Grafika P. Szathmáry István
Verebes József az 1980-as évek magyar labdarúgásában minden túlzás nélkül „isten” volt. A játékosként jelentéktelen karriert futó Verebes edzőként hihetetlen magasságokba emelkedett, és amikor 1981-ben Győrbe, a Rába ETO-hoz szerződött, csodát vitt véghez a magyar futballban, ezért is kapott becenevet, amely aztán elválaszthatatlanul összeforrt vele: a Mágus. Első idényében rögtön bajnokságot nyert az ETO-val, ami már csak azért is volt óriási tett, mert az első osztályú bajnokság 80 éves történetében az 1944-ben diadalmaskodó Nagyvárad és az 1963-ban aranyérmes Győr után csupán harmadszor koronázhattak vidéki csapatot a magyar futball uralkodójává. Verebes ráadásul gyökeresen új stílust honosított meg a magyar futballban, amely a kérlelhetetlen támadójátékot helyezte előtérbe, és mivel a csapat számolatlanul rúgta a gólokat, a magyar Rinus Michelsként is kezdték emlegetni Verebest, a totális futball holland megalkotójához hasonlítva őt.
Annak a győri csapatnak csodájára jártak, az edzésekre is több ezren mentek ki, még Budapestről is sokan utaztak le Győrbe tréninget nézni! A következő évben, 1983-ban újabb bajnoki címet nyert Győrben a Mágus, majd jött két ezüstérem és egy bronz, 1986-ban pedig átvette az MTK vezetőedzői posztját. A kék-fehérek előtte 1958-ban nyertek bajnokságot, és Verebestől várták a csodát, azt, hogy csaknem 30 év után visszaviszi az aranyérmet a Hungária körútra. És lőn a csoda: Verebes első idényében azonnal bajnokcsapatot faragott az MTK-ból!
Útban a világ tetejére – hittük a ’80-as évek végén
1987 tavaszát írtuk, és a magyar futball nemhogy nem heverte ki még az alig egy évvel korábbi, mexikói vb-kudarcot, de egyenesen az irapuatói sokk hatása alatt teltek a mindennapjai. Mezey György a vb után távozott, helyére Komora Imre került, aki három meccse egyikét sem tudta megnyerni, így napjai meg voltak számlálva, az addigi történelme mélypontjára jutott magyar futball pedig messiásra várt, igazi csodatevőre, aki feledteti Mexikót, és új reményt ad. Nem lehet csodálkozni, hogy akkoriban ennek az igénynek Verebes József felelt meg leginkább, aki stílust és üde tavaszi frissességet hozott a magyar labdarúgásba, ezért 1987 januárjában az MLSZ úgy is kinevezte szövetségi kapitánynak, hogy vezetőedzői állásáról az MTK-nál nem volt hajlandó lemondani.
A válogatottnál azonban Verebes sem írt sikersztorit, sőt: története fájdalmasan rövidre sikerült, négy meccs után dicstelenül távozott. A Mexikó után – minden bizonnyal központi utasításra – teljesen szétkergetett csapatot megpróbálta újjáépíteni, első meccsén nyert Eb-selejtezőn 1–0-ra Ciprus ellen Nicosiában, aztán jött egy sima 2–0-s vereség szintén Eb-selejtezőben a hollandoktól, majd az utolsó meccsen a selejtezőben, számunkra már tét nélkül egy 5–3-as győzelem a lengyelek ellen, és végül egy NDK elleni 0–0-s döntetlen Lipcsében barátságos meccsen – pontosabban az NDK 8. Torna- és Sportfesztiválján. Ez után a tét nélküli, pocsék talajon lejátszott, lényegében nézhetetlen lipcsei mérkőzés után alig egy hónappal Verebes váratlanul bejelentette a lemondását, és máig nem lehet pontosan tudni, mi oka volt erre. Nem vallott megmagyarázhatatlan kudarcot, egyetlen vereségét az egy év múlva Eb-győztes, Van Basten- és Gullit-féle Hollandiától szenvedte el idegenben, és noha kétségtelen, hogy kapitánysága alatt azonnal megjelentek a kárörvendő hangok, az első vereségnél azonnal rákezdett a cinikus kórus, hogy „na, hol marad a mágia?”, a gyors lemondás szakmailag nem volt indokolt. Miért volt hát?
A lemondás bejelentésekor maga Verebes így indokolt 1987. augusztus 24-én: „Már hosszú ideje érlelődő elhatározásomat több okkal is indokolhatom. Meggyőződésem, hogy a válogatott csapat és az annak gerincét adó MTK-VM-játékosok tudásszintjéről és képességéről bizonyos sajtószervek úgy tájékoztatták a sportszerető közvéleményt, hogy az így kialakult légkör számomra, és az irányításom alatt álló labdarúgók számára is az elviselhetetlenségig fokozódott. Ez lehetetlenné teszi egy új nemzeti tizenegy sikeres kialakítását, megkérdőjelezi az eddig elvégzett munkát, amelynek révén a magyar válogatott irányításom alatt hét mérkőzésből hatot megnyert, és a legszebb reményekkel néz az olimpiai részvétel elé. Lemondásom oka az is, hogy véleményem szerint az MLSZ nem teremtette meg számomra a nyugodt munka légkörét.”
Lényegében tehát a sajtóra kente a dolgot, így a Népsport válasza nem is késett: „Verebes József eddigi pályafutása során mindig másban kereste a bűnbakot, képtelen volt hibáiból okulni. Bizonyítja ezt, hogy most, a lemondásakor is a sajtóra és az MLSZ-re dobálja a sarat […] Mégis mi volt az újságírók bűne? A kollégák és mi, a Népsport munkatársai is elvártuk, megköveteltük a találkozásoknál, a beszélgetéseknél a kulturált véleménycserét, és képtelenek voltunk elviselni a gyakorta alpári, lekezelő hangnemet. A sajtó még azt is szóvá tette, hogy megjelenésében, viselkedésében is méltóan reprezentálja egy magyar szövetségi kapitány hazánkat itthon és külföldön egyaránt (kiemelés tőlem – V. L.) […] Verebes erre sem emlékszik jól, és másban is sántít az emlékező-tehetsége, mivel eredményeit, mérkőzéseit felsorolva is téved. Azt mondja, hogy kapitánysága alatt hét mérkőzést vívott a válogatott, és ebből hatot megnyert. A valóság az, hogy négy alkalommal lépett pályára irányítása alatt a nemzeti tizenegy, ebből kétszer nyert, egy alkalommal döntetlent játszott, egy találkozón pedig vereséget szenvedett csapata. Az olimpiai válogatottak mérkőzéseit sehol sem jegyzik a nagyválogatottak eredményei között, de ezúttal legyünk engedékenyek. Soroljuk ezeket az összecsapásokat is ide, de így sem stimmel a hat győzelem, ugyanis csak (? – a szerk.) a francia, a spanyol és a svéd válogatottat győztük le, az pedig csak öt győzelem.”
A kapitány és a sajtó közötti adok-kapok után sem lettünk tehát okosabbak a gyors távozás okát illetően, de a fenti, dőlt betűvel szedett kiemelés nem véletlen. Azt ugyanis senki sem vehette komolyan, hogy a negatív sajtóvisszhang miatt vette volna a kalapját, hiszen Verebes klubedzői munkája során is nagy csatákat vívott már a médiával, sőt élvezte is ezeket, gyakran szeretett látványosan konfrontatív lenni. Számos futballszurkolóban máig él az a meggyőződés ugyanis, hogy Verebes távozását az úgynevezett „rövidnadrágügy” idézte elő, amiért kapott hideget-meleget, hegyezte rajta a nyelvét szurkoló és a sajtó egyaránt, és közröhej tárgyává tette a kapitányt. Az ügyet Iglói Nagy István a Magyar Nemzetben megjelent cikke robbantotta ki, amelyet az újságíró a lipcsei, NDK elleni meccs kapcsán jegyzett. Iglói Nagy együtt utazott a repülőgépen a válogatottal és a többi újságíróval, és riportjában hangsúlyt helyezett a kapitány öltözködésére: „Nem éppen vidám magyar csapat érkezett meg Lipcsébe, s nem elsősorban azért voltak bánatosak, mert a keddi találkozó színhelyén a hazainál lényegesen kellemetlenebb idő fogadta őket. Az időjárással nem is volt különösebb gond, Verebes József szövetségi kapitány is gyorsan melegebbre váltotta addigi lenge, talán ilyen szintű vezetőhöz kicsit méltatlan öltözetét, egy kempingnadrágot.” Ez a két mondat váratlanul nagy vihart kavart akkor futballberkekben, sokan azzal vádolták Verebest, hogy nem tiszteli a szövetségi kapitányi tisztséget, és ha bizonyíthatatlan is (és valószínűleg nem is igaz), hogy lemondásának köze volt hozzá, az bizonyos, hogy ha ma egy „mezei” szurkolónak csak egyetlen momentum jut eszébe Verebes első szövetségi kapitányi korszakából (1993-ban újra kinevezték), akkor az, hogy rövid nadrágban és Hawaii-mintás ingben szállt ki egy válogatott meccs előtt a repülőből. Bár, ha őt kérdezik erről, rendre elbagatellizálja a dolgot, de bizonyos, hogy mély nyomokat hagyott benne ez a támadás, különben mi magyarázná azt a fricskát, amelyet a lemondása után alig egy hónappal engedett meg magának: szeptember 16-án, az MTK Steaua Bukarest elleni idegenbeli BEK-meccse előtt Verebes a bukaresti szálloda halljában – alig valamennyivel a meccs előtt – egy szemtanú szóhasználatával élve „úgy volt felöltözve, mint egy kukás”, már minden újságíró hegyezte a tollát, minden fotós élesítette a lencsét, és aztán a meccsen a Mágus kifogástalan, hófehér öltönyben jelent meg, mindenki őszinte megdöbbenésére…
Kész válaszok helyett maradt a tanulság: egy válogatott irányításához a „mágia” önmagában kevés, mint ahogy kevés volt a Győrhöz és az MTK-hoz is a nemzetközi porondon. Második kapitányi korszakának végén, 1994 nyarán legalább nem voltak ilyen gondok, hogy találgatnunk kell: az egy győzelem, két döntetlen és hét vereség (benne egy Hollandia elleni 1–7) önmagáért beszélt…
Veszprémi Linda
Rövid nadrág: politikai támadás vagy poén?
Az ügyben elsőként a főszereplőt, a 71 éves Verebes Józsefet kérdeztük:
„Nehéz ennyi év után visszaemlékeznem, miért is mondtam le akkor, pontosan arra sem emlékszem, milyen meccseket játszottunk. Az rémlik inkább, hogy engem akkoriban elsősorban az MTK és az olimpiai csapat érdekelt, csak aztán a nagyválogatott. Amikor pedig az újságok kerek perec kijelentették, hogy az olimpia senkit sem foglalkoztat, nem maradt motivációm, nem érdekelt tovább a munka. Aki a rövid nadrágom miatt szórakozott velem, az szűklátókörű, rosszindulatú ember volt, biztos vagyok benne, hogy politikai okokból támadtak. A formaságokra amúgy sem adok, nem voltam ökör, hogy egy egész csapatot beöltöztessek a repülőn abban a hőségben öltönybe. Amikor kellett, kiöltöztem: Bukarestbe, a Steaua elleni meccsre Franciaországban csináltattam egy fehér öltönyt, az ottani magyarok megérdemelték, hogy megtiszteljem őket.”
Lakat T. Károly a Képes Sport tudósítójaként utazott együtt a csapattal az utolsó, NDK elleni meccsre: „Az, hogy a kapitány rövid nadrágban szállt ki a gépből Lipcsében, akkoriban senkit sem érdekelt, de mindenkinek ez maradt meg. Négyszáz fokos hőség volt a repülőn, senki nem talált kivetnivalót a dologban. A rövid nadrágos sztori csak jóval a történtek után került szinte naponta emlegetésre, amikor már ő is nagyon szabadult volna a kapitányságtól, de nem is igazán tartóztatták. A rövid nadrág napirenden tartása jól hangzó trambulin volt a lejáratására. De ha tévednék is, az tény: ma Verebes Józsefről az emberek többségének két dolog jut eszébe elsőként: hogy rövid nadrágban szállt ki Lipcsében a repülőből, és hogy egy fotelben, pokrócba burkolózva ült edzőként a Fáy utcában. De forradalmasította a magyar futballt, ha akkor egy fecskenadrágban ül a kispadon, az sem érdekelt volna senkit!„
Hegyi Iván a Népszabadság tudósítójaként szintén elkísérte Lipcsébe a csapatot: „A sajtó egyik fele támadta Verebest a rövid nadrág miatt, a másik nem, én az utóbbiak közé tartoztam. Egy edző munkája nem attól függ, hogy rövid nadrágban vagy glaszékesztyűben van. De ezzel kapcsolatban az összeesküvés-elméletekben nem hiszek, ezen mindenki csak nevetett. Verebesnél inkább az volt a baj, hogy nagyon meg akarta magát különböztetni Mezeytől, teljesen új csapatot épített, a mexikói kudarc szereplőit szétkergették. Általános felfogás volt, hogy gödörben a magyar futball, valamit másként kell csinálni, de ha az gödör volt, akkor ma Grand Canyon van. Verebes örökösen feszültséget keltett maga körül, nem fogta vissza magát a nyilatkozatokban, és mindig szerelmes volt önmagába. Ha nem ilyen, nincs a BEK-ben a liége-i null öt vagy a Minszk elleni, győri három hat. Összességében úgy érzem, nem ragaszkodott annyira a kapitányi poszthoz. Hozzá volt szokva, hogy imádják, de szövetségi kapitányként nem imádták. Ekkor tudatosult benne, hogy amikor az ETO-nál volt, akkor is csak Győrben imádták, a többi tizenöt csapat szurkolói gyűlölték, és ellene szurkoltak.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. augusztusi számában.)
