Grafika: Matthew Stevens
Történetünk központi színhelye egy kaszinó – de nem kell megijednie Bognár Györgynek, még nem ő van soron…(később aztán ő is sorra került – a szerk.)
Ez az eset ugyanis a híres-nevezetes debreceni Aranybika Szálló kaszinójában történt, 1994 októberében, és a fiatal III. Magyar Köztársaság történetének egyik első terrorcselekménye volt, túszejtéssel, pisztolylövésekkel.
De hogy kiderüljön, milyen futballvonatkozása van ennek, kicsit vissza kell mennünk az időben, 1991-ig, amikor is elkezdődött egy olyan mesebeli korszak a sárándi futballban, amelyről több mint két évtized múltán még a szemtanúk is úgy nyilatkoznak: „De szép volt… Talán igaz sem volt!”
A valamivel több mint kétezer lakosú Hajdú-Bihar megyei település, Sáránd futballcsapata akkor a megyei harmadik vonalban vitézkedett, ám 1991 nyarán megmentő érkezett, a rendszerváltás egyik nyertese, a helyi fuvarozási nagyvállalkozó, Papp Illés lett a tulajdonos és az elnök, aki igencsak tehetős klubbá tette a nevét Sárándi Speditőr és Fuvar SE-re változtató egyesületet. Szűcs Imre szakosztályvezetőként, a korábban a DVSC-t az
NB I-ben is irányító Szabó Béla pedig vezetőedzőként tartotta a kezében a karmesteri pálcát, és a csapat egy év alatt fel is jutott a megyei másodosztályba. Eközben elindult a Magyar Kupa 1992–93-as kiírásának regionális selejtezőjében. „Amikor az első körben 3–0-ra legyőzték a szomszédos Derecskét, egy sör mellett viccelődtek a játékosok, hogy a neheze megvan, innen már meg sem állnak a kupagyőzelemig…” – fogalmazott Bereczky Attila újságíró a Hajrá, foci!-ban írt cikkében, de utóbb kiderült, bizony, nem is tévedtek túl nagyot a játékosok. A keretet ugyan megerősítették egy volt NB I-es játékossal (Nagy Sándor) és néhány volt NB II-essel a megszűnt DMTE-ből, valamint egy román légióssal is, ám a többiek a helyi srácokból kerültek ki, és senki sem gondolta, micsoda menetelésbe kezd a kupában a kiscsapat! A sárándiak megnyerték ugyanis az MK hajdú-bihari selejtezőjét, miután a Földest 3–2-re, a Létavértest 2–1-re megverték, majd a döntőben az NB III-as Hajdúszoboszlónál is jobbnak bizonyultak, tizenegyesekkel. Eközben már a megye II-es bajnokságban is aranyérmes lett a csapat, így két év alatt két osztályt ugrott felfelé.
A kupaküzdelmek pedig az országos főtáblán folytatódtak, ahol újabb NB III-as együttes, a Szolnoki MÁV-MTE látogatott Sárándra, de 3–1-es vereséggel kellett távoznia. Aztán jöttek az NB II-esek – de a Sárándot a kétosztálynyi különbség sem zavarta, zsinórban három NB II-es csapatot búcsúztatott! A III. Kerület ellen 2–1-re, a Kaba ellen 1–0-ra nyert az együttes, a legjobb 16 között pedig a szombathelyi Sabaria-Tipót búcsúztatta. Ez már kétmérkőzéses párharc volt, idegenben 1–1 lett, majd odahaza kétezer néző előtt 2–0. A továbbjutás már történelmi tett volt, hiszen nem NB-s csapat korábban sohasem jutott ilyen messzire a kupában, és a Debrecen 1999-es kupagyőzelméig ez volt Hajdú-Bihar megye legjobb teljesítménye az MK-ban. Aztán a mese a negyeddöntőben ért véget, ahol az NB I egyik élklubja, az MTK volt az ellenfél. A Gellei Imre által irányított fővárosiak persze már túl nagy falatot jelentettek, pedig az egész környék összegyűlt 1993 februárjában Sárándon, négyezer néző volt, IFA teherautókat is vittek a pálya mellé, azok platójáról is szurkoltak az emberek. Az MTK 2–1-re nyert, majd a visszavágón 3–0-ra, de a sárándiak vigasztalódhattak a Szabad Föld-kupával, amelyet a Kalocsa elleni döntőben hódítottak el.
A csapatot fenntartó Papp Illés valóságos népi hős lett a faluban, hasonló futballcsodát vitt véghez, mint néhány évvel később Akasztón Stadler József. És a sorsuk is hasonló lett…
Azok a sárándi szép napok: amikor még minden rendben volt
Papp összetűzésbe keveredett ugyanis Szilágyi Istvánnal, a Postabank debreceni igazgatójával. Mint utóbb a tárgyaláson kiderült, a vállalkozó 1993 júliusában hitelért folyamodott a bankhoz, hogy járműparkját bővíthesse. Meglehetősen bonyolult és számunkra nem is érdekes pénzügyi játszma kezdődött a bank és a vállalkozó között a visszafizetésről és a fedezetről, és Papp Illés úgy próbálta a számára kedvezőbb megoldást megtalálni, hogy kétmillió forint csúszópénzt adott az egyik banki alkalmazottnak (állítása szerint erre kapacitálták is a banktól), ám ennek ellenére sem kapta meg a kért hitelösszeget, csak annak egy töredékét, azt is 439 (!) százalékos fedezettel, a kenőpénzt pedig elbukta.
Ezt olyannyira sérelmezte, hogy mindenképpen a nyilvánosság elé szándékozott állni a történetével, és leleplezni a korrupt bankot, amely viszont akkoriban sok újságnak volt a tulajdonosa, és még sokkal többen hirdetett, így eszük ágában sem volt tálalni a sztorit. Miután a vállalkozó a futball révén megismert újságírókat sem tudta meggyőzni, hogy a nyilvánosság elé kell tárni a sérelmeit, ő vette át a kezdeményezést – és mindjárt a legdrasztikusabb módját választotta a tiltakozásnak. Az 1994. október 15-ről 16-ra virradó éjszaka közepesen ittas állapotban (véralkohol-koncentrációja 2.29 ezrelék volt) egy Araminus típusú revolverrel tizennyolc személyt ejtett túszul a debreceni Aranybika Szálló kaszinójában, ahol egyébként jól ismerték, hiszen esetenként több százezer forintot is eljátszott. A meglehetősen zavartan viselkedő vállalkozó és klubvezető azzal fenyegetőzött, hogy megöli a túszokat, három lövést is leadott, de embert nem értek a lövedékek, egyik a plafonba csapódott. Papp Illés azt követelte a vele tárgyaló megyei rendőrkapitány-helyettestől, hogy biztosítsanak neki sajtónyilvánosságot, méghozzá a Nap Tv egyenes adásában, ahol arról kíván beszélni, miként is „szívatta” meg a Postabank a kölcsönügylet során. A túsztárgyaló nem járt sikerrel (bár a túszejtő két nőt elengedett), a Rendőrség Különleges Szolgálatának (RKSZ) kommandósai pedig úgy szerelték le végül, hogy a Nap Tv stábjának adták ki magukat, és amikor Papp amatőr módon beengedte őket az épületbe, könnyedén lefegyverezték. Elfogatásakor állítólag még szólt, hogy mindenki az ő vendége volt aznap, senki se fizesse az aznapi fogyasztását…
A túszdráma helyszíne, a patinás debreceni Aranybika Szálló
A tárgyalás során Papp bemutatta a csúszópénzek elfogadásáról tanúskodó bizonyítékokat, és a bankigazgatót is perbe fogták, de a nagy balhét természetesen neki kellett elvinnie, mivel terrorcselekmény elkövetése volt a vád, és bár a majdnem legalacsonyabb kiszabható büntetési tételt kapta, így is tíz év börtönbüntetésre ítélték – jó magaviselete miatt nyolc év után szabadult. Ma rokkantnyugdíjasként éli az életét Debrecenben. Szilágyi Istvánt felmentették, de megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérte, hogy mentsék fel a Postabank területi igazgatói megbízatása alól is. Egyébként a szakosztályvezető, Szűcs Imre utóélete sem volt egyszerű, az övé volt a sárándi M47-es diszkó, és mivel állítólag ragaszkodott ahhoz, hogy ott nem lehet drogot árulni, egyszer csak felgyújtották…
Ezek után pedig természetesen a sárándi futball villámgyors felvirágzásának is pillanatok alatt vége lett – nem csoda, ha a helyi szurkolók a mai napig nem biztosak benne: nem is olyan régen valóban meccselt a csapatuk négyezer néző előtt az MTK-val, vagy csak álmodták az egészet? Különösen annak tudatában, hogy jelenleg nincs is csapata Sárándnak (azóta műr újra van, a megye III-ban – a szerk.). Pedig huszonkét éve ők voltak a nagy durranás a kupában – ám az a három nagy durranás az Aranybika kaszinójában mindent tönkretett.
Veszprémi Linda
Lakatos „Tanyától” Gellei is félt
Ezúttal is kíváncsiak voltunk a főszereplők visszaemlékezéseire
Papp Illés, a Sáránd akkori elnök-tulajdonosa:
„Csodálatos néhány év volt az. Ha nem hittünk volna benne, hogy ilyen siker lesz, bele sem vágtunk volna. Különböző partnercégeket is bevontunk, voltak német, olasz, szlovák testvércsapataink, jártunk ki hozzájuk meccselni, azok is hozzánk. A világítást is megcsináltam. Gondolja csak el: megyei csapat, villanyvilágításos pályával! A tévé élőben adta a meccseinket, a Népsport rendszeresen tudósítót küldött hozzánk. Aztán jött a börtön, és szétbomlott a csapat, ma nincs is futball Sárándon. A kupák, ereklyék még megvannak valahol, de fogalmam sincs, hol.”
Szabó Béla, a Sáránd akkori, az Álmosd mai vezetőedzője:
„Illés nem igazán értett a futballhoz, viszont nagyon lelkes támogatója lett a csapatnak, és mindenki örült, hogy a vagyonával ilyen közcélt szolgál Sárándon. Egyébként nem volt gyenge a játékoskeret már akkor sem, amikor odakerültem, lényegében NB III-as erősségű volt, én pedig taktikailag nagyon sokat hozzátettem a felkészítésükhöz, hiszen korábban NB I-es csapatnál is edzősködtem. Akkor érkezett a csapathoz Lakatos »Tanya« István, akin volt tizennyolc kiló túlsúly, de sikerült vele leadatnom, és olyan sztárja lett a kupasorozatnak, hogy egyszerűen senki sem tudta tartani. Gellei Imre, az MTK edzője is bevallotta nekem utólag, hogy féltek tőle, készültek ellene. Sokan próbálták megfejteni annak a sikernek a titkát, de nincs egyértelmű magyarázat. A szombathelyi meccsünkre inkognitóban elutazott Paróczai Sándor, a Kaba edzője is, mert meg volt róla győződve, hogy bunda volt az ellenük elért sikerünk. A Sabaria elleni idegenbeli egy egy után aztán mosolyogva gratulált. Nincs titok, benne volt az egészben a kiscsapathangulat, az összetartó közösség, a meccsek utáni közös mulatozások. Ha nyertünk, Dalanics János éttermében mindig valami finomság várta a játékosokat, és húzta a cigányzenész. A srácok nagyon szerették a focit, és szerettek élni!”
Szűcs Imre, a Sáránd akkori szakosztályvezetője:
„Korábban együtt dolgoztunk Papp Illéssel az építőiparban, onnan volt az ismeretségünk, és amikor jól menő fuvarozási vállalkozó lett, én hívtam a klub élére, hogy nyújtson anyagi segítséget. Tudatos koncepció szerint dolgoztunk, és a siker nem maradt el. Sajnos Illés utána elment egy másik irányba, elcsábította a DVSC, de ott már nem ért annyit a pénze, mint nálunk. Amikor pedig börtönbe került, én is hátat fordítottam a futballnak, és inkább nyitottam egy diszkót, amelyet tavalyig üzemeltettem.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. májusi számában.)
