Szöveg Veszprémi Linda
Onódy Lajos, a Ferencváros futballcsapatának szakosztályvezetője igencsak merészet gondolt: a magyar csapat játsszon zöld-fehérben az osztrák Rapid Wien ellen az 1955-ös Húsvéti Torna döntőjének bécsi visszavágóján. De mi ebben a merészség? – kérdezhetné egy mai fiatal olvasó. Nem az a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy csapat a saját klubszíneit viseli a mezén? Természetes lenne, de az ötvenes évek közepének Magyarországán semmi sem volt természetes. A legnépszerűbb klubcsapat, az FTC – mint rendszeridegen, a hatalom által a fasizmussal félrevezető módon összekapcsolt egyesület – akkor már csaknem hat éve nem viselhette a nevét és a színeit (egyáltalán örülhetett, hogy nem számolták fel). 1949-ben arra kényszerült, hogy az Élelmezési Dolgozók Szakszervezete központi egyesülete legyen, és felvette az ÉDOSZ nevet, ami aztán 1951-ben Kinizsire módosult. És hogy semmi se emlékeztessen a múltra, zöld-fehér színeit piros-fehérre változtatták.
A szakosztályvezető azonban 1955-ben úgy érzékelte, megteheti, hogy egy mérkőzés erejéig újra régi színeit viselje a csapat. Onódy ugyanis igencsak „jól feküdt” a hatalomnál, a háborúban zsidókat mentett, aztán kitűnő káderré vált, a vendéglátás budapesti császárává (Onódyról terjedelmes anyag jelent meg magazinunk 2017. augusztusi számában Ch. Gáll András tollából – a szerk.). Előbb az Extra Cukorka és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletvezetője lett, majd 1949-ben rábízták a Büfé Nemzeti Vállalat megszervezését. Az ő ötlete alapján nyitott meg a nagy népszerűségnek örvendő Mézes Mackó is, és olyan jó kapcsolatot ápolt a hatalommal, hogy még Moszkvában is kitüntették a Szovjet Kereskedelem Kiváló Dolgozója-címmel. Eközben azonban imádta a futballt és a régi Ferencvárost, pártkapcsolatai révén pedig elérte, hogy rangos posztot kapjon a klub vezetőségében.
És akkor, 1955 áprilisában, ugye, gondolt egy merészet. Az 1908 (egyes források szerint már az 1900-as Slavia Praha–BTC meccs is ide sorolható) és 1964 között létező Húsvéti Torna akkoriban a virágkorát élte, roppant népszerű volt, keretében hagyományosan magyar és osztrák élcsapatok mérkőztek meg. 1955-ben Kinizsi–Rapid Wien párharc volt a trófeáért (a négycsapatos torna további két tagja a Honvéd és az Austria Wien volt), az első meccset a magyar együttes nyerte meg 4:2-re a Népstadionban. A visszavágóra április 9-én került sor az osztrák fővárosban. Onódy visszaemlékezése szerint a csapattal utazó Sebes Gusztávtól, az OTSB elnökhelyettesétől, egyben szövetségi kapitánytól engedélyt kért a bécsi meccsen a zöld-fehér szerelés viselésére, és miután ezt megkapta, jóhiszeműen vitt magával egy teljes garnitúrát. Száraz István klubelnök – aki tíz perccel a kezdés előtt, az öltözőbe lépve szembesült azzal, hogy zöld-fehérben vannak a játékosok – tiltakozott ugyan, de miután Onódy azt mondta, hogy a csapat a saját felelősségére játszik ebben, tudomásul vette. A Gulyás – Mátrai, Kispéter, Dalnoki – Szabó, Dékány – Budai, Orosz, Ombódi, Vilezsál, Fenyvesi összeállításban szereplő ferencvárosiakat igencsak meghatotta a tradicionális mez, Dalnoki Jenő még meg is simogatta, és azt mondta az öltözőben: „Fiúk, ebben csak győzni lehet!”. Az eredmény 2:2 lett, és összesítésben 6:4-gyel a Kinizsié lett a trófea.
A kiválóan működő besúgóhálózatra jellemző, hogy jószerével még le sem fújták a bécsi meccset, Pesten a pártvezetők már tudtak a „zendülésről”, és amint a csapat a trófeával hazaért, már meg is indult a vizsgálat Onódy ellen. A korabeli magyar sajtó természetesen egy szót sem ejtett arról, hogy a Kinizsi a régi színeit használta, az ügy és a vizsgálat történeti forrása pedig egy április 29-i keltezésű hivatalos levél, amelyet Sági György, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) központi vezetőségének egyik munkatársa címzett Kádas Istvánhoz, a DISZ központi vezetősége titkárához. Ebben részletesen beszámol a partizánakcióról, Kádas pedig továbbította a sorokat a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége titkárának, Vég Bélának – tudjuk meg Kő Andrásnak az esetről a Magyar Nemzetben 2006-ban írt cikkéből.
Az Onódy Lajos elleni vizsgálatra összeült a szakszervezet elnöksége, a tanácskozásra meghívták Sebes Gusztávot is, aki védelmébe vette Onódyt. Sebes csak azt kifogásolta, hogy a szakosztályvezető nem kért engedélyt a zöld-fehér mezek viselésére, amit valószínűleg megkaptak volna. „Máskülönben ő (mármint Sebes) egy felfújt ügynek látja az egészet – írta Sági. – Sebes elvtárs még azzal is megerősítette a zöld-fehér mez használatának helyességét, hogy a nyugati országok csak a régi nevükön akarják lekötni a magyar csapatokkal a mérkőzéseket. […] Onódy azt is mondta, hogy kereskedelmi üzlet ez, mert a Ferencvárosi Kinizsi és a zöld-fehér mez több pénzt jelent a csapatoknak…”
Az elnökség tagjainak többsége elítélte a történteket, és határozat született arról, hogy Onódy Lajost azonnal le kell váltani, Száraz István klubelnököt pedig egy hónapra fel kell függeszteni az állásából. Onódynak még az Éttermi és Büfé Vállalatnál betöltött vezérigazgatói pozíciója is veszélybe került. Bár ezt végül megtarthatta, Karakas László, az ÉDOSZ főtitkára elmozdította a Fradi éléről. Egy évvel később azonban rehabilitálták, miután Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) főtitkára hosszú, személyes beszélgetés során „önbírálatot gyakoroltatott vele”. Onódy malmára hajtotta a vizet, hogy Gáspár ekkor tudta meg, az apja 45 éve kazánkovácsként dolgozik a Ganz-MÁVAG- ban, ez pedig olyannyira imponált a szakszervezeti górénak, hogy nem csupán felmentette Onódyt, de a Vasas szakosztályvezetői posztját is felajánlotta neki – amit ő elutasított. Ez 1956. október 12-én történt, nem sokkal később pedig kitört a forradalom, amelynek hazafias hevületében november 1-jén a Ferencváros viszszanyerte eredeti nevét és színeit, az újjáalakuló közgyűlésen pedig az új elnökségben Onódy is helyet kapott.
A bécsi renitenskedést tehát megúszta, de aztán csak „megtalálták”: 1964-ben letartóztatták annak vádjával, hogy az általa alkalmazott „deklasszált elemek” (vagyis az előző rezsimből magához vett vendéglátóipari szakemberek) jelentős anyagi kárt okoztak az Éttermi és Büfé Vállalatnak, és a koncepciós per végén börtönbüntetésre ítélték. A szegedi Csillagbörtönben négy év négy hónapot ült, az Alföldi Bútorgyár öntő üzemrészébe vezényelték betanított munkára, ahol a káros gázokat belélegezve a tüdeje jelentősen károsodott, emberi roncsként hagyta el a börtönt, kórházba került, majd 49 évesen nyugdíjazták. 1996-ban hunyt el.
B-VERZIÓ
A Tempo Fradi internetes portál jelentősen másként tudja, hogyan is történt a zöld-fehér mez újbóli felvétele az 1955-ös Húsvéti Torna bécsi meccsén. Az ő verziójuk szerint nem a magyar együttes vitte magával a dresszeket, hanem az osztrák fővárosban Ernst Stojaspal, az Austria Wien akkor már Strasbourgban légióskodó válogatott csatára – akinek sportszerüzlete volt a Kärtnerstrassén – ajándékozta meg a magyarokat egy komplett Rapid Wien-szereléssel. Mivel a Rapid is zöld-fehérben játszik, ez kapóra jött a fradistáknak, tehát kvázi a véletlen adta lehetőséggel éltek, amikor felvették.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. szeptemberi számában.)
