Grafika: P. Szathmáry István
Amikor 2011 decemberében szárnyra kapott a hír, hogy Rivaldo a Diósgyőrbe szerződik, a világbajnok, BL-győztes és aranylabdás brazil futballcsillag belépett egy olyan exkluzív klubba, amelynek tagja már többek között Patrik Berger, Carsten Jancker, Hernán Crespo vagy Henrik Larsson is (lásd A legnagyobb fantomigazolások című keretes írásunkat), és amely klubnak csak azok a világsztárok lehetnek tagjai, akikről valaha elterjesztették, hogy valamelyik színvonalas nyugat-európai elitligában futó dicső pályafutásukat a mi szeretett NB I-ünkben kívánják folytatni. Persze egyik pletyka sem változott át szerződéssé, az érintett jobb esetben azon nyomban cáfolta a képtelenséget, gyakoribb esetben szóra sem méltatta a hírt.
A legnagyobb fantomigazolások
A nemzetközi futballsztárok közül nemcsak Massaróról és Rivaldóról terjesztették el, hogy hazánkba jön játszani. Nézzük a további nagy neveket!
Carsten Jancker: A Bayern München korábbi BL-győztes német válogatottjáról 2009 nyarán hírlett, hogy az Újpestbe igazol, a klub vázolta is ajánlatát, de a tankszerű csatár végül nem a lila-fehéreket választotta.
Patrik Berger: A hírek szerint a Ferencváros szerződtette volna 2003 nyarán a cseh Eb-ezüstérmes ex-liverpoolit, ha nincs az utolsó forduló botránya a Debrecen elleni meccsen, ami után nyáron elmaradtak az erősítések.
Mateja Kezsman: 2011 elején egy bulvárlap dobta fel, hogy az éppen szabadúszó, egykori szerb válogatott, háromszoros holland gólkirály a Fradihoz tart. Minden alap nélküli hír volt.
Anders Limpar: A fénykorában az Arsenalban játszó magyar származású svéd középpályás neve is a Fradinál vetődött fel 2000-ben, amikor Torgyán József szerette volna vele erősíteni a csapatot, de csak az egyeztetésig jutottak.
Thomas Hässler: a világbajnok, Eb-ezüstérmes német középpályás ügynöke 2008 nyarán azt állította, hogy a játékosnak két ajánlata is volt a magyar bajnokságból.
HERNÁN CRESPO (képünkön): 2011 nyarán barátja, az új edző, Paulo Sousa csábította a Vidibe az argentint, de maradt Pármában. Sousa pedig csak annyit mondott utólag az ügyről, egy ilyen szintű labdarúgót jelenleg nem képes a Vidi még megszerezni. Ugyanezen a nyáron arról is szó volt, hogy a svéd Henrik Larsson és a norvég John Carew is Székesfehérvárra igazol.
Andrij Sevcsenko, Milan Baros, Nemanja Vidics: hármójuk sorsa abban közös, hogy a fáma szerint ifistaként próbajátékon voltak Magyarországon, de Sevcsenko a Stadlernek, Baros és Vidics a Fradinak nem kellett. Egyikre sincs bizonyíték, vélhetően városi legendákról van szó.
A Rivaldo-ügy kapcsán (aki egyébként végül a magyarnál semmivel sem nívósabb angolai bajnokságban találta meg a számítását) muszáj felelevenítenünk a magyar futballtörténelem első hasonló ügyét, az akkoriban hihetetlenül nagyot szóló Massaro-mítoszt.
1994. december 12-én a Nemzeti Sport címoldalán harsogta világgá a hírt: „Készülőben az évtized legszenzációsabb átigazolása – Massaro: a Milanból a Mecsekaljára”. A lapban pedig olvasható Imre Mátyás interjúja a Pécsi MFC-t pénzügyileg támogató csoport vezetőjével, a Mahir-vezér Tóth Bélával, aki akkoriban fejébe vette, hogy nagycsapatot csinál a Pécsből. Idézzük az interjú legfontosabb részét:
„– Ki lesz a külföldi játékos?
– Massaro – mondta Tóth Béla.
– Valószínűleg a Milan játékosának valamelyik rokonáról van szó.
– Nem, Daniele Massaro jön Pécsre, és a tavaszi évadban nálunk fog futballozni.
– Elnézést a tamáskodásért, de ő azért nem incifinci játékos, aki magyar fizetésért futballozná végig hátralévő idejét…
– A dolog ennél jóval egyszerűbb, bár ugyanakkor bonyolult is. A Milan egy fiatal, argentin középcsatárt kíván szerződtetni, mellette Simonét tartja meg Capello. Így »kézenfekvőnek« látszott, hogy Massaro nálunk töltse a tavaszt…
– Köztudott: Massaro Berlusconi, illetve a miniszterelnök, klubelnök jobbkeze, Galliani kedvence…
– Éppen ezért jöhet létre ez a kölcsön. Jómagam szoros üzleti kapcsolatban állok Berlusconi úrral, ezért pontosan tudom, mik a tervei a csatárt illetően. A következő idényben a Parmához megy majd, és jó formában tartásnak számíthat a megerősödött Pécsben való rendszeres játéklehetőség.
– Igen, de engem még mindig az ár zavar…
– Massaro fizetését továbbra is az olasz klub folyósítja, nálunk csak győzelmi prémiumot és természetesen lakást fog kapni.
– Ilyen kevésért idejönne?
– A jelek szerint igen, Esterházy Márton azért utazott ki Bécsbe a Casino Salzburg–Milan mérkőzésre, hogy előszerződést kössön a játékossal. Ez megtörtént, hivatalosan január 12-étől lesz nálunk az olasz.”
Természetesen nem lett, maradt Milánóban, és a fiatalabbak kedvéért érdemes felidézni, ki is volt ez a monzai születésű csatár, akinek az érkezéséről szóló (ál)hírek ilyen nagy szenzációt keltettek. Nos, habár Daniele Massaro nem volt éppen a kor Cristiano Ronaldója, de valódi sztárfutballistának számított, aki pályafutása során 67 gólt szerzett az akkoriban egyértelműen a világ legerősebb bajnokságának számító Serie A-ban. Nyert négy olasz bajnoki címet, két BEK/BL-serleget, két Interkontinentális Kupát (a klubvilágbajnokság elődje), három európai Szuperkupát, két olasz Szuperkupát, pályára lépett négy BEK/BL-döntőn, stabil kezdőjátékosa volt a világbajnoki ezüstérmes olasz válogatottnak az 1994-es tornán, és mivel 1982-ben is kerettag volt Enzo Bearzotnál, még világbajnoknak is mondhatta magát. És noha 1994-ben már 33 éves volt, nem pályafutása lezárására készülődött, kevesen vádolhatták azzal, hogy úgy focizik, mint egy „öregember”: abban az évben, amikor a pécsi kacsa szárnyra kapott, éppen világbajnoki döntőben játszott, no meg két gólt vágott a BL-döntőben a kor Dream Teamjének, Johan Cruyff Barcelonájának, amelyet a Milan 4–0-ra mosott le a pályáról Athénban.
Csodálkoztak is a telefon mellett Milánóban másnap, amikor Budapestről a Nemzeti Sporttól Imre Mátyás érdeklődött:
„– Jó napot kívánok, Magyarországról, a Nemzeti Sport szer…
– Ne is folytassa, sejtem, hogy Massaro ügyében keres. Mit akar?
– Ezek szerint már Önökhöz is eljutott a hír, hogy állítólag Magyarországra, a Pécs csapatába szerződik.
– Annyian telefonálnak ebben az ügyben, hogy lassan már mi is elhisszük, hogy igaz. Pedig higgye el nekem, egy cseppnyi valóságtartalma sincs az egésznek. Danielének eszében sincs elmenni, jól érzi magát a klubnál, nem tudom, miért kellene Magyarországra igazolnia…”
Nyilvánvaló lett tehát hamar, hogy Massaro nem jön, és Tóth Béla is azonnal visszavonulót fújt. Az üzletember az újságcikk megjelenésének másnapján, december 13-án az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy Massaróról ő nem beszélt senkivel, és semmit sem mondott az esetleges átigazolásról, az újságírók találták ki az egészet. A Pécs elnöksége pedig közleményben cáfolta az olasz sztár érkezését. Mindezek ellenére a közvélemény még heteken át izgalommal várta a híreket, hátha csak figyelemelterelés van, és Massaro tényleg érkezik.
Képzeletben már az Üllői úton vagy Angyalföldön láttuk…
Imre Mátyás elmondása szerint egyébként a Blikknél dolgozó kollégájával, Burkovits Ferenccel Bükfürdőn, egy szépségkirálynő-választáson találkozott véletlenül Tóth Bélával, akkor említette nekik az üzletember Massaro érkezését. (A hír a Blikkben „Ciao Milan, szervusz Pécs” címmel jelent meg Burkovits tollából.) És bár első hallásra hihetetlennek hangzott, nem lehet elfelejteni, hogy a Pécs akkoriban igazolt néhány neves európai játékost, például az akkor már 47-szeres lengyel válogatott, Evertonból érkező Robert Warzychát vagy az osztrák válogatott Richard Niederbachert. Ráadásul azért sem volt kizárható, hogy Tóth Béla igazat mondott, mert Massarónak akkor magyar barátnője volt. Imre Mátyás szerint Tóth Béla nem a levegőbe beszélt Bükfürdőn, komolyan gondolta, amit mondott, csak egyszerűen nem örült annak, hogy idő előtt napvilágra került a szenzáció. A Milan reakciója és Tóth Béla sürgős cáfolata mindenesetre nem ezt sejteti. Mire való volt hát ez a nagy komédia? Vélhetően sohasem fogjuk megtudni, mint ahogy azt sem, pontosan mit és miért mondott az újságíróknak Bükfürdőn, és valójában mit forgatott a fejében.
Montázs a magyar sajtóban: édes álom
Massarót viszont megkérdezték a nevezetes esetről egy jó évtizeddel később, 2005 márciusában, amikor a Milan PR-igazgatójaként Magyarországon járt, hogy bemutassa a Milan Junior Camp programot. A Napi Ásznak Massaro akkor elmondta, hogy sohasem hallott erről a lehetőségről. „Nézze, az olasz foci akkoriban a topon volt, világbajnoki döntőt játszottunk, a Milan pedig bajnokságot és BL-t nyert, így elképzelhető, hogy Magyarországról is érdeklődtek utánam. Az viszont bizonyos, hogy én sohasem hallottam erről, és talán csak egy másik életemben fordult volna elő, hogy Magyarországra jöjjek futballozni, pedig szeretem Magyarországot, bizonyság erre, hogy a barátnőm is magyar, de az önök futballja akkoriban nem volt jó annyira, hogy idejöttem volna.” A Mai Napnak pedig azt is elárulta, hogy ugyan sohasem hallott Pécsről, de elképzelhető, hogy magyar ősei vannak. „Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy valamelyik ősöm innen származik. Emlékszem az első meccsre, amelyet a magyarok ellen vívtunk. Az eredmény már nem rémlik, az viszont igen, hogy mindenhol a Bánfi hajszeszt reklámozták. Azért maradt meg bennem, mert az édesanyámnak is Banfi a vezetékneve. Lehet, hogy magyar vér folyik az ereimben?”
Ezt nem tudjuk, a mi ereinkben viszont igazán felpezsdült a vér 1994-ben a hír hallatán, és akkoriban sok focikedvelő gyerek mély csalódással vette tudomásul, hogy Massaro mégsem jött el közénk. Azóta az ilyen Rivaldo-kacsákat már zsigerből nem hisszük el.
És noha ez a Massaro-sztori némileg elüt a Döglött akták rovat hagyományos témáitól, nincs benne sem bundázás, sem verekedés, igazából még bűntény sem, de talán nem érdemtelenül idéztük fel. Biztosra lehet venni, hogy bármelyik külvárosi kocsmában, ha szóba kerül, hogy valamelyik csapat Rivaldo megszerzéséről hantázik, az asztaltársaságból valaki így szól, hörpintve egyet a kisfröccsből: „Nem rossz sztori, de emlékeztek arra, amikor az volt, hogy a Massaro jön a Pécsbe? Az volt ám a nagy sztori! ”
Hát persze, hogy emlékszünk!
Veszprémi Linda
Tóth Béla médiafogása
Ezúttal is igyekeztünk megszólaltatni az ügy akkori főszereplőit.
Imre Mátyás, aki tálalta a szenzációt a Nemzeti Sportban:
„Bükfürdőn egy szépségkirálynő-választáson voltunk Burkovits Feri kollégámmal, aki akkor már a Blikknél dolgozott. Amikor a buli utáni reggel indultunk haza, a liftnél összefutottunk Tóth Bélával, akit Feri ismert, és elkezdtek beszélgetni. Akkor hozakodott elő, hogy mekkora csapat lesz Pécsett, és jön a Massaro, aki levezetni akar valahol. Ezt megírtuk, én azonban annyira óvatos voltam, hogy egy akkoriban »vörös faroknak« hívott néhány mondatot írtam a cikk végére, hogy ez vélhetően baromság, de Lázár Lajos akkori Nemzeti Sportos főmufti kihúzatta a pécsi kötődése miatt, no meg jóban is volt Tóth Bélával. Aztán az ügynek volt folytatása is, mert amikor Lázár egyszer szabadnapos volt, »odaba…tam« Tóth Bélának, amiért aztán jól megbüntetett az NS akkori vezetősége.”
Lázár Lajos, a Nemzeti Sport akkori szerkesztőségi titkára:
„Nem tudom, hogy Tóth Béla tényleg akarta-e és tudta-e volna szerződteti Massarót. Végül is több neves játékost is Pécsre vitt, Babatunde Fatusit, Warzychát, aztán az osztrák Niederbachert. De szerintem ezt nem gondolta komolyan, érzésem szerint csak nagyzolni akart. Imre Matyi pedig nem jól emlékszik, biztos, hogy nem én húzattam ki a cikke végét, különben sem voltam jóban Tóth Bélával, határozottan rideg és kimért volt a viszonyunk.”
Esterházy Márton, aki állítólag előszerződést kötött Salzburgban Massaróval:
„Én szakmai menedzserként dolgoztam akkor a Pécsnél, tőlem függött, ki lesz az edző, kit igazolunk, ilyesmi. Most már be lehet vallani, hogy ennek a hírnek semmi alapja sem volt, valójában médiafogás volt, amiben a Béla nagyon jó volt. Természetesen nem volt semmilyen előszerződés, ki sem mentem Salzburgba a meccsre. Mindegy, hogy mit írnak rólunk, csak írjanak – ez volt a Béla elve. Tudvalevő, hogy Magyarországon tíz futballrajongóból öt-hat fradista, ha a Nemzeti Sport nem a Fradit rakja a címlapra, azokon a napokon nagyobb a remittenda. Egyszerűen ki kellett találnunk valamit, hogy a Pécs is kerüljön néha a címlapra, Béla ezt találta ki, és be is jött.”
Természetesen az ügy első számú főszereplőjére, Tóth Bélára lettünk volna leginkább kíváncsiak, de a hírhedt Energol-ügyben is feltűnő egykori Mahir-vezérről még korábbi legközelebbi munkatársai sem tudják, hol van, már évek óta teljesen eltűnt a közéletből.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. áprilisi számában.)
