Grafika: P. Szathmáry István
Az 1989-es rendszerváltást követő, privatizációnak nevezett őskáoszban, az „eredeti tőkefelhalmozás” időszakában bizony, a magyar futballban is jókora zsákmányra lelhettek azok, akik a zavarosban halásztak. Magazinunk 2011. júliusi számának Döglött akták rovatában már feldolgoztuk, hogy egy volt szövetségi kapitány, Bálint László 1995-ben miként vágott zsebre 200 millió forintot azáltal, hogy a Honvéd elnökségi tagjaként saját cégének kijátszotta a Taurus-pályát, amelyet aztán hússzoros haszonnal adott tovább multicégeknek.
De hát nemcsak szövetségi kapitányok szeretik a közvagyont saját felhasználás céljából pártfogásuk alá venni, a szövetségi elnöktől sem áll távol ez az ősi késztetés. Itt van mindjárt Laczkó Mihály egykori MLSZ-elnök esete. A szocialista gazdasági berendezkedés lehetőségei mellett meglehetősen sikeres Magyar Kábel Művek vezérigazgatója 1989 és 1994 között volt először a labdarúgó-szövetség első embere, nem éppen nagy sikerrel. A medgyesbodzási születésű matematikatanár, okleveles vegyészmérnök, filozófia szakos bölcsész, aki ráadásul kémiai technológiából doktorált, első regnálása öt éve alatt elfogyasztott hat szövetségi kapitányt (Bicskei Bertalan, Mészöly Kálmán, Glázer Róbert, Jenei Imre, Puskás Ferenc és Verebes József) minden siker nélkül, és azáltal, hogy sem az 1990-es és 1994-es vb-re, sem az 1992-es Eb-re nem kvalifikált válogatottunk, ő lett az első MLSZ-elnök, akinek hivatali időszakában nem sikerült kijutni három, egymást követő tornára. Ebben a periódusban kapott ki Magyarország még Izland amatőrökből álló csapatától is (hej, ha lettek volna akkoriban internetes mémek, milyen jól szórakoztunk volna!), és a nemzeti együttes egészen a 77. helyig csúszott vissza a világranglistán.
Az elnök túl sok időt és energiát nem szentelt a futballra, sokszor hetekig egyáltalán nem foglalkozott a szövetség tennivalóival, mondván, nem ér rá a kábelgyári privatizáció bokros teendői közepette. De miközben a kábelgyárhoz dőlt a pénz, és a cég egyre csak hízott, az MLSZ-ben uralkodó káoszra jellemző, hogy minden előkészítés nélkül elutazott a válogatott egy közép-amerikai túrára, amely utóbb „a dilettantizmus tíz napjaként” vonult be a magyar futballtörténelembe – talán egyszer ezt a döglött aktát is leporoljuk rovatunkban. Az 1994. június 1-jén Hollandiában elszenvedett 7–1-es vereséget követően szinte megkönnyebbülve mondott le az elnöki tisztségről Laczkó, aki maga is elismerte, hogy az utóbbi hónapokban egyáltalán nem jutott ideje a futballal foglalkozni (a szövetség elnökeként…), egyébként is elege van az állandó közszereplésből, a felhajtásból, az újságírókból és a számonkérésekből, és mindenki legnagyobb örömére szépen visszament privatizálni. A futballbarátok pedig reménykedni kezdtek, hogy a magyar labdarúgás történetének addigi legeredménytelenebb korszaka ezzel véget is ér.
A Caola vezérigazgatója, Benkő László váltotta őt a szövetség élén, de másfél év után ő is bedobta a törülközőt, ám ennél jóval nagyobb meglepetést keltett, hogy a posztért 1995 decemberében újra ringbe szállt a korábban minden tekintetben alkalmatlannak bizonyult Laczkó Mihály. „Okultam az első elnökségem hibáiból. Most minden más lesz” – mondta szavazatgyűjtő kampányának kezdetén, és láss csodát, 1996 februárjában biztos győzelmet aratott, ismét ő lett a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke.
Senki sem értette, mi ezzel a célja. Egészen addig, amíg az MLSZ neki nem látott új székházat keresni magának. Addig a Népstadion – mai nevén Puskás Ferenc Stadion – második emeletén húzta meg magát a szövetség 22 alkalmazottja (a Vadász utcai székház 1950-es államosítása után, több évtizedes bolyongást követően, borsos díj ellenében), de sikerült találniuk egy olyan ingatlant, amely minden tekintetben megfelelt az igényeiknek, pláne úgy, hogy Czékus Lajos MLSZ-főtitkár kérésének megfelelően alakították ki. A fővárosi Római-parton álló, a Királyok útja 141-143. szám alá bejegyzett új székház egy korábbi hatalmas, 4382 négyzetméteres üdülő volt. Az MLSZ a tulajdonostól, bizonyos K. György kft.-jétől bérelte öt évre 90 millió forintért (egy korabeli Czékus-nyilatkozat szerint még ennél is többért, évi 22 millióért) az ingatlant. Ez persze nem elítélendő, annyiért bérel magának székházat az MLSZ, amennyiért akar, csakhogy… Csakhogy K. György ezt az ingatlant alig néhány hónappal korábban vásárolta meg 22 millió forintért, na kitől? Hatásszünet. Tádám: a Magyar Kábel Művektől! Vagyis: a Laczkó Mihály által vezetett kábelgyár eladta K. Györgynek 22 millió forintért a nyaralót, amelyet aztán K. György azonnal bérbe adott 90 millióért a Laczkó által vezetett MLSZ-nek. Ráadásul a szövetség előre kifizette a teljes összeget. Távol állna tőlünk a feltételezés, hogy az így szerzett tiszta haszonból K. György az összeg túlnyomó részét a Kábelgyár vezetőinek (vezetőjének?) osztotta vissza, vagy éppen az ő megbízásukra szerepelt az ügyben szükségszerűen közbeiktatott szereplőként, ha a Sport plusz foci cikkéből nem derült volna ki, hogy ez a bizonyos K. György egy Vágóhíd utcai panellakás lakója, és hát még a privatizáció korában is ritka volna, ha egy „panelproli” 22 millióval a zsebében rohangál ingatlanokat vásárolni („Az nem számít, ki hol lakik. Attól még lehet valaki nagyon gazdag” – mondta Laczkó). Rövidesen aztán az is kiderült: K. György kft.-je, a K. és Társa Kft. a Kábelgyár területére van bejegyezve! Csempéző cég, a dolgozói csempéznek mindent a Kábelgyár területén.
Czékus Lajos főtitkár aztán Bocsák Miklós A 0–6-tól az 1–7-ig című könyvében nekiveselkedik, és elmagyarázza, hogy ez a bérlés milyen bölcs döntés volt az MLSZ részéről. „Korábban ugye a Népstadion épületében béreltünk irodát. A folyamatos leértékelődés miatt valutában szabtuk meg a bérleti díjat, ami az átszámítás után 1996-ban már a harmincmilliót közelítette. Ehhez képest, amit a római-parti üdülőért fizetünk, nagyon kedvező összeg.” Amikor a könyv szerzője rákérdezett, hogy mégis miért nem közvetlenül az MLSZ-nek adta el a Kábel Művek az ingatlant, ha már egyszer ugyanaz az ember vezeti mindkettőt, Czékus azt mondta: „Nézze, ezt a Kábel Művek már két és fél éve eladta a magánvállalkozónak, akkor még nem merült fel, hogy nekünk kell egy jó épület, úgyhogy erről akkor lemaradtunk.” Ezt 1996 nyarán mondta a főtitkár, de Kövesdi Viktor újságíró utánanézett, és kiderült, hogy nem két és fél éve adta el a gyár az üdülőt, hanem 1996 februárjában. De miután a hazugságra fény derült, Laczkó Mihály mosta kezeit. Meglobogtatta az ingatlanhivatal bejegyzését, amely egyértelműen bizonyította, hogy neki semmi köze az egészhez, hiszen az MLSZ 1996. február 22-én bérelte ki K. Györgytől a nyaralót, márpedig akkor még nem ő volt a szövetség elnöke. Ugye, kitalálják, hogy mikortól volt ő? Természetesen február 23-tól.
Nekünk azonban erős a gyanúnk, hogy mindenki azért mégsem járt jól ezzel a kifundált székházügylettel. Mint Czékus Lajos visszaemlékezéseiből kiderül (FourFourTwo magazin, 2012. februári szám, Még ne oltsd le a lámpát… című rovat), nem volt ez az épület olyan tökéletesen alkalmas székháznak. „Az 1997-es zöldár egy kicsit engem is híressé tett. A római-parti székházunkat körbevette a folyó, mindenkit hazaküldtem, a Királyok útjáról ladikkal jártam be a munkahelyemre. Egyszer felhívtak a Rádiótól, egyenes adásban érdeklődtek, mi van az MLSZ-ben, én meg azt válaszoltam, ketten vagyunk a székházban, én és a Duna.”
És K. György sem biztos, hogy vállalt ezek után közvetítői szerepet privatizációs ügyletekben, hiszen az MLSZ-székházváltás hátterét megvilágító újságcikkek megjelenése után néhány nappal az utcán rálőttek…
Veszprémi Linda
Nem emlékeznek K. György vezetéknevére
Ezúttal is megkérdeztük azokat, akik mindennél többet tudhatnak az ominózus ügyről.
Elsőként mindjárt Laczkó Mihályt.
„Először is, ezt a területet már nem a Magyar Kábel Művek adta el, hanem a Siemens, amely a privatizáció után megszerezte a többségi tulajdont. Semmit sem lehetett volna eladni a Siemens igazgatótanácsának engedélye nélkül – más kérdés, hogy én is tagja voltam az igazgatótanácsnak, félreértés ne essék. Nemcsak ezt az egy ingatlant értékesítette akkoriban a piacon a cég, ekkor adták el a budafoki gyárrészleget, a balatonfüredi üdülőt és még vagy ötven másik területet is, de csak ez szúrt szemet mindenkinek. Én csak vittem pénzt az MLSZ-be, nem hoztam el onnan egy fillért se. Nagyon nehéz körülmények között tengődött akkoriban a szövetség, egyetlen forint állami támogatást sem kaptunk. Ezt a székházat szinte fillérekért béreltük, és nagy szükség volt rá. Bocsák Miklóst és Gyárfás Tamást (akkoriban a Sport plusz foci és a Nap-Kelte szerkesztője – a szerk.) be akartam perelni, mert rengeteg hazugságot összeírtak rólam, ami arra vezethető vissza, hogy korábban összevesztem Gyárfással a bajnoki meccsek tévés közvetítési jogán. De aztán nem pereltem, mert kaptam Bocsák és Gyárfás aláírásával egy levelet, amelyben elismerik, hogy nem írtak igazat, és bocsánatot kérnek. Sajnos nem tudom már, hogy hová tehettem el, pedig jól mutatna az újságban is. Hogy ki volt az a K. György? Már nem emlékszem.”
Czékus Lajos, az MLSZ akkori főtitkára:
„A kérésemnek megfelelően alakította át a tulajdonos a volt kábelgyári üdülőt az MLSZ számára. Nagyon le volt gatyásodva az épület, és csodálatosan felújította, abszolút megérte ilyen feltételekkel bérbe vennünk. Korábban az OTSH-tól béreltük a Népstadionban az irodákat, az sem volt olcsóbb. Hülyeség, hogy kilencvenmilliót fizettünk volna, háromszázötven millió volt az éves költségvetésünk, ebből nem költöttünk volna ennyit székházra. Meg lehetne nézni az MLSZ-ben a pontos dokumentumokat erről, de sajnos már nincsenek meg. Lényeg, hogy nagyon kevés pénzből gazdálkodtunk, mert nem volt állami támogatás. Előbb azzal hitegetett minket a kormány, hogy majd a totóbevételekből jut nekünk is, de abból sem lett semmi.”
Bocsák Miklóstól elsősorban azt kérdeztük, igaz-e, hogy levélben kért bocsánatot Laczkó Mihálytól, és valóban igaztalan dolgokat írt-e róla.
„Halvány gőzöm sincs. Annyi más üggyel foglalkoztam már azóta, hogy nem emlékszem ennek a részleteire. Nehezen tudom elképzelni, hogy létezik ilyen bocsánatkérő levél, de tényleg nem tudom. Hogy ki az a K. György? Látja, már arra sem emlékszem. Amúgy nem volt nekem semmi különösebb bajom ezzel a szegény Laczkó Misivel, ő sem volt rosszabb MLSZ-elnök, mint a többi.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. októberi számában.)
