Szöveg Veszprémi Linda
Annak, hogy megverik a bírót egy BLASZ II-es meccsen, kábé annyi hírértéke van, mint annak, hogy ma is felkelt a nap. Így aztán az, hogy húsz évvel ezelőtt a Budafoki úton játszott Budatours–Telefongyár meccsen alaposan ellátták a baját a játékvezetőnek, önmagában nem lenne ok, hogy ez a történet bekerüljön sorozatunkba, amelybe a bekerülés jogáért a magyar futball évszázados gazemberségei „harcolnak” hónapról hónapra. Ez a történet azonban túlmutat a bíróverés jelentőségén, lévén, hogy remekül szimbolizálja a hazai futballviszonyokat. Kezdjük azzal, hogy képzeljünk csak Amerikában egy futballcsapatot (soccercsapatot, ha úgy tetszik), amelyben mondjuk Michael Jordan, Wayne Gretzky, Joe Montana és Bobby Fisher, csupa visszavonult sportoló futballozik, nem is beszélve a többiekről, Andre Agassiról, Dan Marinóról vagy Carl Lewisról. Minden hétvégén összeállnak, és pályára lépnek egy alacsonyabb osztályú bajnokságban, ahol élvezetből, hobbiból futballoznak, pusztán a játék öröme miatt. Ugye, el tudjuk képzelni, micsoda rajongásban, üdvrivalgásban, médiafelhajtásban és mindenhonnan érezhető szeretetben lenne része egy ilyen csapatnak olyan országokban, ahol magas szintű a sportkultúra?
Nos, Magyarországon is volt ilyen csapat – de jól jelzi a futball és a sport a rendszerváltás idejére már erősen lerombolt presztízsét, hogy mindent kapott az a budapesti területi bajnokságban, vagyis a BLASZ-ban szereplő csapat a nézőktől, az ellenfelektől és a játékvezetőktől, csak éppen szeretetet nem. Még ha tagadhatatlan is, hogy erős túlzás összehasonlítani Bujdosó Imrét Michael Jordannel, vagy Szabó Bencét Wayne Gretzkyvel, de nem beszélhetünk nagyobb aránytalanságról, mint ami az Egyesült Államok és hazánk között az élet egyéb területein is fenn áll. Márpedig a szép emlékű Budatours SE párhuzamba állítható ezzel az amerikai fantáziacsapattal, hiszen játékoskeretében hemzsegtek a híres magyar sportolók, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok nagy számban. A teljesség igénye nélkül: játszottak a csapatban például neves vívók (az olimpiai bajnok Bujdosó Imre és Szabó Bence, a világbajnok Székely „Cérna” Zoltán, továbbá Dénes Balázs, Udvarhelyi Gábor, Gelley István), neves vízilabdázók (mint a többszörös magyar bajnok Varga Gusztáv a Fradiból vagy Bíró Attila, Kristóf András), Hudák Gábor személyében volt jégkorongozó is, míg például Török Ferenc (szintén olimpiai bajnok) és Buzgó József az öttusázókat, Patakfalvy Miklós a tékvandósokat képviselte.
De nemcsak sportolók alkották a csapatot, játszott a Budatoursban például Bihámi Béla, az Operettszínház hangmérnöke is. Korábban egyébként Gellért SC néven futott az együttes, majd miután a Magyar Hírlap támogatni kezdte a több újságírót is a soraiban tudó csapatot, a neve Lapkiadó SE-re változott. A rendszerváltás utáni zűrzavaros években a Lapkiadó kifarolt a klub mögül, amely annak köszönheti életben maradását, hogy a nagy sportrajongó Hertzka György, a Budatours vezetője mecénásként évi 200 ezer forinttal támogatta. Ekkor, 1991-ben változott a klubnév Budatours SE-re, amely a BLSZ III-ban indulhatott el. Noha az elképzelésben, a mindenféle sportot űzőkből összeálló futballcsapat ötletében nagyon is volt fantázia, nem mondhatjuk, hogy szerencsés csillagzat alatt született meg a Budatours SE. Nemhogy sportrajongók hada nem kísérte a csapatot, de az első pillanattól kezdve – sajátos magyar néplélektan? – kimondottan ellenérzéseket keltett a „BLASZ”-ban az együttes. „Mi szórakozásként tekintettünk a futballra, semmilyen nagyszabású célunk nem volt, jól akartuk magunkat érezni, azért, mert szerettük ezt a játékot, és jó társaságban voltunk – mondta megkeresésünkre Hertzka György fi a, Hertzka András, a Budatours mai ügyvezetője, aki maga is játszott a csapatban. – Csodás emlékeink vannak, nagyon sokat nevettünk, és minden meccs után ünnepeltünk, mentünk a Spatenbe vagy Simon Tibi sörözőjébe, ahol hajnalig buliztunk, akár nyertünk, akár kikaptunk. De többnyire nyertünk. Mindkét dolog nagyon csípte az ellenfelek szemét.”
Különösen az bántotta a többi csapat játékosait, hogy miközben ők többnyire megereszkedett pocakkal játszottak, és komolyan vették a bajnokságot, addig a kiváló kondiban lévő sportolókkal nem vehették fel a versenyt. Első nekifutásra azonnal meg is nyerte a BLASZ III-as bajnokságot a Budatours, és ez már sokaknak a szövetségnél sem tetszett, közölték a klub elöljáróival, hogy a BLSZ II már más szint lesz, ott nem fi cánkolhat majd olyan könnyen a csapat… Talán csak utólag tűnik fenyegetésnek ez, de tény, hogy a BLSZ II-ben gyakran fogadták meglehetősen ridegen a csapatot, utólag azt is mondhatjuk: vészjósló volt a szereplése. Első nekifutásra a fővárosi második vonalban a 11. helyen végzett, a következő bajnoki idény aztán egyben az utolsó is lett a szépreményű csapat számára: az 1994. június 18-án, a bajnokság utolsó fordulójában a Siemens-Telefongyár SC ellen játszott mérkőzés pedig a BLSZ-történelem valaha volt egyik legemlékezetesebb találkozója. A Budatours által a Budafoki úton bérelt pályán már a legelejétől parázs volt a hangulat: a 4. percben máris sárga lapot kapott Buzgó József reklamálásért, és szemtanúk visszaemlékezése szerint a fiatal Szabó Gergő játékvezető – aki az első negyedórában három sárgát is kiosztott, amúgy pedig egy korábbi, közutálatnak örvendő élvonalbeli játékvezető, Szabó Béla fi a – már ekkor közölte vele: ki fogja állítani. A pokol aztán a 40. percben kezdett igazán elszabadulni. A FourFourTwo-hoz került játékvezetői jelentésben ez áll: „40. p., Budatours 9-es egy támadást követően, amit a partjelző kollegám lesként beintett, odament a partjelzőhöz, és a következőket mondta: »Még egyszer intesz, eltöröm a kezed« Ezért kiállítottam.” Ekkor már sejteni lehetett, hogy nem lesz jó vége a történetnek.
„Égtünk két góllal, utolsó forduló volt, a középmezőnyben voltunk, nem juthattunk fel, nem eshettünk ki, egész évben rugdostak minket az ellenfelek, ellenünk fújtak a bírók, és egyszer csak elegünk lett. Egyértelműen nem helyes, amit tettünk, de mindenkinél eljön egyszer a pillanat, amikor úgy érzi, hogy betelt a pohár” – mondja Hertzka András. Csak egy szikra kellett, hogy minden lángra lobbanjon. Végül az 58. percben szakadt félbe a meccs. Idézzük ismét a jegyzőkönyv szavait: „II. f. 13. p. Budatours 6-os, G. egy ellene lefújt szabálytalanságot követően a következőket mondta: »Mit szerepelsz, te kis g…i?« Ezért kiállítottam. A kiállítás után G. tovább szidalmazott: »A k… anyádba menj te g…i, akkor mi van, ha kiállítasz?« – ezzel tovább hergelte játékosait, ami végül a mérkőzés botrányba fulladásához vezetett.” Majd a jelentést Szabó Gergő kiegészítette azzal, hogy a főrendező a pályán, a csapatot fenntartó Hertzka György pedig a lelátóról nem segítette a békét, hanem még szította is a tüzet (a francia anyanyelvű Hertzkát a legfinomabb modorú, legtisztelettudóbb és legudvariasabb úriemberként ismerte és ismeri mindenki a sport világában – ráadásul egy neves játékvezető, az 1934-es világbajnokságon dirigáló Hertzka Pál unokaöccséről van szó), és a jelentés tételesen felsorolja azt a három Budatours-játékost is, akik megverték a bírót, valamint azt a kettő, akik a nézőket bántalmazták. Bár a jelentés nem tér ki rá, de visszaemlékezők szerint a játékosok le is köpték a bírót, és a városi legendákban visszatérő történet, hogy a feldühödött futballisták a játékvezető fejét átpasszírozták a pályát a nézőtértől elválasztó vasrácson, de ezt azért kétkedéssel kell fogadnunk, lévén, hogy azon a vasrácson legfeljebb tíz centiméter átmérőjű lyukak lehettek.
A 0–2-es állásnál lefújt mérkőzés után a BLSZ fegyelmi bizottsága teljes szigorával lesújtott: a csapattól épp annyi pontot vontak le, hogy még benn maradjon, de a játékosok közül csaknem mindenkit hosszú időre eltiltottak, volt, akit öt, volt, akit 14 (!) évre. Ez pedig természetesen a csapat végét jelentette, hiszen a klubnak volt ugyan nevezési joga, csak éppen nevezhető játékosa alig… In Memoriam Budatours SE (1991– 1994)
„ELRABOLTÁK TŐLÜNK A SZENVEDÉLYÜNKET”
Ezúttal is megkerestük az ügy kulcsszereplőit, hogyan emlékeznek a 20 évvel ezelőtti botrányos mérkőzésre és a csapatra.
Hertzka András, az együttes volt játékosa, a Budatours-alapító Hertzka György fi a: „Leginkább a nagy bulik, a jó társaság és a tréfás sztorik jutnak eszembe a futballcsapatról, meg a sörözések szegény Simon Tibinél. Erősen összefonódtunk akkoriban a Fradival, a B-középből sokan jártak szurkolni a meccseinkre. Talán emiatt sem kedveltek minket sokan, de főképp azért nem, mert míg ők komolyan vették a játékot, mi edzés nélkül is folyton nyertünk. Hudák Gabi, a hokis olyan jó futballista volt, hogy az NB I-es Vasas le akarta igazolni, de az MLSZ nem engedélyezte, azt mondták, hokis ne focizzon. Hatalmas sztorik voltak: Bujdosó Imi, aki olimpiai bajnok volt, egyszer szóváltásba keveredett egy feldühödött nézővel, elindult felé, de az öreg hasba lőtte egy esernyővel; Török Feri futballkarrierje pedig úgy ért véget, hogy egy ötvenméteres öngólt rúgott, miközben elszakadt az achillese, és soha többé nem tudott játszani. A remek társaság sajnos abban az utolsó évben valamiért elkezdett morálisan szétesni, várható volt, hogy egyszer kitör a vihar, és ez a csapat végét is jelentette.”
Buzgó József, a Nemzeti Sport volt főszerkesztője: „A magyar futballközeg egyszerűen nem tudta elviselni, hogy egy sportolókból álló csapat részt vesz a bajnokságban, és edzések nélkül, lazán nyeri a meccseket. Beleköptünk abba az állóvízbe, amiben a BLSZ csapatai remekül elvoltak, és mindenki nehezen viselte, hogy intelligens emberek fociznak le a pályáról kőbaltás primitíveket. A bírónak azon az utolsó meccsen föltett szándéka volt, hogy kicsinálja a csapatunkat. A negyedik percben sárgát kaptam, mert lehajoltam bekötni a cipőmet. A bíró – akinek az apja fontos funkciót töltött be a BLSZ-ben a bíróküldésben, így talán az sem véletlen, hogy ez a Szabó gyerek vezette a meccsünket – nyíltan provokált minket, és bár nem megengedhető módon reagáltunk erre, azt mondom, hogy ha két suttyó csapat játszott volna aznap, és így bíráskodik, annak haláleset lett volna a vége. Ez a sztori tökéletesen leképezi a magyar labdarúgást, hiszen a sportolói lelkesedést mérhetetlen rosszindulat és irigység fogadta. Ha mondjuk svájciak lettünk volna, akkor ebben a méltatlan helyzetben egyszerűen levonultunk volna a pályáról, de Magyarországon nem így fejeződnek be a történetek. Nagyon fájó, rossz emlék mindannyiunknak, mert szent volt számunkra a futball, és elrabolták tőlünk a szenvedélyünket. Pocsék érzés, ha szeretsz valamit, és megfosztanak attól együgyű, primitív emberek.”
Dr. Malonyai Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa, aki a klub technikai igazgatójaként és jogászként a fegyelmi tárgyaláson képviselte a klubot: „Függetlenül attól, hogy én elfogult vagyok, nyugodtan állíthatom, hogy ez koncepciós per volt. Szabó Gergő játékvezető olyan hangulatot teremtett azon az ominózus meccsen, amilyet csak rossz bírók szoktak. Nem voltunk mi rossz fi úk, de ha provokáltak minket, azt nehezen viseltük. Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ezzel szétesett a csapat, ami a szenvedélyünk volt, nekem a második házasságom is ráment, hogy a csapatnak szenteltem az életemet. Hertzka Gyuri bácsi – akit én a magyar futball egyik legnagyobb alakjának tartok a mai napig – minden meccs után egy láda sörrel ajándékozott meg minket. Irigység vette körül ezt a csapatot, senki sem szeretett minket, de ehhez újságíróként már hozzászoktam. A legnagyobb vicc az volt, hogy még Hertzka Gyuri bácsit is eltiltották egy időre mindennemű sporttevékenységtől, noha a Budatours volt az MLSZ és a válogatott ellenfeleinek hivatalos utaztatója is…”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. februári számában.)
