Szöveg Veszprémi Linda Grafika Hudi Dániel
Az 1986-os világ- és a 2016-os Európa-bajnokság közötti három évtizedben egyetlen jelentős felnőtt tornára sem jutott ki a válogatott, így különösen fájdalmas, hogy ezen időszak messze legígéretesebb csapata, az 1996-os atlantai olimpiára Dunai Antal irányításával kikerülő, szépreményű együttes is végül összeomlott a tengerentúli játékokon. Nem is a három csoportmeccs elvesztése (Nigéria 0–1, Brazília 1–3, Japán 2–3) okozott igazán csalódást, hanem az, hogy ez a világverseny sem telt el a korábbi évtizedekben is rendre jellemző vezetői melléfogások, elkerülhető konfliktusok, belső viszályok nélkül. Döglött akták rovatunkban két fejezetet is szenteltünk már az atlantai eseményeknek, felidéztük, hogy a túlkorosként behívott klasszis középhátvéd, Telek András az olimpia helyett végül inkább az esküvőjét választotta (FFT, 2010. november), és azt is, hogy a szövetségnek nem sikerült tisztességes premizálási rendszert kidolgoznia az olimpiára, és a bónuszokról az első meccs előtti éjszakán (!) ültek le tárgyalni a játékosokkal (FFT, 2014. március).
Érdemes azonban kivesézni még egy megosztó epizódot az atlantai játékok futballtornájáról: Dunai a Nigéria elleni első meccs előtti napon kitette a keretből, hazaküldte a védelem két oszlopát, a kijutásban elévülhetetlen érdemeket szerző Hrutka Jánost és Mátyus Jánost. (A tornára 18 tagú keretet lehetett nevezni, de az olimpiai faluba 20 játékos költözhetett be, és adott határidőig kellett 18-asra szűkíteni a végső listát.) Az olimpia 25. évfordulója apropóján a közelmúltban a Magyar Nemzetnek interjút adó Lendvai Miklós is szóba hozta ezt a témát, így fogalmazva: „Végezetül volt még valami, ami nagyon nem kellett volna. Olyan játékosok kerültek be a keretbe, akik az olimpia felé vezető úton nem voltak velünk. Kimaradt két alapember, Mátyus János és Hrutka János, a Rudi, őket hazaküldték Orlandóból. Senki sem értette, hogy miért. A brazilok ellen én játszottam belső védőt. Én, aki világ életében középpályás voltam.” Merthogy a magyar csapat második, brazilok elleni meccsén a két belső védő közül Dragóner Attila megsérült, Sebők Vilmost pedig kiállították, így Lendvainak kellett visszalépnie a középpályáról, az utolsó, japánok elleni találkozón pedig már a Molnár Zoltán, Lendvai Miklós kettősnek kellett helytállnia a védelem tengelyében. Nyilván minden döntést idővel lehet csak megítélni, és ez ügyben utólag egyértelműen kijelenthető: hiba volt a szakmai stáb részéről a torna rajtja előtt épp két védőt hazaküldeni, hiszen hamar védőhiány lépett fel a csapatnál, és ez végzetesnek bizonyult.
A kérdés tehát az: miért éppen nekik kellett menniük, miért ők estek áldozatául az utolsó keretszűkítésnek? A legilletékesebb, Dunai Antal ezt felelte erre lapunknak: „Az az igazság, hogy mindketten sérültek voltak. Nemcsak én láttam így, remek szakemberek voltak a stábomban, mint Bene Ferenc, ő is úgy látta, hogy Hrutka János és Mátyus János sem teljesen egészséges. Tudom, hogy borzalmasan fájhatott nekik a döntésem, én magam is átéltem, hogy elutaztam egy olimpiára, de egy percet sem játszottam, így nem kaptam aranyérmet sem, mint a csapattársaim, tehát tudom, hogy mit érezhettek – de sérültek voltak.” Ez tehát a hivatalos válasz. Ugyanakkor a felkészülési mérkőzések során ők ketten szinte mindig játszottak, és az edző még az első meccs előtti napokban is minden beharangozóban velük számolt a védelemben, Hrutkával belül, Mátyussal a balhátvéd posztján. Megkeresésünkre Mátyus János megerősíti Dunai szavait. „Valóban sérült voltam, már úgy mentem ki Amerikába. Az Achilleszemmel volt probléma, később, novemberben meg is kellett műteni. A felkészülés során a mexikói túrán nem játszottam, Hondurasban már igen, de nem ment olyan jól a játék.”
Hrutka János szavai azonban már némiképp árnyaltabb képet festenek. „Mátyus Janival bekerültünk a szűk, tizennyolcas keretbe – fogalmazott lapunknak 2016 júniusában adott interjújában. – A rajt előtti napon megérkezett az MLSZ-ből néhány úriember. Másnap délelőtt, amikor szabadidőnkben csocsóztunk és biliárdoztunk a többiekkel, odajött hozzám Dunai Antal, hogy szeretne velem beszélni. Közölte, nagyon sajnálja, nem az ő döntése, de Jani és az én helyemre Bükszegi Zoli és Herczeg Miki kerül, azaz két támadó a két védő helyére.” A prémiumvitáról szóló, 2014-es Döglött akták-fejezetben pedig azt is hozzátette: „Magyarázatot nem adott, és azt mondta, hogy ez nem az ő döntése, de úgy érzem, csapatkapitány-helyettesként többet érdemeltem volna ennél, különösen azért, mert Janival sokat tettünk a kijutásért. Van elképzelésem, hogy mi állhatott a háttérben, de ezt nem tudom bizonyítani, megtartom magamnak.” A Nemzeti Sport korabeli számában pedig azt nyilatkozta: „Egyébként amikor Anti bácsi behívatott bennünket, elmondta, hogy maximálisan elégedett az edzésmunkánkkal és a hozzáállásunkkal, de sajnos, meg van kötve a keze”
Mivel a döntés meglehetősen érthetetlen és rejtélyes volt, talán nem csoda, hogy a legelképesztőbb híresztelések is szárnyra kaptak, ezek közül több a média fősodrába is belekerült. A Nemzeti Sport is megírta a pletykát, hogy a két játékosnak azért kellett távoznia, mert összeverekedtek, ám ezt mindkét érintett rögvest cáfolta, mondván, hogy a legjobb barátok, és még sohasem verekedtek egymással. A Sport plusz pedig „beépített emberének” információjára hivatkozva arról írt: a két játékos még a tatai edzőtáborból kiszökött diszkóba, ezért kellett „bűnhődniük” – de ha így lett volna, aligha hisszük, hogy egyáltalán elutazhattak volna az Egyesült Államokba. A Nemzeti Sport azt is megírta, hogy a híresztelések szerint lázadás volt a táborban a két játékos hazaküldése miatt. „Állítólag zendülés tört ki a floridai főhadiszálláson, néhány játékosunk – egészen torzan értelmezett betyárbecsülettől vezérelve – harcosan kiállt a Dunai mester által hazairányított Hrutka és Mátyus mellett, pontosabban »valakik« vették maguknak a bátorságot, hogy felülbírálják a szövetségi kapitány döntését – idézzük a sportnapilap 1996. július 21-i számát. – Egy szót sem hittünk az egészből, mindazonáltal »ugrasztottuk« napi munkáját már bevégzett Lakat T. Károly kollégánkat, hogy másodjára is tegye meg a szállodája és a Florida University közti nyolcvan kilométeres utat. Megtette… Megérte. Ottani idő szerint pontban három órakor beszélt a teljesen elképedt Dunai Antallal. Az olimpiai futballcsapat főnöke állítja, hogy a keret egyetlen tagja sem járt nála, hogy protestáljon a kötelező keretszűkítés, vagyis Hrutka és Mátyus hazaküldése ellen. »Ha bármelyikük ilyesmire vetemedett volna – zárta háttérinformációját Dunai –, már csomagolhatna, mert biztos, hogy kizárom a keretből. Nem hazaküldöm, mint Hrutkát és Mátyust, hanem hazazavarom«.”
A FourFourTwo magazin egyébként az olimpiára utazó küldöttség egyik, neve elhallgatását kérő tagjától úgy értesült: az egyik stábtagnak túlságosan nagy volt befolyása Dunai Antalra, és ő lobbizta ki, hogy az egyik támadójátékos kerüljön be a keretbe Hrutka vagy Mátyus helyett.
KÉNYSZERLUXUS
A bizarr atlantai – orlandói – események közé tartozik, hogy a végső keretből kitett két fiatal játékosnak el kellett hagynia az olimpiai falut, néhány napra be kellett költöznie egy szállodába, majd egyedül hazajutnia a viszontagságos Orlando– Atlanta–Bécs–Budapest útvonalon. „Orlandóból Miamiba utazott a csapat a második meccsre, minket Janival egy orlandói szállodában hagytak pénz és felügyelet nélkül. Jól emlékszem arra, hogy édesapám is mennyire kiborult emiatt” – panaszolta lapunknak adott korábbi interjújában Hrutka János. Lapunk megkeresésére erre Magyar Zoltán csapatmenedzser azt felelte: „Sajnos akkor még nem volt olyan nagy stáb egy válogatott mellett, mint manapság, nem volt kapacitás arra, hogy adjunk melléjük egy embert, de hogy jó szállásról gondoskodtunk számukra, az is bizonyítja, hogy ott voltak elhelyezve, ahol a FIFA főhadiszállása is volt”.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. májusi számában.)
