Illusztráció: Matthew Stevens
A Debreceni VSC olyan futballcsapat volt 2001 júniusában, a bajnokság utolsó előtti fordulóját megelőzően, amely sohasem nyert magyar bajnoki címet, és fennállása 99 évének egyharmadát sem töltötte az élvonalban (mindössze 27 idényt). Tudta, hogy ha nem győzi le a Kispest-Honvédot, akkor kiesik, és akkor talán mindennek vége, akkor esetleg kiszállnak az új befektetők, akik a dicső és szép jövő ígéretével kecsegtettek, köztük Szima Gábor társtulajdonos (ma már elnök). Volt baja bőven a piros-fehér vasutasklubnak: stadionja, az Oláh Gábor utcai létesítmény lényegében roskadozott (nem a nézőktől, csak úgy üresen is…), leggólerősebb csatárát, Kerekes Zsombort pedig éppen akkor tiltották el egy évre doppingvétség miatt – ahogy az magától értetődően lenni szokott, azzal védekezett, hogy a megfázására szedett egy gyógyszert, amelyben a hatóanyag volt. A kispestieknek már mindegy volt a meccs, ők így is, úgy is a középmezőnyben végeztek, ezért a honi viszonyokat ismerve joggal feltételezhető volt, hogy valami háttéralkuk is szövődhetnek a két csapat között. Olyannyira komolyan vehető volt ez, hogy a Sportfórum internetes oldal arról számolt be akkoriban: Mészöly Kálmán a Hivatásos Labdarúgó Liga alkalmazottjaként a meccs előtt az öltözőben arra kérte a kispesti játékosokat: játsszanak tisztességesen, teljes erőbedobással, a futball becsülete érdekében. Nem nyert a Debrecen, 0–0 lett a vége, így matematikailag is biztossá vált, hogy a Loki elköszön az élvonaltól. A Nemzeti Sport el is siratta annak rendje és módja szerint: „Az, amit az ember nem tudott elképzelni Debrecenben, az szerda este bekövetkezett. Akkor pedig nem akarták elhinni. Látszott az öltözőfolyosón üveges szemmel révedező vezetőkön, az üres tekintetű játékosokon, hogy hiába lebegett a fejük felett hetek óta a kiesés fenyegető réme, erre a percre képtelenek voltak felkészülni. Rettenetes lehetett szembesülni azzal, hogy nincs tovább, az utolsó esély is elúszott, hiába a szép kupagyőzelem, vége, irány a másodosztály.”
Arról a Lokiról van szó, amely négy évvel később megnyerte története első NB I-es aranyérmét, aztán zsinórban (2006–2010) még négyszer lett első, 2012-ben már a Vasas magyar bajnoki címeinek számát (6) is befogta, és immár hétszeres bajnokként minden idők ötödik legsikeresebb együttese, az ezredforduló utáni időszak első számú csapata, és az eddigi két magyar Bajnokok Ligája-főtáblás egyike a Ferencváros mellett.
Lehetséges ez mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy 2001-ben a Debrecen mégsem esett ki az első osztályból.
Azon a tavaszon már lehetett hallani szóbeszédeket, szurkolói pusmogást arról, hogy a másodosztály, akkori nevén NB I B Keleti csoportját vezető BKV Előre esetleg feljutás esetén sem fogja vállalni a feljutást. Hogy ez a levegőben volt, jelzi az is: a DVSC a matematikailag biztossá váló kiesés utáni (!) napokban a licenckérelmét az NB I-es tagságra adta le.
Volt még hátra egy forduló, a Debrecen odahaza 2–0-ra kikapott a friss bajnok Ferencvárostól, és hivatalosan a 12 csapatos élvonal 11., kieső helyén végzett, öt pontra lemaradva a még bennmaradó Zalaegerszegtől. 
Az utolsó fordulót június 23-án játszották, és már másnap olyan cikk jelent meg a Nemzeti Sportban, amely arról számolt be: a másodosztály Keleti csoportjában időközben bajnoki címet szerző BKV Előrét működtető BKV Rt. elnöksége arról tanácskozik: elvállalja-e az NB I-es szereplést. A sportnapilap hozzá is tette nyomban az értesüléshez: a BKV Előre visszalépése esetén nem a mögötte második helyen végző csapat, hanem a legjobb kieső, vagyis a Debrecen veheti át a helyét. Azt természetesen minden érintett tagadta, hogy a két klub között kapcsolatfelvétel történt volna. Tény ugyanakkor, hogy akkoriban a DVSC rendre azt kommunikálta: már több híres-neves játékossal vette fel a kapcsolatot, akiknek az esetleges Debrecenbe igazolása annak függvénye, hogy az élvonalban marad-e a Loki, vagy sem. Köztük volt Sándor Tamás és Dombi Tibor, a két korábbi debreceni helyi hős is, akiknek hazatérésétől sokat várt a klubvezetőség. És az is némi gyanakvásra ad okot, hogy az utolsó forduló előtt a debreceni Városi Televízióban Kósa Lajos polgármester azt mondta: „A klub vezetői gőzerővel azon munkálkodnak, hogy megmaradjon az NB I-es tagság”. 
Sokat nem kellett várni arra, hogy elérkezzen ez a pillanat. Néhány nappal a bajnokság befejezése után a BKV Előre hivatalosan közölte: a csapat nem indul el az élvonalban. Az NB I-ben megüresedő hely betöltéséről a labdarúgóliga elnöksége dönthet, amely a szabályok alapján a Debrecent kérte fel a nevezésre, és a klub örömmel eleget is tett ennek a felkérésnek. „Nincs pénz, ez a kegyetlen tény. A pálya felújítása és a minőségi játékosok vásárlása jelentős összeget emésztene fel, erre pedig a BKV-nak jelenleg nincs kerete” – idézte a Nemzeti Sport Aba Botondot, a BKV Rt. vezérigazgatóját, aki tehát anyagi okokkal magyarázta a döntés hátterét. Dajka László, a BKV Előrét feljuttató vezetőedző nem fogadta kirobbanó örömmel a visszalépést: „Nem ma jöttem le a falvédőről, úgyhogy nem lepett meg a döntés. Ezzel együtt nagyon elkeseredtem, mert mi mindent megtettünk a sikerért. Egy ilyen határozat után az edző lelkesedése is megkopik. Szerencse, hogy vége a bajnokságnak, hiszen most nehéz lenne felpörgetni a futballistákat…”
A BKV Előrének azóta sem volt élvonalbeli csapata, jelenleg az NB III Keleti csoportjában szerénykedik. A Debrecen pedig – mint említettük – az új évezred legsikeresebb magyar csapata itthon és a nemzetközi porondon is. De ez aligha alakulhatott volna így, ha a BKV-s busz nem engedi el oly előzékenyen az útkereszteződésben a döcögő-pöfögő Lokomotívot.
Veszprémi Linda
Ha akkor kiesnek, ma nem lennének hétszeres bajnokok
Szokásunk szerint megkérdeztük a bennfenteseket az ügyről. Debrecenből a klubot akkoriban működtető cég igazgatója, Makray Balázs
és a csapat egyik sztárja, a válogatott Böőr Zoltán, míg a BKV Előrétől az akkori vezetőedző, Dajka László mondta el a véleményét.
Makray Balázs
„Susmogták, hogy a BKV nem akar majd feljutni, de mi úgy játszottunk, hogy a pályán akarunk bennmaradni. Ugyanakkor az Újpest ellen hat gólt szereztünk, de csak hármat adtak meg, a Sopron ellen a nyolc perc hosszabbítás alatt kaptunk gólt.”
Böőr Zoltán
„Ha akkor kiesünk, biztos, hogy nem lenne most hétszeres bajnok a DVSC, nem jött volna haza Dombi Tibi és Sándor Tomi, nem állt volna össze a későbbi sikercsapat alapja.”
Dajka László
„A debreceni konstrukció működőképes volt, valószínűleg jöttek volna a sikerek amúgy is, csak sok év csúszással. Én nem tudtam elfogadni, hogy nem tesszük próbára magunkat az NB I-ben, ezért a vezetőség döntése után lemondtam.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. szeptemberi számában.)
