Zsengellér Gyula az Európa-válogatottban

Szöveg L. Pap István

Néhány hónappal az 1938-as világbajnoki döntő után nem volt kérdéses, hogy ha Európa válogatottja egyszer összeáll, abból kihagyhatatlanok a legjobb olasz és magyar spílerek. Ezt még az angolok is tudták, akik 1950-ig tüntetőleg távol tartották magukat „a világ többi részének” legnagyobb játékától. Ha már egyszer ők voltak a nagy tanítómesterek, akik 1863 óta léteztek és oktatták egyebek mellett Európát is a futballra. Az FA, az angol szövetség megalapításának 75. évfordulóját is olyan gálameccsel kívánták megünnepelni, amelyen majd szépen elkenik a csatornán túli világ száját. Napra pontosan október 26-án, tehát a születésnapon rendezték meg a Highburyben a nagy összecsapást Anglia és az Európa-válogatott között. Ráadásul a FIFA égisze alatt, ami az angolok és a nemzetközi szövetség viszonyát ismerve már önmagában sportdiplomáciai bravúr volt. Így aztán a FIFA válogatóbizottsága állította össze a kontinens keretét, benne négy vb-ezüstérmes magyarral, Szabó Antal kapussal, Lázár Gyulával, dr. Sárosi Györggyel és Zsengellér Gyulával. Aztán másképpen alakult. Mindjárt elsőnek Szabó esett ki, helyette azonban hungáriás csapattársát, a védő Bíró Sándort delegálta a magyar futball Londonba.

A FIFA válogatóbizottsága október 12-én Zürichben két és fél órán tartó ülésen állította össze a keretet, amelyről Giovanni Mauro elnök, a végrehajtó bizottság olasz tagja tájékoztatta a közvéleményt: „A következő keretet állítottuk össze (és már mondja is tollba az ABC-rendbe állított 16 nevet): Andreolo olasz, Aston francia, Bíró magyar, Braine belga, Brustad norvég, Colaussi olasz, Foni olasz, Kitzinger német, Kupfer német, Lázár magyar, Olivieri olasz, Piola olasz, Raftl német, Rava olasz, Sárosi dr. magyar, Zsengellér magyar. Az időközi lemondások esetére készenlétbe helyezzük Caldenhovét, a hollandi hátvédet és Vernatit, a svájci középfedezetet. A csapatot Pozzo vezeti. A játékosok erőnlétének ápolására a magyar Takács Bélát és az olasz Angellit jelöltük ki.”

A legnagyobb sztárok közül a kétszeres világbajnok olasz Giuseppe Meazza (a San Siro későbbi névadója) vakbélműtét miatt maradt ki. És az is eldőlt, hogy az Európa-válogatott tagjai öt nappal a jubileumi meccs előtt, október 21-én találkoznak Amszterdamban, ahol edzőmérkőzést játszanak a holland B-válogatott ellen. Idehaza viszont állt a bál, mert eleinte a klubok idegeskedtek amiatt, hogy legjobbjaikat egy hétig nélkülözniük kell, majd – miután nyugvópontra jutott az ügy – magasabb rendű problémák vetődtek fel. Hiszen mégiscsak 1938 októberét írtuk, és a feszült nemzetközi helyzetben csak úgy azért nem utazgathattak azok, akiknek katonai szolgálati beosztásuk volt, mint esetünkben Sárosinak és Lázárnak. Bíró elvben mehetett volna, de a Hungária hallani sem akart arról, hogy a bajnokságban nélkülözze egyik alapemberét (ráadásul védőkben jól állt az Európa-válogatott, azaz a kék-fehér bekk nem is kapott volna helyet a kezdőben), így aztán egyedül Zsengellérnek maradt halvány esélye az amúgy kitüntető fellépésre. Végül az illetékes hatóságok elfogadták az MLSZ kérését, és október 21-én végre örömteli hírről számolhatott be Kenyeres Árpád, az MLSZ főtitkára: „Zsengellér engedélyt kapott a kiutazásra. Zsengellér tehát játszhat a Kontinens válogatottjainak amszterdami gyakorlómérkőzésén, és minden bizonnyal játszani fog Londonban is október 26-án az angol futballszövetség jubiláris mérkőzésén az angol válogatott ellen. A fordulatról már értesítettük is a FlFA-t. Zsengellér pénteken délután indul útnak Amszterdam felé.”

Rendben meg is érkezett, és október 23-án pályára is lépett balösszekötőben a holland B-csapat ellen. Előző este ugyanakkor nem mindennapos taktikai értekezleten vett részt, a hollandok ugyanis az idők szavára hallgatva légvédelmi gyakorlatot tartottak Amszterdamban, és a teljes elsötétítésben Vittorio Pozzo szükséggyertyák fényénél fejezte be a csapatmegbeszélést. Brustad és Hahnemann góljával Foni öngólja ellenében 2:1-re nyert a kontinens válogatottja, Zsengellérnek egyáltalán nem ment a játék, a szünetben le is cserélték, de az egész csapat csalódást okozott. A magyar játékos visszafogottságát így magyarázta a Nemzeti Sport: „Az MLSZ jóvoltából csak péntek délután indulhatott el Amszterdam felé, és csak szombaton este érkezett oda. Ezenkívül elfelejtettek neki hálókocsiról gondoskodni, tehát feltételezhető, hogy a péntekről szombatra virradó éjszakán nem sokat, vagy talán semmit sem aludt.”

Maga az érintett így értékelt: „Nem erőltettem meg magam, de nem is nagyon értettük meg egymást. Piola sokat kiabált, de egy szót sem értettem abból, amit mondott. Pozzo is állandóan beszaladgált a pályára, volt olyan időszak, hogy öt percen keresztül is bent volt. Azalatt folyton beszélt, de semmit sem értettem belőle.” Az angolok elleni meccs előtt a fáradtság nem lehetett gond, felvetődött, hogy Zsengellér csak csere lesz, ám végül a kezdőbe jelölte őt az olasz mester. Mégsem volt sok köszönet a nagy jubileumi meccsben, mert Anglia átrohant Európa reprezentánsain, és három góllal, simán győzött. A Highbury több mint 40 ezer nézője véresre tapsolta a tenyerét, az angolok „angolul” futballoztak, miközben igaza lett Tom Whittakernek, az edzőjüknek: „Elmondtam a játékosoknak, hogyan játszanak a magyarok, az olaszok, a németek és a franciák, akiket már láttam játszani. Hogy ebből milyen taktika jön ki, nem tudom…” Zsengellér arra panaszkodott, hogy a szélső fedezetektől egyetlen labdát sem kapott: „Ha labdához akartam jutni, magamnak kellett kikaparnom. Hogy nem játszottam jól, annak sok oka volt, s nem utolsósorban az, hogy én tudtam meg utoljára, hogy játszom. Egyetlenegy jó helyzetem volt, sajnálom, hogy nem használtam ki.”

Egybehangzó vélemények szerint Anglia nyolc-tíz góllal is nyerhetett volna, Londonban tehát tovább élt és virult a régi vélemény: a világ messze mögöttük kullog. Az 1950-es vb-n az amerikaiak ellen elszenvedett botrányos 1:0-s vereség és Puskásék kellettek ahhoz, hogy ez megváltozzon. 1938 októberének végén azonban az Evening News még azt írta, Anglia olyan könnyedén nyert, hogy felvetődik a kérdés: a háromoroszlános válogatott miért a maradék Európa (Rest of Europe) és miért nem a maradék Britannia (Rest of Britain) ellen játszott a 75. születésnapon? Mindenesetre Zsengellér Gyula, a népszerű Ábel október 16-án, az elutazás előtti utolsó bajnokin öt gólt lőtt a Bocskay FC-nek (Újpest–Bocskay 6:1), nélküle 23-án Szegeden csak 0:0-t játszott csapata, hazaérkezése után pedig egy laza négyessel járult hozzá a Budafok felett aratott 8:1-es lila-fehér sikerhez. Csak Londonban nem ment neki. Igaza lett annak az újságírónak, aki úgy értékelte Ábel európai túráját, hogy inkább ezeken a meccseken játsszon gyengén, mint az Újpestben vagy a magyar válogatottban.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júliusi számában.)