Szöveg Veszprémi Linda Grafika Matthew Stevens
Az 1986-os világbajnokságra való kijutás (hogy Mexikóban mi történt, most ne feszegessük…) óta mindmáig a magyar válogatott legnagyobb sikere, hogy a futballtörténelem egyik legviccesebb és legszánalmasabb öngóljával kiharcoltunk egy 1–1-es döntetlent Helsinkiben a finnek ellen, ezzel a második helyen végeztünk a selejtezőcsoportban, és pótselejtezőt játszhattunk a franciaországi vb-szereplésért. A sorsolásnál aztán Fortuna nem volt éppen kegyes hozzánk: a jugoszláv válogatottat kaptunk, amely a nevek alapján (Dejan Szavicsevics, Predrag Mijatovics, Szinisa Mihajlovics…) a világ egyik legerősebbje volt.
Noha az ország az 1985 utáni legnagyobb futballélményére vágyakozott, úgy tűnt, mintha mindenkit váratlanul ért volna, hogy a Csank János szövetségi kapitány által irányított nemzeti csapat kivívta a pótselejtező jogát, mert tulajdonképpen minden, de minden feltétel hiányzott ahhoz, hogy ebből egy tisztességes futballélmény kikerekedjen.
Csank a szerencsében bízott
Kezdve azzal, hogy nem nagyon volt alkalmas stadion. Mintha az MLSZ-nél sem számítottak volna arra, hogy a Csank-csapat „pofátlanul” megszerzi a második helyet a csoportban, és felborítja a menetrendet, mert a válogatott addigi otthonául szolgáló Népstadiont ekkorra már elkezdték átépíteni, felújítani a budapesti atlétikai Európa-bajnokságra. A játékoskijárót addigra már szétszedték, és közvetlenül előtte állt egy daru, amely a toronyépületet bontotta. Molnár Zoltán, a Népstadion és Intézményei főigazgatója azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak: „Az átépítést kivitelező céggel is egyeztettünk, és kiderült, hogy a mérkőzés lebonyolítására csak a munka kéthetes leállítása mellett kerülhetne sor. Ez a kiesés beláthatatlan következményekkel járhatna a február huszonnyolcadikai átadást, az atlétikai Európa-bajnokság megrendezését illetően.”
A 12-t kapó tizenegy
Így aztán az MLSZ úgy döntött, hogy a Ferencváros Üllői úti stadionja legyen a helyszín, ahol viszont csupán 17 734 férőhely volt, és csak a jugoszláv szövetség – amelyben még úgy tudták, a Népstadionban lesz a meccs – tízezer jegyet igényelt a vendégszurkolóknak. Lehetett volna még Győrben a meccs, de a FIFA előírta, hogy csak olyan stadionban lehet vb-selejtezőt rendezni, amelynek 100 kilométeres körzetében van nemzetközi repülőtér, így aztán Győr kiesett, majd a székesfehérvári Sóstói Stadion is szóba került, de ott meg még a Fradi-pályához képest is jóval kevesebb hely volt. Ezután a jugoszlávok bejelentették, hogy nem repülővel jönnek a mérkőzésre, hanem autóbusszal Palicsról, így nem kellett betartani a repülőgépes szabályt, és újra felvetődött a győri pálya, ám oda sem fértek be többen, mint a Fradi stadionjába. Az ETO stadionja ugyan bővíthető lett volna 28 ezresre, ám az évekkel korábban leszerelt, háromszektornyi szék a Vagongyár raktárában pihent, és körülményes lett volna azokat ilyen rövid idő alatt visszaépíteni…
A Fradi-pályánál jobbat nem találtak
A Ferencváros stadionja lett tehát a helyszín, de jegyeket csak úgy lehetett venni, hogy névvel, lakcímmel regisztrálni kellett, nehogy a jugoszláv szurkolóknak játsszák ki a jegyeket a nézők – tehát ha vénaszkenner nem is volt még, a regisztráció nem újkeletű az Üllői úti stadionban…
Mindez a hercehurca azonban eltörpül a televíziós közvetítés anomáliái mellett. Hat nappal a mérkőzés előtt ugyanis még nem lehetett tudni, melyik csatorna adja a találkozót. Azelőtt az MTV 2 sugározta a válogatott meccseit, ám épp akkoriban a műholdas átállás miatt nagyon sokfelé az országban nem lehetett fogni a csatornát, így előre jelezhető volt: a közszolgálati 1-es csatorna közvetít majd. Ám akadt konkurencia is, hiszen épp annak a hónapnak az elején, 1997 októberében indult hódító útjára a kereskedelmi televíziózás Magyarországon, és az MLSZ váratlanul úgy döntött, hogy versenyezteti a közvetítési jogot. Öt nappal a mérkőzés előtt, október 24-én közölték a döntést, amely vegyes megoldást jelentett: az első meccset, a budapesti összecsapást az új országos kereskedelmi tv, a TV2 közvetíti, a belgrádi visszavágót pedig az RTL Klub – amely ekkor még azt hihette, ő nyert nagyobbat az üzlettel…
Idézzük Czékus Lajost, az MLSZ akkori főtitkárát: „Versenytárgyalás volt a közvetítéssel kapcsolatban. Az MTV előtt a TV2 nyerte el a jogot, mert nagyobb összeget ajánlott fel az MLSZ-nek. A piacgazdaság törvényei érvényesültek ebben a kérdésben. A döntésben az is közrejátszott, hogy az új adó műsorát mindenki foghatja. Ami a visszavágót illeti: november 15-én, szombaton kerül rá sor Belgrádban. A külföldi közvetítéseket az UFA nevű cég intézi, ez a társaság dönt arról, ki adhatja majd a visszavágót. Mi úgy hallottuk, mivel az RTL-lel is van szerződése az UFA-nak, elképzelhető, hogy a magyar RTL Klub közvetíti a selejtező visszavágóját.”
Az első meccs közvetítési joga tehát a TV2 kezébe került, de az új csatornának, amely egyébként alapvetően nem tervezett sporteseményeket közvetíteni, nem volt sportriportere. Márpedig a meccs időpontja vészesen közeledett, és az MTV – már csak bosszúból is, a közvetítési jog elhappolása miatt – nem engedélyezte a munkatársainak, hogy bedolgozzanak a kereskedelmi csatornának. A már nem a közszolgálati tévénél dolgozó, korábbi riporterek közül pedig egy sem akadt, aki el tudta volna vállalni a felkérést, így a TV2 vezetősége meglehetősen különös döntést hozott: a Magyar Rádiót kérték fel arra, hogy adja a hangját a közvetítéshez. Igen, jól tetszenek érteni: azt találták ki, hogy a tv-csatorna átveszi a rádióközvetítést, vagyis azt hallják majd a tv-nézők a meccs alatt, amit a rádióhallgatók is…
A meccs közvetítési joga a TV2-höz került, de az új csatornának nem volt sportriportere
A rádió belement ebbe az egyezségbe, viszont nem teljesítette a TV2 azon kérését, hogy a rádiósok úgy közvetítsenek, mintha a tévénézőkhöz beszélnének– ragaszkodtak ahhoz, hogy ők a rádióhallgatókért vannak, nekik az a dolguk, hogy őket kiszolgálják, így aztán a tévénézők lesznek kénytelenek a rádióhallgatókra szabott közvetítést „élvezni”, már amennyiben ez lehetséges.
A rádióban Lantos Gábor és Török László közvetítette a mérkőzést, és bizony a tv-nézők csak úgy pislogtak, mint hal a szatyorban, hogy ez meg micsoda?! Hiszen a rádióban minden megmozdulást el kell mesélni, azokat is, amelyek a tévénézők számára teljesen maguktól értetődőek. Kicsit olyan érzése volt az embernek, mint amikor a Magyar Televízió megszületése (1957) előtti meccseket, például az Aranycsapat egy-egy találkozóját utólag megnézzük úgy, hogy Szepesi György korabeli rádióközvetítése van alákeverve hangnak. Ilyet meccsközvetítést élőben sem azelőtt, sem azután nem látott senki Magyarországon, az egyszer szent… Minderről a botrányról azonban hamar elterelődött a figyelem, mert a magyar tévénézőknek a második perctől volt elég bajuk: sorra jöttek a jugoszláv gólok. A hatodik percben már 2–0 volt, a tizedikben már 3–0. Mint emlékezhetünk rá, a vége 1–7 lett, és csupán azért nem tört ki a népharag a botrányos közvetítés miatt, mert a történelmi mértékű hazai vereség minden más témáról elvonta a figyelmet. A nézőkhöz hasonlóan csak az RTL Klub lehetett mérges, amely jelentős összeget fizetett a visszavágó közvetítési jogáért, de ekkor már sejthették a csatornánál: az 1–7 után a belgrádi visszavágó finoman szólva sem lesz túl vonzó. Akik mégis odakapcsoltak, láthattak újabb öt jugoszláv gólt (5–0 a vége, összesítésben 12–1). Külön érdekesség, hogy az ominózus, rádióhangos tévéközvetítés szőrén-szálán eltűnt, sehol nem lelhető fel, a videómegosztó portálokon is már csak az a felvétel van meg, amit utólag mondtak fel rá az Eurosporton.
Tehát, cseppet sem megvédve a két meccsen 12 gólt beszedő magyar válogatott játékosait, azt azért kijelenthetjük, hogy 1997-ben nem csupán futballistáinkat érte felkészületlenül, hogy jönnek a jugoszlávok…
„Lelkesen, harsányan, a magyar góloknál nagyokat kiáltva”
Szokásunkhoz híven ezúttal is megkértük a történet néhány résztvevőjét, idézze fel emlékeit az 1997-es vb-pótselejtezőről.
Lantos Gábor, a Petőfi Rádió akkori munkatársa: „Az MTV érthető módon megtiltotta, hogy bármely munkatársa kihúzza a bajból a sportriporterek nélküli TV2-t, sporttévék pedig akkor nem voltak még. Ekkor a TV2-ben (amelynek elnöke a volt rádiós Pintér Dezső volt) valaki kitalálta: nem kell ide tévés kommentátor, vegyék át a Petőfi Rádió közvetítését. Először azt akarták, hogy a két rádiós (Török Laci és jómagam) tévésen közvetítsünk, de ezt nem lehetett a rádióhallgatókkal megtenni. Maradt a rádiós változat, amely a tévénézők számára élvezhetetlen volt. A meccs előtt két nappal behívott bennünket a TV2-be Árpa Joschi – Árpa Attila apja –, hogy oktatást tartson, hogyan kell egy futballmeccset közvetíteni. Lelkesen, harsányan, magyar góloknál nagyot kiáltva – na, erre jött az egy-hét. A pálya szélén Vujity Tvrtko és Deák Horváth Péter volt, mi pedig Török Lacival fenn a fülkében. Azt hiszem, az első gól előtt olyat mondtam – iszonyat hideg volt a meccsen –, hogy reméljük, megtanítjuk a jugókat kesztyűbe dudálni, és erre máris jött egy gól… Csak azért nem foglalkozott ezzel a közvetítéssel senki, mert az eredmény és a botrányos játék minden mást elsodort.”
Török László, a meccs másik rádiós-tévés tudósítója: „Nem volt ez annyira különleges feladat számunkra, szerintem az sokkal inkább megoldhatatlan lett volna, ha a rádiónak kellett volna átvennie a tévés közvetítés hangját, hiszen a tévében jóval kevesebbet kell beszélni. Nem nagyon érdekelt engem, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, úgy fogtam fel, hogy ez egy feladat, amit meg kell csinálni. Az sokkal rosszabb volt, hogy az itthoni egy-hét után ki kellett menni a teljesen felesleges visszavágóra, és megpróbálni lelkesen közvetíteni. A meccs előtti napon, a belgrádi edzés után beszélgettem Csank Jánossal, a kapitánnyal, akit egyébként az egyik legjobb magyar edzőnek tartok, és nagy megdöbbenésemre azt mondta: »Lacikám, egyszer már nekünk is lehetne szerencsénk!« Kérdőn néztem vissza rá, mire hozzátette: »Ha például nyernénk hat-nullra!« Nem akartam hinni a fülemnek. Komolyan gondolja, hogy ez szerencse kérdése volna?!”
Mravik Gusztáv, a TV2 akkori sportszerkesztője: „A TV2 sportadásait egy amerikai–magyar produceri cég, a Transatlantic Media Association Kft. kezdte el szervezni Helle László producer irányításával, de ők továbbadták a műsorok gyártását az O.K. Line nevű produceri irodának. A cég Sipos József – aki egyébként a nagysikerű Eszter hagyatéka című film rendezője is – vezetésével már korábban készített sportműsorokat az MTV-nek (például a Sportvarázst). Noha sporteseményeket nem közvetített a TV2, de a Tényekben volt napi három-négy perc sporthírek és egy vasárnapi magazinműsor, így Sipos Józsit bízták meg a sportosztály felállításával, az ő feladata volt összeszedni a stábot. A TV2-nek azért volt nagy szüksége a magyar–jugoszláv pótselejtező megszerzésére, mert óriási érdeklődés volt a meccs iránt, és ez tökéletes alkalomnak kínálkozott egy új csatorna bevezetéséhez. Kétségtelen, hogy nagyon fapados viszonyok voltak, és az, hogy egy ilyen meccsre nem tudott televíziós kommentátort szerezni a csatorna, csak az egyik jellemző történése volt a kaotikus kezdésnek.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. decemberi lapszámában.)
