Szöveg Veszprémi Linda
Ugyan nem volt már Albert Flóri, és nem volt már Varga Zoli, de a hetvenes évek közepén is kitűnő futballcsapata volt a Ferencvárosnak. Olyan közönségkedvencek játszottak zöld-fehérben, mint Géczi István, Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Kű Lajos, Pusztai László, Bálint László, Mucha József, és még sorolhatnánk a neveket. Azt gondolhatnánk, a Kádár-rendszer fénykorában az egyik legnagyobb kiváltság volt idehaza Fradi-játékosnak lenni, és ezzel nem is állnánk távol az igazságtól. Ennek nem mond ellen, hogy mégis voltak, akik úgy érezték, tehetségük és szorgalmuk révén többre hivatottak az életben, és noha idehaza mindenük megvolt, a nagyvilágban várja őket az igazi világhírnév, és más színvonalú szakmai és állampolgári lét, meg a magasabb rendű életforma. Ezért hagyta el a Ferencvárost és az országot többek között Kű Lajos 1977-ben, aki aztán így BEK-döntőben szerepelhetett (az ő történetét részletesen feldolgoztuk 2011. augusztusi számunkban), és így követte őt a magyar futballkánonban utóbb méltatlanul perifériára került, 16-szoros válogatott balszélső, Magyar István is.
Az FTC a 24 éves Magyarral a keretében 1979 augusztusában belgiumi és spanyolországi túrára indult. Bruges-ben Magyar még pályára lépett egy nemzetközi tornán az FC Bruges és a Beerschot ellen, ám amikor a csapat repült át Brüsszelből Spanyolországba, „lekéste a repülőt”, vagyis az akkori szóhasználat szerint disszidált. „Busszal mentünk ki a reptérre, és amikor odaértünk, Mészáros Dodó bácsi (Mészáros József – a szerk.) , a küldöttség vezetője kiosztotta az útleveleket – eleveníti fel az FFT-nek a ma Ausztriában élő Magyar István. – A hordár kirakta a buszból a csomagokat, de én a sajátomat gyorsan a sor végére raktam, beálltam oda, és amint odaért egy taxi, amelyből kiszállt egy utas, gyorsan leintettem, megkérdeztem, hogy szabad-e, és már ott sem voltam. Csak Murai Laci, a csapattársam és Takács Józsi, a masszőr látta, hogy beszállok a taxiba. Az utóbbi kérdezte is, hová megyek, mondtam neki, hogy jövök rögtön, nem kell izgulni. Utóbb tudtam meg, hogy szegény Mészáros Dodó a repülőgépen magát ostorozta, hogy ha nem adja ide az útlevelet, most nem kellene otthon magyarázkodnia, mire Pusztai Laci megnyugtatta, mondván: »Mondok én magának valamit. Útlevél nélkül is lehet disszidálni!… « Mire Dodó bácsi így válaszolt: »Tényleg? Ezt nem is tudtam.«”
István felesége, Erika, aki kanadai állampolgárként szabadon közlekedhetett a világban, és Brüsszelben várta férjét, valamint az akkor már Belgiumban élő Kű Lajos, aki a segítségére volt. A taxival egyenesen hozzá ment Magyar, majd elmentek együtt az FC Bruges elnökéhez, aki jóban volt Kűvel, hátha a klub igazolná Magyart. Azonban a klubvezető, Michel Van Maele, aki egyben Bruges polgármestere is volt, kompromittálva érezte magát, mert ő hívta meg vendégségbe a Fradit, és így kellemetlen helyzetbe került, ezért nyers, elutasító választ adott, lényegében kidobta őket. Ekkor Kű Lajos összeismertette Magyart egy kinn élő gyémántkereskedővel, Pogány Lajossal, aki azonnal kölcsönzött 20 ezer belga frankot a házaspárnak, hogy valamivel el tudjon indulni az életük Belgiumban, aztán megkezdődött a csapatkeresés. Persze azzal számolni kellett, hogy FIFA-eltiltás következik, mint minden ilyen esetben. „Kű Lajos javaslatára azonnal levelet írtam a FIFA-nak, hogy többé nem kívánok az FTC játékosa lenni, önszántamból hagytam el a csapatot, mert ilyenkor csak egy év eltiltást szoktak adni. Annyit is kaptam, noha a magyar szövetség és Szepesi György elvtárs MLSZ-elnökként két évet kért a FIFA-tól. Szepesire rettenetesen haragszom. Később Grazban voltam, és a magyar válogatott játszott ott, minden játékos örült nekem, amikor találkoztunk, ő viszont visszautasította a kézfogást, és azt mondta: »Disszidensekkel nem fogok kezet!«.
A Bruges tehát nem szerződtette Magyart, viszont megkörnyékezték olyan menedzserek, akik át akarták ejteni. Balla György játékosügynök majdnem eladta az Anderlechtnek saját zsebre (három évre lekötötték volna fillérekért, miközben Balla 40 ezer dollárt kapott volna), Bédl János pedig Amerikába vitte, már egy előszerződést alá is írt a San Diego Soccerrel, amelynek a szerb Aleksz Filipovics volt a menedzsere és edzője, de már csak New Yorkban derült ki, hogy Bédl ígéretével szemben a hároméves szerződésben nem évi százezer dollár lenne a bére, hanem azt három évre kapná. Mire ez kiderült, a magyar menedzser már el is hagyta Amerikát, még a szállodáját sem fizette ki, így ez a szerződés is kútba esett.
Belgiumban azonban már nem maradhatott az egykori Toldi-vándordíjas fradista, mert lejárt a vízum, Bécsben viszont akkor már lehetett magyaroknak vízum nélkül is tartózkodni, így Magyar és a felesége az osztrák fővárosba ment – minden csomagjuk egy fogkefe volt. Ekkor következett be az első pozitív fordulat a kalandban, Bécsben véletlenül összefutott Tatai Lajossal, a Vasas korábbi masszőrével, akiről kiderült, hogy szintén elhagyta Magyarországot, és ő ajánlotta be a Grazi AK-hoz, amelynek Jäkl József személyében magyar származású elnökhelyettese volt, így csapatra lelt, és bár nem játszhatott hivatalos meccsen, legalább edzéslehetőséget kapott.
Az egyik helyi lap, a Grazer Zeitung azonban megírta, hogy Magyar István a GAK keretének tagja, miután nincs érvényes szerződése az FTC-vel (egyébként volt), ezt pedig olvasták Bruges-ben is. Az FC Bruges épp akkoriban maradt le két tervezett erősítésről is, és Van Maele tulajdonos meggondolta magát, az éjszaka közepén mozgósította Kű Lajost, hogy vegye fel a kapcsolatot Magyarral, és győzze meg, hogy szerződjön az FC Bruges-höz. Magyar azonban hajthatatlan volt, egyrészt mert sértette a büszkeségét, hogy korábban szinte kidobta az elnök, másrészt akkor már az Austria Wiennel szemezgetett, az új képviselője Guttmann Béla volt, aki akkor a bécsi lilák alkalmazásában állt. Néhány nap múlva azonban Magyar mégis meggondolta magát, elfogadta a Bruges ajánlatát. Nyomban Bécsbe is utaztak az FC Bruges elöljárói, Marcel Derdale és Antoine Van Hove, majd a Hotel Europában egymásba csaptak a kezek, Magyar négyéves szerződést írt alá. „Csodálatos volt Bruges-ben az életünk – mondja Magyar. – Gyönyörű apartmant kaptam a klubtól, jól ment a játék, szeretett a közönség, sosem felejtem az első meccset, amit az eltiltás letelte után játszhattam, 1980. augusztus végén épp a helyi rivális Cercle Bruges ellen meccseltünk huszonnyolcezer néző előtt, kettő egyre nyertünk, igazán mesés volt.”
Mégsem töltötte ki a négyéves szerződést, 1982 nyarán az Austria Wien játékosa lett, mert nem kaphatta meg a belga állampolgárságot, a bécsiek cseh edzője, Václav Halama pedig hívta az Austriához. Két évet töltött az Austriában, ahol Nyilasi Tibor is a csapattársa volt (ő már állami engedéllyel igazolhatott ki, 1979-től ugyanis a 30 évesnél idősebb, legalább 25-szörös válogatottak már kimehettek, a 28 éves Nyilasi esetében 1983-ban engedményt tettek), majd 1984 és 1987 között az SC Eisenstadtban vezetett le. Ma, 57 évesen egy Eisenstadt melletti kis faluban él, egy bécsi cégnél dolgozik, hamarosan nyugdíjba megy. „Soha semmit nem bántam meg – mondja. – Aki egyszer a Fradiban játszhatott, az mindig megmarad fradistának. Ma is hazajövök néha, megnézek egy-egy Fradi-meccset az Üllői úton, de Harót János volt az utolsó jó vezetője a Ferencvárosnak (aki mindig elmondta, hogy Honvéd-drukker – a szerk.), aztán a kommunista elvtársak szisztematikusan tönkretették a klubot. Akik pedig tönkrevágták a Fradit, ma is élnek, mint Marci Hevesen, Magyarországon minden gazember felfelé bukik. Hála az égnek, hogy akkor eljöttem az országból, soha, egyetlen percig sem volt honvágyam.”
Szepesi: Ilyen ügyekben nem fordultam Blatterhez!
Az országot 1977-ben elhagyó és épp Bruges-ben élő Kű Lajos rengeteget segített Magyar Istvánnak:
„Nagyon szimpatizáltam mindig ezzel a sráccal, kitűnő tálentumnak tartottam. A belgiumi tornán meghívtam őket a lakásomra, és egyszer csak Pista félrehívott, mondta, hogy kinn akar maradni, és hogy támogatom-e ebben. Mondtam neki, hogy ha ezt eldöntötte, én mindenben segítem, de a döntést nem könnyítem meg, se rábeszélni, se lebeszélni nem akarom, és közöltem vele: legalább egyéves eltiltással számoljon. Mondta, hogy Erika, a felesége már úton van Brüsszelbe. Aztán megszerveztük a dolgot, majd elvittem az FC Bruges tulajdonosához, de Van Maele ingerülten fogadta, óriási diplomáciai botránytól tartott, Erika poggyászát látványosan el is dobta. Ezen nagyon megsértődött, és később, amikor már kellett a Bruges-nek, elmagyaráztam neki, hogy a profi világban nincs helye sértődésnek. Egy példa, hogy mennyire akarta őt a Bruges: engem az éjszaka közepén rendelt magához a tulajdonos, hogy intézzem el a szerződtetését, és Bécsben az impozáns Hotel Intercontinentalban foglaltak nekem szobát, ahol korábban Hruscsov és Kennedy tárgyalt… Aztán amikor el akart jönni a Bruges-től, megint nekem szólt, hogy segítsek neki az Austriához szerződni.”
Nyilasi Tibor a csapattársa volt a Fradiban, később az Austria Wienben is:
„Mindannyiunkat nagyon váratlanul ért, hogy nem volt velünk a Málagába tartó repülőn. Azt sem tudtuk, hogy disszidált, vagy esetleg történt vele valami váratlan baleset. Persze a disszidálás volt valószínűbb. Ebedli Zoli még kérdezte is tőle, hogy minek hozott magával annyi bőröndöt, erre azt válaszolta, hogy szeret szépen öltözködni. Ez hihető volt, mindig nagyon figyelt a megjelenésére. Szegény Taki bácsinak, a masszőrnek kellett magyarázkodnia, aki beismerte, hogy látta taxiba szállni, de azzal védekezett, honnan tudhatta volna ő, mi dolga van neki a taxiban. Biztos, hogy a Pista mindig többre vágyott, nagyon céltudatos volt, de sohasem érzékeltette, hogy elvágyódna innen. Amikor kikerültem az Austriához, az első edzőtáborban kértem tőle, hogy legyünk egy szobában, de ő a profi világból jött, ahol mindenkinek meg kell vívnia a saját harcát, ezért azt mondta: nem leszünk egy szobában, mert akkor sohasem fogod megtanulni a nyelvet. Utólag hálás vagyok neki ezért.”
Szepesi Györgyöt, a legendás rádióriportert, az MLSZ akkori elnökét szembesítettük Magyar vádjaival, melyek szerint kétéves eltiltást kért neki, és nem fogott vele kezet Grazban:
„Hosszú szünet után örömmel hallok újra Magyar Istvánról, akit kitűnő válogatott játékosnak tartottam. Szeretném, ha elhinnék nekem, hogy a FIFA végrehajtó bizottsági tagjaként nem avatkoztam bele a fegyelmi ügyekbe, nem kértem kétéves eltiltást neki, ilyen ügyben sohasem kértem Sepp Blatter segítségét, aki nem is értette volna, mi közöm van egy játékos eltiltásához és a fegyelmi ügyekhez. Azt sem tudom elképzelni, hogy ne fogtam volna vele kezet, bár erre nem emlékszem. Én minden kinn maradt játékossal jóban voltam, én hoztam haza Puskást, és én jártam ki, hogy 1979-től már lehetett külföldre szerződni. Szeretettel üdvözlöm Magyar Pistát, és remélem, hogy ha valamikor találkozunk, kétszer is kezet foghatunk.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. februári lapszámában.)
