Mármint méltó futballstadionja, hiszen körülbelül azt jelenti ma a stadion, amit kétszáz éve a kőszínház jelentett (volna) a magyar kultúrának. Ne tessék hüledezni, bár fontos a nemzeti kőszinház, de annak, ami ott történik, vajmi kevés tényleges hatása van a magyarok életére (jellemző, hogy akkor lett végre megint Nemzeti Színházunk, amikor a multimédiává váló kultúraközvetítő eszközök forradalma, és a színház zuhanó jelentősége miatt már szinte mindegy).
A foci, na, a foci, az viszont még ma is az életünket alakító tényező. Lesajnálhatjuk, lezülleszthetjük, az állami tévéből is száműzhetjük (ideig-óráig) a magyar válogatottat, de a legkisebb, focira emlékeztető mozzanat hatására elemi erővel tör a felszínre a magyarok futballszeretete. Mert igaz, hogy „bénák” vagyunk úgy nagy általánosságban, de még mindig van a magyar fociban valami rejtett tartalék, valami nyoma a futballkultúrának, ami néha megmutatkozik, és akkor Gera Zoli olyan duplát lő a hollandoknak, amilyenre csak egy világklasszis képes, és másnap megint erről beszél mindenki. Ilyesmire az úgynevezett béna csapatok nem képesek.
Szóval jó lenne, ha nem kellene további évszázadokat várnunk egy tényleg minden igényt kielégítő nemzeti futballstadionra, hiszen a foci most a szórakoztatóipar európai csúcsa, és bár szép a pesti operaház, bocsássák meg, de a magyarok ott szenvelgő pár százalékától nagyon sajnálom azt a mindannyiunk által befizetett sok milliárd adóforintot, amit sokkal inkább el lehetne a többeknek fontos futballra költeni. Természetesen szándékosan sarkítom a helyzetet, hiszen ilyen szembeállításnak valójában nincs helye. Na, de a másik irányból sem!
Majdnem építettünk egyszer már Népstadiont, de nem fejeztük be, nem tartottuk karban, mára szégyenletes állapotba került, és használhatatlanná vált. Az ügy nem tűr halasztást, ezért ijesztő, hogy a létesítmény mostani főnökétől és az újjáépítés felelősének számító MLSZ-től még mindig csak általánosságokat hallani. Miközben például a függetlenné váló volt szovjet tagköztársaságok sorra építették fel saját nemzeti arénájukat (a nyugati párhuzamokat inkább hagyjuk), mi szerencsétlenkedünk tovább.
Ma már biztosra vehető, hogy 100 évvel az után, hogy Lauber Dezső az első tervet kitette az asztalra, még mindig nem lesz nemzeti futballarénánk. Arcpirító.
Szöllősi György
A FourFourTwo magazin 14. lapszámának (2011. május) főszerkesztői jegyzete.
