Grafika: P. Szathmáry István
Legionellosis, köznapi nevén légiós betegség söpört végig az Üllői úton 1991 novemberében, pedig akkor még alig látott valaki légkondit Magyarországon. Majdnem két bajnoki pont és a bajnoki aranyérem lett az áldozata, de miután a zöld asztalnál nem találtak rá orvosságot, az egészséges tavaszi levegő és a zöld fű segített, hogy helyre álljon a világ rendje.
Akkoriban még nem voltunk tagja az Európai Uniónak (lévén, hogy nem is volt Európai Unió), és az a szabály volt érvényben a magyar bajnokságban, hogy egy meccsen egy csapatban legfeljebb három idegenlégiós lehet egyszerre a pályán. 1991. november 9-én, az Üllői úton játszott Ferencváros–Veszprém bajnoki mérkőzésen azonban a Fradi szabályszegést követett el, mert az 59. percben Deszatnik Péter helyére csereként pályára küldte a korábbi szovjet válogatott, akkor már ukrán állampolgár Rácz Lászlót. Így ő volt a csapat negyedik külföldije, hiszen a kezdőcsapatban volt a szovjet állampolgár Szergej Kuznyecov, az erdélyi magyar, ám román állampolgár Szenes Sándor, majd a 25. percben a megsérülő ifj. Albert Flórián helyére beállt Patkós Csaba, aki szintén romániai magyar volt. Mindössze öt percig játszott a megengedettnél több légióssal a Fradi, mert a 64. percben Kuznyecov piros lapot kapott, miután könyökkel orrba vágta az egyik veszprémi játékost.
A négy légiós (balról)
Szergej Kuznyecov, Patkós Csaba, Szenes Sándor és Rácz László
A mérkőzést Keller József szabadrúgásgóljával 1–0-ra megnyerte az FTC, de persze a meccs után már mindenki a négy légiósról beszélt, másnap viszont a Nemzeti Sport címoldalán a zöld-fehérek technikai vezetője, Havasi Mihály mindenkit megnyugtatott: felesleges számolgatni, mert Patkós és Szenes már csütörtöktől magyar állampolgárok (a meccs szombaton volt). Kiss József, a veszprémi klub tulajdonosa azonban ezt megkérdőjelezte a következő lapszámban: „Szerintem arról van szó, hogy a Fradi most blöfföl. Ha valóban állampolgárságot kaptak volna a játékosok, akkor ez már kitudódott volna, de sehol sem olvashattunk erről. Megóvjuk a meccset!”
Másnap azonban ismét a ferencvárosi térfélen pattogott a labda, és Havasi előállt a bizonyítékkal: a két erdélyi magyar játékos állampolgársági kérelmére, ha nem is csütörtökön, ahogy először mondta, de pénteken, a meccs előtti napon 13 óra 30 perckor került rá Göncz Árpád köztársasági elnök aláírása. Csakhogy a hatályos jogszabály, az állampolgárságról szóló 1957. évi V. törvény 11. szakaszának 4. bekezdése így szólt: „A honosított, illetőleg a visszahonosított személy a magyar állampolgárságot az állampolgári eskü napjával szerzi meg.” Ezt az esküt pedig az önkormányzaton, a polgármester előtt kell letenni, amit az FTC-játékosok még nem tettek meg – egyébként idejük sem lett volna rá péntek délutántól. Ekkor már a Veszprémnek állt a zászló, de Havasi Mihály azzal védekezett, hogy ők jóhiszeműen jártak el, szóltak a meccs előtt az MLSZ-ben, hogy megvan a köztársasági elnök aláírása, és engedélyt is kaptak a szövetségtől Szenes és Patkós szerepeltetésére magyar állampolgárként. Csiki Károly, az MLSZ munkatársa ezt így kommentálta: „Doktor Gyurácz István kollégánk, aki korábban a Minisztertanácsnál dolgozott, úgy emlékezett, hogy a honosításhoz elég a köztársasági elnök aláírása.” A másnapi újságok persze jót szórakoztak az MLSZ-en, hogy egy ilyen fontos ügyben az emlékezetre hagyatkozva kezelik a jogszabályokat, és adnak ki engedélyt, mindenki nyugtázta, hogy a ferencvárosiak nem hibáztak, csak óvatlanságuknak köszönhetően vitték be őket az erdőbe.
Csakhogy a fordulatoknak nem volt vége: újabb nap elteltével a sportnapilap már Berzi Sándor MLSZ-főtitkár szavait idézte, aki kategorikusan cáfolta, hogy az FTC-től Patkós és Szenes ügyében bárki is megkereste volna Csiki Károlyt vagy a szövetség bármelyik munkatársát a meccs előtt, vagyis az MLSZ nem tájékoztatott félre senkit. A már másodszor kellemetlen ellentmondásba keveredő technikai vezető, Havasi Mihály ezt be is ismerte: „Igaza van Berzi Sándornak, hiszen nem a találkozó előtt, hanem a botrány kirobbanása után, hétfőn fordultam Csiki Károlyhoz. Ki gondolta volna, hogy a köztársasági elnök dönthet élet és halál kérdéséről, de az aláírása nem elegendő ahhoz, hogy labdarúgók NB I-es mérkőzésen játszhassanak.”
A Veszprém tehát megóvhatta a meccset, a fegyelmi tárgyalásra pedig november 19-én, az MLSZ Andrássy úti székházában került sor, ahol dr. Fekete János döntőbíró a dr. Izsó Ignác ügyvéd képviselte Veszprémet hozta ki győztesen. A szabályok értelmében a Ferencvárostól elvették a két bajnoki pontot (akkor még két pont járt a győzelemért), és azt 3–0-s gólkülönbséggel a Veszprémnek adták. Ez lett a veszprémiek történetének első idegenbeli győzelme a Fradi ellen – vagyis csak lett volna… Hiszen jól sejti az olvasó, hogy a történet itt még nem ért véget. A ’90-es évek elején a Fradi-tábor nem arról volt híres, hogy a csapat ellen elkövetett vélt vagy valós sérelmeket megtorlatlanul hagyja, így aztán a 2-es szektor azonnal heves kampányba kezdett az elveszett két pont visszaszerzéséért. Verbális támadásokkal, fenyegetésekkel, üzengetésekkel igyekeztek nyomást gyakorolni mind az MLSZ-re, mind a veszprémiekre, köztük Kiss József tulajdonosra. Ez talán még kevés lett volna a sikerhez, ám dr. Török Ferenc és az általa felfedezni vélt joghézag a fradisták segítségére sietett. Török szerint az MLSZ nem dönthetett a mérkőzés eredményének megsemmisítéséről, mert a szövetség versenykiírásában az 56. paragrafusban, amelyben fel vannak sorolva a jogosulatlan pályára lépés esetei, nincs sem feltüntetve, sem szankcionálva a több idegenlégiós pályára lépése.
És 1992. január 24-én a másodfokú döntésben a Ferencvárosnak adtak igazat, a mérkőzés pályán elért eredményét mégiscsak jóváhagyták. A fegyelmi bizottság hivatalos indoklása így szólt: „Nem szabálytalan csere történt, hanem jogosulatlan szereplés. Ebben az esetben a bizottság mérlegelhet, a negyedik idegenlégiós pályára küldése befolyásolta-e a végeredményt. A bizottság úgy döntött, hogy nem.” A veszprémi küldöttség az ítélethirdetést követően kivonult a teremből, de azt még hallhatták, ahogy a bizottság elnöke nem hivatalos indoklásában magánemberként még el is marasztalta Kiss Józsefet, mert óvott, ahelyett, hogy egy nemes gesztussal túllépett volna a Ferencváros bakiján.
Ifjabb Albert Flórián az első meccsen megsérült, a „visszavágón„ viszont gólt szerzett a Veszprém ellen
Ez az újabb, már-már groteszk fordulat természetesen megosztotta a futballtársadalmat, a Nemzeti Sport publicistája egy érzékletes példát is hozott a döntés abszurditására, eszerint ennyi erővel akár a teljes Liverpoolt is pályára küldhetné maga helyett valamelyik NB I-es csapat, az sem szabálytalan csere, hanem jogosulatlan szereplés lenne, és ugyanúgy a bizottság mérlegelésétől függne minden.
A vihar azonban még ekkor sem ült el, most már a veszprémiek érezték igazságtalannak a döntést, és az MLSZ elnökségéhez fordultak panasszal, majd február 25-én az érintett felek meghívásával összeült az elnökség, hogy egyszer és mindenkorra megnyugtató módon rendezzék a kacifántos ügyet. Ekkor született meg Kiss József javaslatára a salamoni döntés, hogy legtisztább volna újrajátszani a meccset. De nem mondhatni, hogy ez nagyon megnyugtatta volna a kedélyeket, Havasi Mihály továbbra is azt hajtogatta, hogy a két pontot jogszerűen a Fradinak ítélték, és nem akarja kockáztatni akár egynek is az elvesztését, míg a Veszprém edzője, Keszei Ferenc tudathasadásos állapotba került: „Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy sem. A Veszprémet illeti a két pont, de a magyar viszonyokat és a Ferencváros nimbuszát ismerve, azt kell mondanom, végül is köszönjük az MLSZ-nek az újrajátszás lehetőségét. Biztos vagyok benne, ha ugyanez a DVTK vagy a Zalaegerszeg ellen történik, már megkaptuk volna a két pontot.”
A visszatapsolt mérkőzést 1992. március 4-én játszották újra, és a novemberi ötezerrel szemben 12 ezer fanatikus Fradi-szurkoló előtt, akiknek a veszprémi játékosok és szurkolók ellen viselt mentális hadviselése révén a meccs lényegében már a kezdő sípszó előtt eldőlt. Deszatnik és Albert góljával a Fradi 2–0-ra győzött, a pályán szerezte vissza a két pontot, és a bajnokság végén egy ponttal a Vác előtt végezve nyerte el története 24. bajnoki címét, vagyis a légiósügyben hozott ítélet sorsdöntő hatású volt a bajnokság végkimenetelére.
Az ügyben leginkább „ludas” Havasi Mihálynak, a Fradi technikai vezetőjeként nem ez volt az egyetlen baklövése, 1991 őszén például 500 ezer német márkát veszített miatta a klub, mert a Werder Bremen elleni KEK-meccs előtt nem járult hozzá a keddi időponthoz, ami a televíziós jogdíjak miatt anyagilag indokolt lett volna.
Veszprémi Linda
Egy dedikált mezzel tartozik a Fradi
Az ügy főszereplőit ezúttal is megkérdeztük a húsz évvel ezelőtti esetről.
Havasi Mihály, az FTC akkori technikai vezetője:
„Sajnos nekem volt egy nagyon súlyos műtétem, elpattant egy ér a fejemben, sokáig kómában voltam, és nehezen tudok visszaemlékezni életem korábbi szakaszára. Nem is emlékeztem erre a meccsre, ám most, hogy elmesélte, rémlik valami, de csak nagyon halványan. Annyira emlékszem, hogy azért kellett újrajátszani a meccset, mert a szövetség elfogadta, hogy jóhiszeműen jártunk el, és úgy emlékszem, hogy végül a veszprémiek ajánlották fel, hogy játsszuk újra. Arra nem emlékszem, hogy a Fradi-tábor fenyegetett volna bárkit is, ha igen, mi erről nem tudtunk.”
Kiss József, a Veszprém akkori tulajdonosa:
„A ferencvárosi szurkolók kötődését a klubjukhoz mindenki ismeri, nagyon érzékenyen érintette őket ez az ügy, amin nem is lehet csodálkozni. De a veszprémi csapatot és engem mint tulajdonost ért telefonos fenyegetések, üzengetések, zsarolások nagy része nem tűri a nyomdafestéket. Hívogattak az irodámban, a lakásomon, és működtettem néhány vendéglátóhelyet is, ezekben is megjelent négy-öt fenyegető szurkoló. Mindenki tudja, hogy kik voltak azok, akik akkor a kettes szektorból rettegésben tartottak embereket, hadd ne mondjak neveket, de nem szeretnék velük újra találkozni. Szinte politikai nyomás is volt, hogy ne mi kapjuk meg a két pontot, de nem ezek befolyásoltak abban, hogy felajánlottam az újrajátszást, hanem mert így éreztem sportszerűnek. Azzal is vádoltak, hogy pénzt fogadtam el a Fraditól, hogy belemenjek a mérkőzés megismétlésébe. Pedig az egyetlen dolog, amit kértem, hogy amennyiben véletlenül ennek a két pontnak köszönhetően lenne aranyérmes a Fradi, akkor kaphassak egy mezt a bajnokcsapat tagjainak aláírásával, de ezt is a mai napig várom Havasi Misitől.”
Megkérdeztük az azóta több klubnál vezetőként, menedzserként és ilyen-olyan egyéb funkcióban feltűnt Gál Lászlót is, aki akkor a 2-es szektor egyik ismert vezéralakja volt, és a pletykák szerint élükön járt a fenyegetőknek: „Ez egyáltalán nem igaz. Akkoriban még semmilyen pozícióban nem voltam a Ferencvárosnál, egyszerű mezei szurkoló voltam, erre a meccsre nem is emlékszem. Kiss Józsefről is akkor hallottam először, amikor fehérvári ügyvezetőként tárgyaltam vele, mert meg akarta vásárolni a klubot, és sokáig röhögtünk rajta, hogy vagyoni biztosítékként száz üveg tokaji aszút ajánlott fel.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. februári számában.)
