Illusztráció: Matthew Stevens
Az 1980-as évek második felének Budapesti Honvédja úgy él a futballszurkolók emlékezetében, mint a csapat, amely egyértelmű, korszakos uralomra tett szert a hazai bajnokságban. Az akkor még a Magyar Honvédség kötelékébe tartozó „katonacsapat” játékosai alkották az ’50-es évek után újra a válogatott gerincét, az együttes 1984-ben, 1985-ben, 1986-ban, 1988-ban és 1989-ben is megnyerte az NB I aranyérmét.
Ám ugyanez a Honvéd ma már úgy is él a köztudatban, mint számtalan bundamérkőzés vagy legalábbis bundagyanús találkozó résztvevője. Az 1983–84-es bajnoki idény utolsó fordulójában játszott, 6–6-ra végződő Volán–Honvédról – amely a Volánnak a biztos bennmaradást, a meccsen mesterhármast szerző Honvéd-csatárnak, Esterházy Mártonnak pedig a gólkirályi címet jelentette – a mai napig mindenki vehemensen tagadja, hogy megegyezéses mérkőzés lett volna, ám vannak olyan találkozók, amelyeket nem lehetett tagadni. Rovatunkban korábban részletesen megírtuk az 1986-os Debrecen–Honvéd (1–1) bundameccset (lásd a FourFourTwo magazin 2011. januári számában), amelyet 1988-ban lepleztek le, és amelynek következményeként azért csak a bűnbaknak kikiáltott Sallai Sándor került kilenc napra börtönbe, mert a gyanúsítottak többsége addigra már külföldön játszott, és eszük ágában sem volt hazatérni a vizsgálatra. Annak az ügynek az egyik regényes alakja volt Fitos József, aki akkor, tehát a ’88-as vizsgálat idején ugyan még itthon játszott, de már előszerződése volt a görög Panathinaikosszal, és egész egyszerűen úgy szökött meg a vizsgálat következményei elől, hogy világútlevelével a kezében szépen Athénba repült, pedig az ügyészség napokkal előtte bevonta minden Honvéd-játékos útlevelét, ám az övét elfelejtette. Nem léphetett volna azonban pályára új görög csapatában, mert az MLSZ nem adta ki a játékengedélyét, és az UEFA-tól is eltiltásra számíthatott volna, ezért végül hazatért, elismerte, hogy átvett a Debrecen-meccs után 40 ezer forintot, ezt bírói letétszámlára vissza is fizette, ezzel lezárult az ügye, és legálisan a Panathinaikoszba igazolt.
Fitos József Athénban landolt…
Fitost azért ragadtuk ki a történetből, mert a mostani ügyünkben is kulcsszerepe van. Az persze a ’80-as évek futballvalóságában már nem számított eget rengető szenzációnak, hogy javában zajlanak a bundameccsek a bajnokságban (az már inkább meglepő volt, hogy egyet-kettőt még ki is vizsgáltak, és ezekről az újságok is írhattak), de a szurkolókban legalább annak az illúziója megvolt, hogy a nemzetközi kupameccsek még tiszták. Ám 1987. december 9. után ez az illúzió is szertefoszlott sokakban.
Mivel az évtized második felében csak 1987-ben nem lett bajnok a Honvéd, azon év őszén a BEK helyett az UEFA-kupában indulhatott. Az első fordulóban, vagyis a legjobb 32 közé jutásért a belga Lokerent búcsúztatta 1–0-s összesítéssel, a második körben pedig a portugál Desportivo de Chavest, 5–2-vel. A harmadik fordulóban, vagyis a legjobb nyolc közé jutásért folyó körben érkezett aztán ellenfélnek a Panathinaikosz, amely azt megelőzően épp a két évvel korábbi BEK-győztest, a Juventust búcsúztatta.
Ez már igencsak kemény erőpróbának ígérkezett, még akkor is, ha a Honvéd azért esélyesebbnek számított, a görög futball nem akkoriban élte a virágkorát. És a kispesti szurkolókat meg is nyugtatta az első meccs, biztosra lehetett venni, hogy a Honvéd ott lesz a tavaszi folytatásban is, miután a Bicskei Bertalan vezetőedző által irányított magyar csapat idehaza 5–2-re nyert, úgy, hogy a 62. percben már 5–0-ra vezetett, utána szépítettek a görögök. Az akkor 22 éves Kovács Kálmán egymaga négy gólt szerzett, és Fodor Imre volt még eredményes a Honvéd részéről.
A december 9-i, athéni visszavágón azonban véget is ért a Honvéd menetelése az UEFA-kupában, az első meccsen látottak után valódi sokkhatással ért fel, hogy a második találkozót 5–1-re a Panathinaikosz nyerte meg, és ezzel tovább is jutott. Noha a napokban (a cikk 2015-ben jelent meg – a szerk.) a saját szemünkkel láthattuk a Bajnokok Ligájában a Bayern München és a Porto példáján, hogy egy csapat képes egy héttel később teljesen más arcát mutatni (bár nem lennénk meglepve, ha idővel erről a párharcról is kiderülne ez-az), mégis kevesen voltak már akkoriban is, akik tiszta meccsnek gondolták azt a görögországi visszavágót. Különösen Fitos Józsefet érte a gyanú árnyéka, aki a visszavágón piros lapot kapott, majd előszerződést kötött vele, később pedig le is igazolta a Panathinaikosz. Ugyanakkor az is igaz: az egyetlen magyar gólt is ő szerezte a visszavágón, a kiállításra pedig a 86. percben került sor, amikorra már kialakult az 5–1-es végeredmény.
A verhetetlen Honvédból már nem sok maradt Athénra
A sajtóban azonban sohasem emlegették a mérkőzést bundagyanús találkozóként – egészen 1995 februárjáig, amikor is különös interjú jelent meg Fitos Józseffel a Nemzeti Sportban. A sportnapilapnak többnyire külsősként, budapesti tudósítóként dolgozó Hangay György interjújában tulajdonképpen összegzik az akkor már visszavonult labdarúgó pályafutását, Fitos beszél a kezdetekről, a görögországi légióskodásról, a családi életéről, satöbbi, ám van a féloldalas cikknek egy rendkívül érdekes, A bundákról című fejezete, amelyet szó szerint idézünk, az interjúalany szövegével kezdve:
„– A Panathinaikosz akkor már többször keresett. A vezetők személyesen jöttek el megnézni. »Tutira« mentem ki, az útlevelem érvényes volt, miért maradtam volna?
– Előtte néhány héttel kupameccset játszottatok a Panathinaikosz ellen. A végeredményt még ma is emlegetik. Itthon öt–kettő ide, Athénban öt–egy oda…
– Már a kiutazáskor tudtam, itt valami nincs rendben. Mondtam is a velünk utazó Knézy Jenőnek, ez nem lesz tiszta mérkőzés.
– Nem is volt?
– Több szempontból sem. Először is, a csehszlovák bírót a görögök kivitték a lóversenyre, ahol nyert egy kalap pénzt. Kaptunk is lesgólt, meg jogtalan büntetőt, engem még ki is állítottak. Pedig a hotelben a meccs előtt, mint leendő játékosukat, megkerestek a görögök. Húszezer dollárt ajánlottak, ha beszélek a többiekkel. Nem vállaltam, pedig akkor még nem is pattant ki a debreceni bundaügy. Csakhogy ez nemzetközi mérkőzés volt. Ez tartott vissza, csakhogy másokat még ez sem.
– Ezt hogy érted?
– Amikor már a görögök játékosa voltam, megkérdezték: jól nyaraltunk a pénzből? Aztán elmondták, kik vették át azt az összeget, amit én nem fogadtam el.
– Neveket hallhatnánk?
– Nem! Még nem! Három nevet kellene mondanom, de van, aki még aktív játékos. Talán majd ennek is eljön az ideje…”
Idáig a számunkra érdekes rész, utána folyik tovább a maga medrében az interjú teljesen másról. Az még hagyján, hogy az MLSZ nyolc év távlatából nem bolygatta a cikk hatására az egyébként is még rendszerváltás előtti meccset, ami különben is UEFA-rendezvény volt – az európai szövetséghez pedig nyilván el sem jutott a Nemzeti Sport eldugott, féloldalas írásába beékelt információ. Az már kicsit érdekesebb, hogy Fitos coming outja után a magyar média sem repült rá az ügyre, egyszerűen senki sem tulajdonított neki jelentőséget, nem találgatták, ki lehetett az a három játékos, azt sem, vajon Fitos nem azért dobta-e be a témát, hogy magáról elterelje a nyilvánvaló gyanút. Még a Blikk sem látott benne fantáziát, Hangay György cikke pedig addig porosodott a könyvtárak mélyén, amíg mi le nem poroltuk, és meg nem kerestük az illetékeseket – lásd keretes írásunkban a kérdezősködésünkre adott válaszokat!
Veszprémi Linda
„Tiszta? Mindenki tudja, hogy nem volt az”
Ebben az ügyben elsőként természetesen Fitos Józsefet kérdeztük meg, hogy ha már 1995-ben megígérte az újságban, hogy egyszer talán felfedi a három nevet, akkor nem akar-e élni ezzel a lehetőséggel most.
„Köszönöm, de úgy döntöttem, hogy én ezzel a témával kapcsolatban többé már nem nyilatkozom – mondta Fitos József. – Igaz, mondtam korábban, hogy eljöhet ennek az ideje, de meggondoltam magam, ezt a titkomat már magammal viszem a sírba.”
Véletlenszerűen kiválasztottunk három játékost a meccsen pályára lépők közül, hátha ők tudnak valamit, amit megosztanának az olvasókkal. Hangsúlyozzuk, Fitos nem mondott nekünk neveket, tehát nem ezért kérdeztük éppen őket.
Sallai Sándor: „Az biztos, hogy valami megzavarta a fejeket a mérkőzés előtt. Voltak gyanús jelek, de biztos, hogy konkrét ajánlat nem hangzott el az öltözőben. Ugyanakkor tudtuk, hogy a görög játékosoknak legalább tízszer akkora prémiumot ajánlottak fel a továbbjutás esetére, mint nekünk, így aztán nem kizárt, hogy tettek lépéseket, de mondom: én nem tudok senkiről, aki benne lett volna.”
Kovács Kálmán: „Miután megjelent ez a cikk, én négyszemközt beszéltem Fitossal, és csak annyit kérdeztem tőle: Én benne voltam a háromban? Azt felelte: nem. Egyszerűbb lett volna, ha igent mond, mert akkor rögtön tudtam volna, hogy kamuzik és blöfföl, így viszont még akár igaz is lehet, amit mond. Engem senki sem keresett meg, pedig miután négy gólt szereztem az első meccsen, logikus lett volna engem lefizetniük, hogy a visszavágón fékezzem magamat. Voltak gyanús esetek a meccsen, de mi is csak pletykaszinten hallottuk, hogy a találkozó előtti napon érdekes módon mindig az a ló nyert az athéni futamon, amelyikre a csehszlovák bíró fogadott – de ki tudhatja, mi igaz ebből?”
Disztl Péter: „Erről nem nyilatkozom.” Majd miután megkértük, csak annyit mondjon, szerinte tiszta meccs volt-e, annyit tett hozzá: „Mindenki tudja, hogy nem volt az, de nem nyilatkozom.”
Azon az őszön a Panathinaikosz játékosa volt Esterházy Márton is, aki korábban a Honvédban futballozott.
„A Honvéd ellen sem Budapesten, sem Athénban nem szerepeltem, azokban a hetekben nem nagyon játszatott az edzőm. Szerintem nem volt ez bundameccs, miután öt–nullánál beszedett otthon két gólt a Honvéd, mondtam is a srácoknak, hogy Athénban, annyi vehemens görög szurkoló között nagyon meleg lesz a visszavágó. Csak annyi történt, hogy Budapesten a Honvéd volt sokkal jobb, otthon pedig a Panathinaikosz.”
Nikosz Szakulisz Puskás Ferenc athéni edzősködése idején Öcsi bácsi tolmácsa és segítője volt, azóta is a Panathinaikosznál van, megkérdeztük őt is, mit tud erről az ügyről.
„A visszavágó után még a görög közvélemény is meg volt róla győződve, hogy nem volt tiszta meccs, a görög újságokban is téma volt. Könnyű dolgunk volna, ha a bundameccseknél adnának egymásnak nyugtát a felek, de mivel nem szoktak, így nagyon nehéz bármit is bebizonyítani utólag. Volt egy Olympiakosz–Panathinaikosz meccs, amelyet az egyik legjobb nevű magyar játékvezető, Palotai Károly vezetett, mi nyertünk, az Olympiakosz-szurkolóknál azóta is Palotai az egyik legrosszabb megítélésű bíró, meg vannak róla győződve, hogy csalt. De azt ugyanúgy nem lehet bizonyítani, mint azt a mendemondát, hogy a Honvéd-meccs játékvezetője sok pénzt nyert a lóversenyen.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. júniusi számában.)
