ez alatt két bajnoki címet és ugyanennyi Bajnokok Ligája-győzelmet is begyűjtött. Volt időszak, amikor a csapat kulcsjátékosának számított, sőt a Valencia elleni 2000-es BL-döntőben egy emlékezetes találat is fűződik a nevéhez.
David Beckham (2003-2007)
Az angolok kedvence 2003 nyárán 25 millió fontért hagyta ott a Manchester Unitedet és kötött négyéves szerződést a Real Madriddal, ahol Florentino Pérez mint a klub legújabb galaktikus igazolását mutatta be. A középpályás csaknem húszéves pályafutása során 19 fontos trófeát nyert, a Madridban eltöltött négy éve azonban nem volt különösebben sikeres, sőt mondjuk, hogy inkább sikertelennek számított. Madridi pályafutása kezdetekor Beckham ugyan rögtön begyűjtötte a spanyol Szuperkupát, ezt követően azonban egészen az utolsó idényééig kellett várni az újabb trófeára, amikor Fabio Capello irányítása alatt a Real Madrid drámai küzdelemben megnyerte a spanyol bajnokságot. Ennél több trófeát azonban nem nyert, 2007-ben pedig el is hagyta a spanyol fővárost, és a Los Angeles Galaxy játékosa lett.
Michael Owen (2004-2005)
Az angol válogatott és a Liverpool meghatározó emberét nyolcmillió fontért szerződtette a Real Madrid, hogy honfitársához, David Beckhamhez hasonlóan a klub legújabb galaktikusa legyen. Owen madridi pályafutása nem volt csalódottságoktól mentes, az esetek többségében csak a kispadról beállva kapott játéklehetőséget, ez pedig érthetően folyamatosan csökkentette a lelkesedését. Minden sorozatot figyelembe véve Owen 36 találkozón kapott lehetőséget a Realnál, ezek alatt 13 gólt szerzett.
Ruud van Nistelrooy (2006-2010)
Ahogyan Beckham is, a holland válogatott gólszákja is a Manchester Unitedből szerződött a Real Madridba; az éppen megújulás előtt álló spanyol klub 2006 nyarán 14 millió fontot fizetett cserébe a Vörös Ördögöknek. Van Nistelrooy négyéves madridi pályafutását sok sérülés nehezítette, mindazonáltal hamar a szurkolók egyik nagy kedvencévé vált. Az első idényében folyamatosan szállította a fontosabbnál fontosabb gólokat, nagyban neki is köszönhető, hogy a Real Madrid hosszú idő után újra meg tudta nyerni a bajnokságot. Emellett mindent elmond megbízható teljesítményéről, hogy a gólkirálynak járó Pichichi-díjat is begyűjtötte. A következő idény szintén jól sikerült a számára, a Van Nistelrooy-jal felálló Real ugyanis megvédte címét a bajnokságban.
Cristiano Ronaldo (2009-2018)
A Real Madrid történelmének legeredményesebb játékosa, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo is a Manchester Unitedtől érkezett a Fehér Házba. 2009-ben a királyi gárda nem kevesebb, mint 80 millió fontot fizetett a Vörös Ördögöknek, amivel akkor CR7 számított a világ legdrágább játékosának. A begyűjtött címek bizonyítják, hogy a gigantikus befektetés maradéktalanul megérte: Cristiano Ronaldo két Király-kupát, négy Bajnokok Ligáját, két spanyol Szuperkupát, három európai Szuperkupát és három klubvilágbajnoki címet gyűjtött be a Real játékosaként, emellett hihetetlen, hogy 438 találkozón 450-szer is eredményes tudott lenni. 2018 nyarán szerződött a Juventushoz.
Gareth Bale (2013-)
A villámgyors walesi szélső lett minden idők legdrágább játékosa, miután 2013 nyarán a Tottenham Hotspur elfogadta a Real Madrid 85.3 millió fontos ajánlatát cserébe. Bale az első idényében vitathatatlanul kulcsszerepet vállalt a Real kupa- és BL-győzelméből, az utóbbi időben azonban meglehetősen sok csalódás éri, és már messze nem számít olyan meghatározó játékosnak, mint az elején. Igaz, a dolgát sérülések is nehezítik, amelyek folyamatosan megakadályozzák, hogy lendületbe jöjjön. A góljaira ennek ellenére még mindig lehet számítani, azonban úgy tűnik, hogy immáron nem szerepel Zinedine Zidane terveiben, és a nyáron várhatóan elhagyja a Fehér Házat.