Szöveg Veszprémi Linda
Rovatunkban immár nyolcvanadik alkalommal bizonyítjuk, hogy a magyar labdarúgás több mint száz éve alatt mennyi bűnözőt és gazembert vonzott. E tekintetben már csak a magyar úszósportban rosszabb a helyzet. Az uszodák gőztől félhomályos, langymeleg világában sok gyomorforgató szodomista bűn maradt feltáratlan, a leleplezett esetek is vélhetően csak a jéghegy csúcsát jelentik abban a közegben, amelyben nemi erőszaktevő szövetségi kapitányok, gyerekverő és -simogató edzők, abszolutista módszerekkel dolgozó elnökök húzhatják meg magukat.
A közös keresztmetszet: Zemplényi György. Minden idők talán legnagyobb magyar szélhámosa (gaztetteit felsorolni az egész magazin is kevés volna, a ’90-es években két teljes könyvbe is alig fért bele, a terjedelmes bűnlajstrom kivonatát lásd keretes írásunkban – a szerk.) a sportban elsősorban a Magyar Úszószövetség elnökeként vált hírhedtté, ám a futball világa sem úszta őt meg: 1986 és 1992 között az MTK labdarúgócsapatánál volt előbb intéző, aztán az ificsapatok, majd a felnőtt együttes menedzsere.
Vállaltan homoszexuális volt, és azt is tanúk sokasága erősítette meg, hogy kimondottan vonzódott a fiatal fiúkhoz. Kárpáti Tamás Zemplényi, illetve a Bednárik Imre, Vajda Péter szerzőpáros által jegyzett Bukóforduló – A Zemplényi dosszié címet viselő könyvben is hosszasan esik szó például arról, hogy a dúsgazdag Zemplényi elképesztő összegekkel támogatta a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetét (ahol fiatalon maga is raboskodott). Mivel a rendszerváltás hajnalán a börtönök is alamizsnán tengődtek, az intézetvezetők nagy örömmel fogadták a civil támogatókat, Zemplényinek pedig egy idő után szabad ki- és bejárása volt a tököli intézetbe. Folyamatos támogatásaiért cserébe az általa kiválasztott fiatalokat egy-egy éjszakára kivihette a börtönből és a Béke Szállóban szállásolta el őket – gondolhatjuk, milyen céllal. (Amikor ez kiderült, azt dr. Vörös Ferenc börtönigazgató állása bánta.)
Nos, erősen gyanítható, hogy az MTK-hoz is hasonló jellegű késztetései vezették. Elnézést a hasonlatért, de igazi cukros bácsi módjára került a kék-fehérekhez, Valuch Ernő, a futballcsapat technikai vezetője így emlékszik a kezdetekre: „Egy meccs után teljesen ismeretlenül tortát küldött a csapatnak. Nem tudtuk, honnan jön, mit akar, egyszerre csak itt volt.” (Valuch később Zemplényi üzlettársa is lett az Idea Tours utazási irodánál, 11.2 százalékos törzstőkével szállt be az üzletbe, de Zemplényi természetesen átverte őt is, négymillió forintja bánta.) Maga Zemplényi egyébként úgy nyilatkozott, hogy egy ízben a Fészek Klubban találkozott véletlenül Blumi bácsival, alias Bakos Antallal, az MTK legendás intézőjével, és tőle kapott kedvet ehhez a munkához (miközben multimilliomos volt…), no meg a „Mágus”, Verebes József edző lelkesedése is magával ragadta.
Hasonló módon már csak az MTK ifista játékosaiért rajongott. A visszaemlékezések szerint szemmel láthatóan szívesen töltötte velük az időt az öltözőben, az MTK egyik vezetője szerint pedig nem létezett olyan külföldi ifitorna, amelyen Zemplényi ne dugott volna minden gyerek zsebébe néhány ezrest – abban a korban, amelyben felnőtt munkások kerestek ennyit havonta.
Intézőből aztán hamar az ifisták, majd a felnőttcsapat menedzserévé vált.
Zemplényi György úszómenedzser nyilatkozik a sajtónak a XXV. Nyári Olimpiai Játékokon Barcelonában
Akkoriban egyetlen sportegyesületnek sem volt egy vasa sem, ő pedig pénzt vitt az MTK-hoz, méghozzá nem is keveset. A klub idősebb szurkolóit valósággal az ujja köré csavarta, mézes-mázos modorával hamar megkedveltette magát. Persze, a rongyrázás ekkoriban sem állt távol tőle, 1990 októberében például helikopterrel érkezett az MTK meccsére. „Mit csináljak, taxisblokád van, valahogy ki kellett jönnöm” – magyarázkodott.
Sokan már-már a legendás klubalapító, Brüll Alfréd utódjaként tekintettek rá. Nem tartozik közéjük Nagy László, a kék-fehérek akkori ügyvezető igazgatója, aki Kárpáti Tamás könyvében így fogalmazott: „Alapvető tévedés, hogy Brüll Alfréd habitusa hasonló volt Zemplényi Györgyéhez. Brüll a saját gyárának profitját úgy fordította az MTK-ra, hogy közben ő nem akart keresni a klubon. Szívesen tesznek egyenlőségjelet közéjük a legprivátabb szférába tartozó vonzódások miatt is, de ez mindenkinek a magánügye. Annyi bizonyos, hogy zavaros hitelügyletek, sikkasztás gyanúja, mások becsapása Brüllnél szóba sem jöhetett […] A társadalmi átalakulásnak sok vesztese van, például a kultúra, az egészségügy és a sport. Megszűnt a régi központi ellátási és irányítási rendszer, és az új, még fel nem épült gazdaság nem tudja eltartani a sportot. Kényszerhelyzetben tárt karokkal várnak minden vállalkozót, akinek szponzori elképzelései nem mindig párosulnak tiszta szándékkal. Az volt az álláspont: mindegy honnan, csak jöjjön a pénz.”
Egy neve elhallgatását kérő fotóriporter mesélte az FFT-nek az alábbi történetet Zemplényiről, amely talán rávilágít, miért is volt neki ez olyan jó „üzlet”:
„Egyetemista koromban hobbiból gyakran jártam NB I-es csapatokhoz, így az MTK-hoz is fotózni. Épp bajnok lett a csapat Verebessel, nagy volt az öröm. Egyszer csak Zemplényi fordult hozzám és kért meg arra, hogy készítsek róla pár fotót az általa kiválasztott MTK-s játékosokkal, de ne szóljak senkinek erről, a képek ne kerüljenek nyilvánosságra és kópiát se készítsek. A zsebembe nyomott három- vagy négyezer forintot, mondani sem kell, mekkora pénz volt az akkoriban egy egyetemistának. Készült pár fotó a pályán különböző beállásokban, de nem keltett bennem gyanút, hogy mindegyiken átölel egy-két játékost a menedzser vagy a vállukra teszi a kezét. Azt már kicsit furcsállottam, hogy olyan képet is kért, hogy hét kiválasztott játékossal az edzői szobában is kapjam le őket. Ő ült egy széken, és köré csoportosultak a fiatalok, némelyek félmeztelenül, volt ott ifista játékos is. Az pedig már kiváltképp gyanús volt, amikor később azzal fordult hozzám: ha akarok egy tetemes összeget keresni vagy akár egy profi fényképész-felszerelést kapni, menjek el velük egy helyre, ahol nagyon kellemes lesz a társaság, remek fiúk lesznek ott – így fogalmazott –, készítsek pár intim képet és ha akarok, be is szállhatok a mókába… Nem akartam tudni, mi készül ott, nemet mondtam, és örökre megszakítottam vele minden kapcsolatot.”
A válogatott háza táján is sürgött-forgott, 1982-ben a ligaválogatott ausztráliai túráján tűnt fel váratlanul. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány visszaemlékezése szerint miután kikaptak egy jugoszláv klubcsapattól, Zemplényi felbukkant az öltözőben és hevesen szidta a csapatot. Mészöly ekkor felvetette neki: kritika helyett inkább motiválja valahogy az együttest. A pénzember fel is ajánlott 300 dollárt gólonként, majd amikor a következő meccsen már 7–0-ra vezettek egy helyi csapat ellen, Zemplényi könyörgőre fogta: ennyi már elég lesz… A rossz nyelvek szerint ezen a túrán is megrontotta az egyik fiatal, később nagy karriert befutó, válogatott védőt.
Zemplényi György 1992-ben több százmillió forint vissza nem fizetett kölcsönnel a zsebében nem tért haza a barcelonai olimpiáról, négy évig az Interpol körözése alatt állt, 1996-ban Koppenhágában azonban feladta magát, megromlott egészségi állapotban tért haza, 1998 májusában első fokon négyévi fogházbüntetésre ítélték 19 rendbeli csalás és kétrendbeli sikkasztás vétkéért. Tüdőembóliában halt meg 1999 januárjában, 45 évesen.
Született szélhámos
Aki ismerte, vallja: ha a szélhámosság, sikkasztás, az emberek hiszékenységének kihasználása olimpiai sportág lenne, Zemplényi György Michael Phelps-i magasságokba emelkedett volna. A bíróságon 31 rendbeli csalással és négyrendbeli sikkasztással vádolták meg, de sokan feljelentést sem tettek ellene, mert szégyellték önnön balgaságukat. Először 1992-ben indult ellene eljárás devizagazdálkodás megsértésének alapos gyanúja miatt. A Cooptouristnál nem számolt el egy negyvenmillió forintos valutahitel-szerződéssel. Csak a Magyar Úszószövetség elnökeként harmincnyolc jogi és magánszemélynek bizonyíthatóan 452 millió 784 ezer forint kárt okozott, ami mai értéken 3.4 milliárd forintnak felel meg. Izraelben rabbinak, műértőnek és ékszerkereskedőnek adta ki magát, és tönkretette Jichak Weisst, akinek az üzletét vezette: felmondott és elhagyta az országot, de előtte a gyémántokat hamisokra cserélte, az igaziakat magával vitte. A svédországi Malmőben 1995-ben katolikus érseket játszott, néhány nap alatt tizenöt igen jómódú embert beszélt rá, hogy fektessék pénzüket műalkotásokba, amelyeket természetesen sohasem láttak – de aztán őt sem többé. Svédországban dokumentumfilmet is szenteltek személyének, aminek szimplán A csaló címet adták.
Rá is igaz, amit sok művészről mondanak: ha nem Magyarországra születik, világhírű csaló válhatott volna belőle…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. áprilisi lapszámában.)
