Szöveg Veszprémi Linda Grafika P. Szathmáry István
Legionellosis, köznapi nevén légiós betegség söpört végig az Üllői úton 1991 novemberében, pedig akkor még alig látott valaki légkondit Magyarországon. Majdnem két bajnoki pont és a bajnoki aranyérem lett az áldozata, de miután a zöld asztalnál nem találtak rá orvosságot, az egészséges tavaszi levegő és a zöld fű segített, hogy helyre álljon a világ rendje. Akkoriban még nem voltunk tagja az Európai Uniónak (lévén, hogy nem is volt Európai Unió), és az a szabály volt érvényben a magyar bajnokságban, hogy egy meccsen egy csapatban legfeljebb három idegenlégiós lehet egyszerre a pályán. 1991. november 9-én, az Üllői úton játszott Ferencváros–Veszprém bajnoki mérkőzésen azonban a Fradi szabályszegést követett el, mert az 59. percben Deszatnik Péter helyére csereként pályára küldte a korábbi szovjet válogatott, akkor már ukrán állampolgár Rácz Lászlót. Így ő volt a csapat negyedik külföldije, hiszen a kezdőcsapatban volt a szovjet állampolgár Szergej Kuznyecov, az erdélyi magyar, ám román állampolgár Szenes Sándor, majd a 25. percben a megsérült Albert Flórián helyére beállt Patkós Csaba, aki szintén romániai magyar volt. Mindössze öt percig játszott a megengedettnél több légióssal a Fradi, mert a 64. percben Kuznyecov piros lapot kapott, miután könyökkel orrba vágta az egyik veszprémi játékost.
A mérkőzést Keller József szabadrúgásgóljával 1–0-ra megnyerte az FTC, de persze a meccs után már mindenki a négy légiósról beszélt, másnap viszont a Nemzeti Sport címoldalán a zöld-fehérek technikai vezetője, Havasi Mihály mindenkit megnyugtatott: felesleges számolgatni, mert Patkós és Szenes már csütörtöktől magyar állampolgárok (a meccs szombaton volt). Kiss József, a veszprémi klub tulajdonosa azonban ezt megkérdőjelezte a következő lapszámban: „Szerintem arról van szó, hogy a Fradi most blöfföl. Ha valóban állampolgárságot kaptak volna a játékosok, akkor ez már kitudódott volna, de sehol sem olvashattunk erről. Megóvjuk a meccset!” Másnap azonban ismét a ferencvárosi térfélen pattogott a labda, és Havasi előállt a bizonyítékkal: a két erdélyi magyar játékos állampolgársági kérelmére, ha nem is csütörtökön, ahogy először mondta, de pénteken, a meccs előtti napon 13 óra 30 perckor került rá Göncz Árpád köztársasági elnök aláírása. Csakhogy a hatályos jogszabály, az állampolgárságról szóló 1957. évi V. törvény 11. szakaszának 4. bekezdése így szólt: „A honosított, illetőleg a visszahonosított személy a magyar állampolgárságot az állampolgári eskü napjával szerzi meg.”
Ezt az esküt pedig az önkormányzaton, a polgármester előtt kell letenni, amit az FTC-játékosok még nem tettek meg – egyébként idejük sem lett volna rá péntek délutántól. Ekkor már a Veszprémnek állt a zászló, de Havasi Mihály azzal védekezett, hogy ők jóhiszeműen jártak el, szóltak a meccs előtt az MLSZben, hogy megvan a köztársasági elnök aláírása, és engedélyt is kaptak a szövetségtől Szenes és Patkós szerepeltetésére magyar állampolgárként. Csiki Károly, az MLSZ munkatársa ezt így kommentálta: „Doktor Gyurácz István kollégánk, aki korábban a Minisztertanácsnál dolgozott, úgy emlékezett, hogy a honosításhoz elég a köztársasági elnök aláírása.” A másnapi újságok persze jót szórakoztak az MLSZ-en, hogy egy ilyen fontos ügyben az emlékezetre hagyatkozva kezelik a jogszabályokat, és adnak ki engedélyt, mindenki nyugtázta, hogy a ferencvárosiak nem hibáztak, csak óvatlanságuknak köszönhetően vitték be őket az erdőbe. Csakhogy a fordulatoknak nem volt vége: újabb nap elteltével már Berzi Sándor MLSZfőtitkár szavait idézte a sportnapilap, aki kategorikusan cáfolta, hogy az FTC-től Patkós és Szenes ügyében bárki is megkereste volna Csiki Károlyt vagy a szövetség bármelyik munkatársát a meccs előtt, vagyis az MLSZ nem tájékoztatott félre senkit.
A már másodszor kellemetlen ellentmondásba keveredő technikai vezető, Havasi Mihály ezt be is ismerte: „Igaza van Berzi Sándornak, hiszen nem a találkozó előtt, hanem a botrány kirobbanása után, hétfőn fordultam Csiki Károlyhoz. Ki gondolta volna, hogy a köztársasági elnök dönthet élet és halál kérdéséről, de az aláírása nem elegendő ahhoz, hogy labdarúgók NB I-es mérkőzésen játszhassanak.” A Veszprém tehát megóvhatta a meccset, a fegyelmi tárgyalásra pedig november 19én, az MLSZ Andrássy úti székházában került sor, ahol dr. Fekete János döntőbíró a dr. Izsó Ignác ügyvéd képviselte Veszprémet hozta ki győztesen. A szabályok értelmében a Ferencvárostól elvették a két bajnoki pontot (akkor még két pont járt a győzelemért), és azt 3–0-s gólkülönbséggel a Veszprémnek adták. Ez lett a veszprémiek történetének első idegenbeli győzelme a Fradi ellen – vagyis csak lett volna… Hiszen jól sejti az olvasó, hogy a történet itt még nem ért véget. A ’90-es évek elején a Fradi-tábor nem arról volt híres, hogy a csapat ellen elkövetett vélt vagy valós sérelmeket megtorlatlanul hagyja, így aztán a 2-es szektor azonnal heves kampányba kezdett az elveszett két pont visszaszerzéséért. Verbális támadásokkal, fenyegetésekkel, üzengetésekkel igyekeztek nyomást gyakorolni mind az MLSZ-re, mind a veszprémiekre, köztük Kiss József tulajdonosra. Ez talán még kevés lett volna a sikerhez, ám dr. Török Ferenc és az általa felfedezni vélt joghézag a fradisták segítségére sietett. Török szerint az MLSZ nem dönthetett a mérkőzés eredményének megsemmisítéséről, mert a szövetség versenykiírásában az 56. paragrafusban, amelyben fel vannak sorolva a jogosulatlan pályára lépés esetei, nincs sem feltüntetve, sem szankcionálva a több idegenlégiós pályára lépése.
És 1992. január 24-én a másodfokú döntésben a Ferencvárosnak adtak igazat, a mérkőzés pályán elért eredményét mégiscsak jóváhagyták. A fegyelmi bizottság hivatalos indoklása így szólt: „Nem szabálytalan csere történt, hanem jogosulatlan szereplés. Ebben az esetben a bizottság mérlegelhet, a negyedik idegenlégiós pályára küldése befolyásolta-e a végeredményt. A bizottság úgy döntött, hogy nem.” A veszprémi küldöttség az ítélethirdetést követően kivonult a teremből, de azt még hallhatták, ahogy a bizottság elnöke nem hivatalos indoklásában magánemberként még el is marasztalta Kiss Józsefet, mert óvott, ahelyett, hogy egy nemes gesztussal túllépett volna a Ferencváros bakiján. Ez az újabb, már-már groteszk fordulat természetesen megosztotta a futballtársadalmat, a Nemzeti Sport publicistája egy érzékletes példát is hozott a döntés abszurditására, eszerint ennyi erővel akár a teljes Liverpoolt is pályára küldhetné maga helyett valamelyik NB I-es csapat, az sem szabálytalan csere, hanem jogosulatlan szereplés lenne, és ugyanúgy a bizottság mérlegelésétől függne minden.
A vihar azonban még ekkor sem ült el, most már a veszprémiek érezték igazságtalannak a döntést, és az MLSZ elnökségéhez fordultak panasszal, majd február 25-én az érintett felek meghívásával összeült az elnökség, hogy egyszer és mindenkorra megnyugtató módon rendezzék a kacifántos ügyet. Ekkor született meg Kiss József javaslatára a salamoni döntés, hogy legtisztább volna újrajátszani a meccset. De nem mondhatni, hogy ez nagyon megnyugtatta volna a kedélyeket, Havasi Mihály továbbra is azt hajtogatta, hogy a két pontot jogszerűen a Fradinak ítélték, és nem akarja kockáztatni akár egynek is az elvesztését, míg a Veszprém edzője, Keszei Ferenc tudathasadásos állapotba került: „Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy sem. A Veszprémet illeti a két pont, de a magyar viszonyokat és a Ferencváros nimbuszát ismerve, azt kell mondanom, végül is köszönjük az MLSZ-nek az új rajátszás lehetőségét. Biztos vagyok benne, ha ugyanez a DVTK vagy a Zalaegerszeg ellen történik, már megkaptuk volna a két pontot.” A visszatapsolt mérkőzést 1992. március 4-én játszották újra, és a novemberi ötezerrel szemben 12 ezer fanatikus Fradi-szurkoló előtt, akiknek a veszprémi játékosok és szurkolók ellen viselt mentális hadviselése révén a meccs lényegében már a kezdő sípszó előtt eldőlt. Deszatnik és Albert góljával a Fradi 2–0ra győzött, a pályán szerezte vissza a két pontot, és a bajnokság végén egy ponttal a Vác előtt végezve nyerte el története 24. bajnoki címét, vagyis a légiósügyben hozott ítélet sorsdöntő hatású volt a bajnokság végkimenetelére.
Az ügyben leginkább „ludas” Havasi Mihálynak, a Fradi technikai vezetőjeként nem ez volt az egyetlen baklövése, 1991 őszén például 500 ezer német márkát veszített miatta a klub, mert a Werder Bremen elleni KEK-meccs előtt nem járult hozzá a keddi időponthoz, ami a televíziós jogdíjak miatt anyagilag indokolt lett volna. Ma játékosügynökként dolgozik, csakúgy, mint akkori fő vitapartnere, a veszprémi Kiss József.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. februári lapszámában.)
