A rendszerváltás utáni nagy össznemzeti lopkodásban (vö.: privatizáció) a gyárakhoz, bányákhoz hasonlóan rengeteg futballpálya is kézen-közön eltűnt, becslések szerint a budapesti pályák 70(!) százaléka. A rombolás egyik első áldozata a híres Taurus-pálya volt, amelynek azért is kitüntetett szerepe van a többi sportlétesítmény között, mert – a Sport Plusz Foci oknyomozó cikksorozatának hála – ennek titka legalább kitudódott.
Az ügy 1995-ben véletlenül robbant ki, egy kispesti belháború tovahúzódó szálaként. A Kispest-Honvéd anyagi gondokkal küzdött, Komora Imre klubigazgató pedig sajtótájékoztatót tartott, amelyben nekiesett a klub első számú vezetőjének, a belga Louis De Vriesnek, hogy milyen rossz üzletet csinált, amikor 1992-ben 130 millió forintért megvásárolta a Taurus-pályát, majd szinte azonnal tovább is adta csekély 12 milliós haszonnal a Plazza Kft.-nek, az új tulaj pedig 330 milliót kasszírozott rajta, azáltal, hogy az értékes területet kiadta multicégeknek, amelyek pillanatok alatt be is építették, megnyitva rajta üzleteiket. Komora kimondva-kimondatlanul a belgán kérte számon a mintegy 200 milliós „különbözetet”, majd belső vizsgálat kezdődött a klubnál, ezzel párhuzamosan pedig a Sport Plusz Foci oknyomozása, amelynek végén kiderült, hogy a belga legfeljebb balga volt, nem tolvaj, és az események mögött az év legkifundáltabb pénzügyi tranzakció-sorozata áll, amelynek szálai mind egy emberhez vezetnek. Ő Bálint László, az FTC egykori 76-szoros válogatottja, volt szövetségi kapitány, a Honvéd elnökségi tagja.
A „Báró” volt az első játékos, aki a Kádár-korszakban nyugatra igazolhatott, és pályafutása befejezése után szinte azonnal üzletembernek állt („már akkor elegánsan öltözködött, amikor még a szakadt ruha volt a sikk”, mondták egyszer róla). A privatizáció idején előbb a Fradit próbálta eladni, de mivel az Üllői úton nem tartottak igényt a szolgálataira, a Honvédhoz szegődött, és sikerült is befektetőt találnia a Honvédelmi Minisztériumról 1991-ben levált, súlyos anyagi gondokkal küzdő klub számára Louis De Vries személyében, aki egymillió dollárral (akkori árfolyamon 75 millió forinttal) támogatta a piros-feketéket. 1992 márciusában így megalakult a klub futballszakosztályát működtető Kispest-Honvéd Futball Club Kft., amelyet intéző bizottság irányított, négytagú elnökséggel. A szavazati jog 51:49 százalék arányban oszlott meg, a többségi oldalt De Vries és Bálint (!) képviselte, valamint a főnökség tagja volt még Benkő László klubelnök és Kozma Mihály klubigazgató.
1992 nyarán Bálint a következő ajánlatot teszi a Honvéd elnökségének: tudomása van róla, hogy egyes cégek nagyon érdeklődnek a X. kerületi Taurus-pálya területe iránt, de bárkinek nem adja el az önkormányzat, viszont egy patinás sportklub szerencsét próbálhat. Bálint meggyőzi az elnökséget, hogy a pálya továbbadásával garantáltan öt-tíz milliót is kereshet a klub, ami nagy segítség lehet azokban a szűkös időkben. 1992. szeptember 1-jén a Kispest-Honvéd Kft. taggyűlési határozatot hoz a Taurus-pálya megvásárlására, a tagok aláírásukkal szentesítik, hogy attól fogva a kft.-vel kapcsolatos minden jog De Vriest illeti meg (ezért gyanakodott rá Komora), és még ugyanezen a napon De Vries meghatalmazza Bálintot a tárgyalások folytatására és a szerződések megkötésére. A pálya végül 130 millió forint és egy Halas utcai csereingatlan ellenében lesz a Honvédé, a törvény szerint ugyanis ha valaki sportlétesítményt vásárol, és azt a továbbiakban más célokra használja, akkor köteles sportpályát építeni helyette, vagy olyan területet biztosítani, amelyen futballpálya építhető. Ennyi pénze persze a Honvédnak nem volt, ezért kölcsön kellett kérnie, de érdemes is volt, hiszen amint híre ment, hogy a Honvéd kezébe kerülhet a terület, az Aral és a McDonald’s már be is jelentkezett a kispestieknél, hogy amennyiben így lesz, 180 millióért megvennének belőle egy nyolcezer négyzetméteres darabot, amely az összterületnek alig negyede. Nagy üzlet néz ki, mindenképpen kölcsönre van tehát szükség, és ekkor jelentkezik egy addig ismeretlen cég, a Plazza Kft. (amely mindössze egymillió forint tőkével akkoriban alakult), és visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a Honvédnak: összehozza a klubot működtető kft.-t az R. A. Trade céggel, amely ad kölcsönt, valamint csereingatlant biztosít az üzlethez (ez a Halas utcai, ahol futballpályának kellene épülnie, valójában egy szántóföld), és cserébe azt kéri, hogy a Honvéd a Taurus-pályának csak az egynegyedét vegye meg, azt, amelyik a McDonald’snek és az Aralnak kell, a háromnegyed részéről pedig mondjon le a Plazza javára.
Az üzlet létre is jön, az R. A. Trade átutal 130 millió forintot a Honvéd Kft.-nek, plusz tízmillió forint sportpályapótlási összeget, továbbá ötmillió áfát és 6.5 milliót átírási illetékre, vagyis összesen 151.5 millió forintot. Cserébe a Honvéd Kft. fizetési kedvezményezettként jelöli meg az R. A. Trade-et, vagyis vállalja, hogy a pálya továbbadása esetén a pénzt kamatostul visszafizeti az R. A. Trade-nek, de ne feledjük, ekkor már a birtokában van a két multicég 180 milliós vásárlási szándéknyilatkozata. Aztán 1993 márciusában az Aral és a McDonald’s meg is veszi a kft.-től a telket, a Honvéd visszafizeti a kölcsönt az R. A. Trade-nek, és így marad a Honvéd kasszájában 12 millió forint haszon. A Plazza Kft. haszna viszont csaknem 400 millió, mert szinte azonnal értékesíteni tudta a maga 75 százalékát, és a Taurus-pálya helyén gombamód nőnek ki a különböző boltok, üzletek.
A Sport Plusz Foci munkatársait először az gondolkodtatta el, hogy a Honvéd miért elégedett meg az „apróval”, miért mondott le a várható busás haszonról a Plazza Kft. javára, hiszen sportklub volta miatt megkerülhetetlen tényező volt a tranzakcióban, és vajon honnan sejthette az R. A. Trade, hogy bombaüzlet kölcsönadnia? Csak nincs személyi átfedés a cégek között? A gyanú megerősödött, amikor az üzleteket felkeresve kiderült, hogy a Kaiser’s-től kezdve a Renón át a Bauweltig minden cég Bálinttal tárgyalt, holott ők már a Plazzától vették a területet! És szép sorban kiderült minden: előbb az, hogy az R. A. Trade ügyvezető igazgatója nem más, mint Bálint László. Aztán az, hogy a Halas utcai csereingatlan is korábban Bálinté volt. A Cegléden bejegyzett Plazza Kft. vezetőjéről, Gyura Benőről pedig az, hogy ő Bálint édesapja.
Röviden tehát: Bálint László (Kispest-Honvéd Kft.) adás-vételi szerződést kötött Bálint Lászlóval (Plazza Kft.), majd ugyanezt tette Bálint Lászlóval (R. A. Trade). Bálint László a Kispest-Honvéd Kft.-nek a Bálint László vezette R. A. Trade Kft. révén 12 milliós hasznot hozott. A további, mintegy 300-400 millión Bálint László (Plazza Kft.) és Bálint László (R. A. Trade) osztozott. De Vries, Benkő, Kozma, Komora az újságból tudott meg mindent, és csak pislogtak, mint hal a szatyorban. De semmit sem tehettek, hiszen ha erkölcsileg támadható is az őket alaposan megvezető Bálint tette, jogilag aligha.
Miután minden kiderült, Bálint is megszólalt, cseppet sem bűnbánóan: „A Taurus-pálya projekt az én szellemi termékem, én találtam ki, én szereztem meg a végrehajtáshoz szükséges eszközállományt. Jogom volt bármelyik cégnek felajánlani megvalósításra. Felajánlottam a Kispest-Honvéd Kft.-nek, amelynek ebből tizenkét millió tiszta haszna lett.„
Így van, tulajdonképpen mindenki nyert a bolton. Már megint csak a futball veszített.
Veszprémi Linda
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. júliusi lapszámában.)
